Rózsaszín esküvői meghívó mely esetében az esküvői meghívó szöveges részét egy rózsaszínű szirom szerűen összehatott tasakban helyeztük el! A meghívót szintén rózsaszínű 12 mm – es szatén szalaggal kötöttük át! A szatén szalaggal a meghívóhoz egy a meghívó anyagából lévő kis szívecske van erősítve. Erre lehet ráírni a meghívottak neveit.
Papírok
Meghívónknál a 120g – os Corius nevű papírtípust használtuk a képen látható rózsaszín változatban. A meghívót további majd egy tucat színben is el tudjuk készíteni. A teljes 120g – os kreatív papír színskála megtekintéséhez kérem kattintson IDE! A meghívó belsejében a szöveges részt pedig kétszer hajtott 170g – os tört fehér papírra nyomtatjuk!
Méret
A meghívó a képen látható összehajtott állapotban 12 cm x 12 cm – es méretű! A belső szöveges rész 11 x 11 cm – es összehajtott ( kétszer ) lapokból áll. Az összehajtott lapoknak van összese hat oldala. Hat oldalból egy oldal a meghívóhoz van ragasztva tehát összesen öt oldalra tervezhetjük a meghívó szöveges részét! Az első oldalra értelem szerűen az ifjú pár nevét szoktuk kiírni. Második oldalon az idézetet helyezzük el. Harmadik oldalra pedig a meghívó szöveges tartami része kerül. És marad még két oldalunk a kiegészítő információk elhelyezésére pl.: program, pénzes versike.
A meghívóhoz kötött kicsi szív mérete 7 cm x 8 cm.
Szalag
A meghívót 12 mm – es szatén szalaggal kötöttük át! Ha más színű papírral rendelik a meghívót, természetesen a szalag színét is módosítani tudjuk a kívánt színre.
Boríték
A meghívóhoz 14 cm x 14 cm – es borítékot tudunk beszerezni a kívánt színben! Kérje árajánlatunkat! Rózsaszín meghívóhoz, pedig fehér borítékot tudunk javasolni, szintén kicsit csillogós kivitelben!
Rózsaszín esküvői meghívó – további információk
Megrendelési azonosító: ROZSASZINTASAKOS
Meghívó ára:
Rózsaszín meghívó ára: 900 Ft. / db + opcionálisan boríték ára
Lila tasakos esküvői meghívó esetében a meghívót egy lila színű tasakban helyeztük el. A lila szín vidámságot és tavaszias frissességet áraszt magából. A tasak mint a virág szirmai ölelik körül a belehelyezett meghívót melyet fehér 170g – os matt papírra nyomunk. A papírt alul és felül népies mintájú ábrával díszítjük szintén lila színben. Kétszer hajtva helyezzük el a tasakban. A külső oldalon szerepel a pár neve és vagy a “meghívó” szó. A belsejében helyezzük el magát a szöveget. Fehér színű szatén szalaggal kötjük át a tasakot mely összefogja a meghívót és a tasak szirmait.
Méretek
A meghívó összehajtott állapotban egy A6 – os borítékba kényelmesen elfér. A belső rész mérete: 27 x 15 cm! A belső rész kétszer hajtott, hogy kényelmesen elférjen a tasakban.
Tasak színe
Ezen meghívó jelen esetben a lila színvilággal rendelkezik. Ha azonban bármilyen más szín elképzelésetek lenne akkor azt meg tudjuk oldani. A lila tasakot 10 – 12 másik színben is elő tudjuk állítani.
Díszítő minták
A belső rész felső és alsó részén szereplő indamintának a színét a választott tasak színéhez tudjuk igazítani. Egyéb díszítő mintákat is rá tudunk tenni a belső részre lásd a jelen mintán szereplő gyűrűket. Arra azonban ügyelni kell, hogy a díszítő elemek harmonizáljanak az alap színvilághoz.
Szalag színe
A legtöbb élénk színű tasakhoz például a jelenlegi lila vagy bordó esetében a fehér színű szalag illik a legjobban. Természetesen ha a lila tasakhoz valaki lila színű szalagot kér akkor avval fogjuk szállítani.
Boríték
A meghívókhoz sima fehér A6 – os borítékot adunk ami benne szerepel az árban.
Lila tasakos esküvői meghívó – További információ
Ugyanezt a meghívó típus más színben is rendelhető. Többek között zöld, barna, bordó színekben.
Az esküvői meghívó betűtípusának kiválasztásához kérem kattintson IDE!
Díszítő elemek kiválasztásához kérem kattintson IDE!
A pauszos esküvői meghívó esetében a kettéhajtott fehér csillogós színű meghívót egy pausz tasakba helyeztük. Az összehajtott meghívó belsejében általában a felső részre kerül az esküvői idézet alulra pedig a meghívó szövege. Ezen kívül a meghívó hátuljára is tudunk írni. Például: Értesítési címet vagy pedig a pár esküvői honlapjának az elérhetőségét. Szükség esetén a meghívó A6 – os méretében egy kártyát is el tudunk helyezni igény szerinti szövegezéssel a meghívó mellé. Ha nem minden vendéget hívunk meg mindenhová akkor azt a meghívó szövegezésében szoktuk jelölni. Tehát készítünk 20 db “vacsorás” meghívót és 40 db “csak” szertartásra szóló meghívót.
A pausz tasakot a tetején szatén szalaggal díszítjük! A pausz tasakra kerül a mint és a “meghívó” felirat illetve a minta vagy pedig a pár fotója. Mérete: 15 cm x 10,5 cm. A meghívó elejére a saját fotón kívül bármilyen más díszítő minta is kerülhet. Esküvői minta katalógusunk megtekintéséhez kattintson IDE!
Pauszt tasakos változat esetében a tasakra és a meghívó papírjára nyomtatott minta pont kiegészíti egymást! A meghívó egyszer hajtott a fotón látható rózsa mintával díszített. Ebben a változatban a pausz tasak kétszer hajtott, két oldalról átöleli a meghívó belső szöveges részét. A masnit fixre kötjük! A meghívót a tasakból egyszerűen lefelé vagy felfelé lehet kihúzni.
Pauszos esküvői meghívó – További információ
A betűtípus is nagymértékben meghatározza a meghívó stílusát. Ezért a meghívó betűtípusának kiválasztásához kattintson IDE!A meghívón szereplő idézetnél vegyük figyelembe, hogy mennyi helyünk lesz rá a kép és a szöveg mellett. Az idézetek kiválasztásához kattintson IDE!
Nyári esküvő esetén ajánljuk a képen látható cseresznyevirágos esküvői meghívónkat. A belső részen helyezzük el a cseresznyevirággal díszített kétszer hajtott fehér lapon a meghívó szövegét és az idézetet. Az elrendezés teljesen tetszőlegesen igény szerint történik. A külső részen szerepel a pár neve és vagy a meghívó felirat. A belső részre pedig a meghívó szövege kerül egy vagy három hasábos elosztásban. Három hasábos elosztás esetén, bal oldalra kerül az idézet, középre a meghívó szövege, jobb oldalra pedig a kiegészítő információk pl.: időpontok. Az szirom alakú világos barna csillogós tasak hozzá illő szatén szalaggal van masnira megkötve. A tavaszi cseresznyefa virágzáskor kiosztott meghívók a cseresznye beérésének idejére az esküvő konkrét napját is elhozzák.
Tasak:
A meghívó, jelen mintában sötétkék, világoskék és világosbarna színű tasakja rendelhető még vagy 10 másik színben is. Pl.: Bordó, Rózsaszín, Arany, Zöld stb. A tasak vastagsága 120g, enyhén csillogós kreatív papír.
Belső papír
170 g – os tört fehér Rives Tradition nevű kreatív papír amit kétszer hajtottunk meg.
Minta:
A jelen mintákban szereplő cseresznyevirágos és rózsamintás díszítést igény szerint bármi másra is le tudjuk cserélni. A lényeg, hogy aszért olyan mintát válasszunk ami passzol a tasakos elrendezéshez. Pl.: egy gyűrű mintával csak önmagában nem lesz elég a meghívót feldíszíteni.
Szatén szalag:
A meghívót tartalmazó tasakot 6 mm – es szatén szalaggal kötöttük át! A szalag színe opcionálisan bármi más is lehet mint ami a mintában látható!
Ha még nem választottál meghívó idézetet akkor az idézetek kiválasztásához kattints IDE!
Ha a meghívó szöveges részét még egy motívummal is szeretnéd díszíteni akkor tekintsd meg motívum galériánkat. A galéria megtekintéséhez kattintson IDE!
Téli esküvő csomagunk színvilágánál ennek az évszaknak a színeit vettük alapul. Ezért első sorban a kék és a fehér dominál. De nézzük részletesen!
Meghívó
Ez a Tasakos esküvői meghívó. A 120g – os élénk, de sötétebb kék tasakban helyeztük el, melyet 6 mm – es fehér szatén szalaggal kötöttünk át. A tasak belsejében található a meghívó tartalmi része, mint ahogy a következő képen is látszik.
A meghívó belső részészét három részre osztottuk. Az első oszlopban egy idézet és egy kis minta található. A középső oszlopban a meghívó szövege és a programok látszanak. A harmadik oszlopban pedig egy pénzes kis versike került. Természetesen egyedi megoldások is megvalósíthatók! Ha a tasakot más színben képzeli el, akkor javasoljuk, hogy nézzen szét a kedvenc papírboltunkban! A bolt eléréséhez kattintson IDE! A tasakot bármilyen 120g – os papírból el tudjuk készíteni.
Azonosító: TELIMEGHIVO
Megjegyzés: Ha ez a minta tetszik, de az esküvőt nem télen rendezik meg, akkor a “karácsonyi díszeket” le tudjuk venni a meghívóról!
Ha egyszerűsíteni szeretnék a vendégeik életét, akkor a bejáratnál helyezzenek el egy ültető táblát, melynek segítségével a vendégek sokkal gyorsabban megtalálják a helyüket!
Természetesen az ültetési rendet bármilyen formájú (L-alakú, U-alakú, szögletes vagy kör) asztalokhoz el tudjuk készíteni.
Azonosító: TELIULTETOTABLA
Megjegyzés: Ha ez a minta tetszik, de az esküvőt nem télen rendezik, akkor a “karácsonyi díszeket” le tudjuk venni az ültetőtábláról!
Számozás helyett az asztalokat névvel is jelölhetjük. Például (ha már a téli témánál maradunk): Hópehely, Jégvarázs, Dér, Hófúvás, Száncsengő. Asztalszám tartó nem tartozék!
Azonosító: TELIASZTALSZAM
Megjegyzés: Ha ez a minta tetszik, de az esküvőt nem rendezik, akkor a “karácsonyi díszeket” le tudjuk venni az asztalszámról!
Ha biztosra akar menni abban, hogy mindenki arra a helyre ül, amit Ön szánt neki, akkor hasznos segítség lehet az ültetőkártya. Javasolt méret: 10 x 5 cm, de természetesen minden más méretben is el tudjuk készíteni! A kis kártyák hátuljára egyedi szöveget is tudunk nyomtatni, lásd a mellékelt mintát!
Azonosító: TELIULTETOKARTYA
Megjegyzés: Ha ez a minta tetszik, de az esküvőt nem télen rendezik, akkor a “karácsonyi díszeket” le tudjuk venni az ültetőkártyáról!
Nincs az a vendég akit ne érdekelne, hogy mi lesz az ünnepi menü. Ezért a csomag része lehet a téliesített menükártya is. Mérete A5 – ös és 220g – os tört fehér papírra készül. Kétszer hajtott vagy pedig tekercses menükártyát is el tudunk készíteni, hasonló stílusban. Kérje ajánlatunkat!
Azonosító: TELIMENUKARTYA
Megjegyzés: Ha ez a minta tetszik, de az esküvőt nem télen rendezik, akkor a “karácsonyi díszeket” le tudjuk venni a menükártyáról!
Útelágazásnál vagy egy hatalmas rendezvény helyszínen jól jöhet a vendégek irányítására egy esküvői útmutató jelzőtábla. A táblán szerepel az ifjú pár neve, az esküvő pontos helyszíne illetve annak iránya.
Azonosító: TELIUTMUTATOTABLA
Megjegyzés: Ha ez a minta tetszik, de az esküvőt nem télen rendezik meg, akkor a “karácsonyi díszeket” le tudjuk venni a tábláról!
Rosegold esküvői meghívók esetében a papírtasakos megoldás került kialakításra. A fotón is látható papír tasakban egy feltekert A5 – ös méretű papírtekercset helyeztünk el. Ezen a tekercsen található maga a meghívó szövege. A papírtasak masni felőli oldalán az ifjú pár neve szerepel. A másik oldalon pedig a meghívó felirat.
Rosegold esküvői meghívók
A tasak és a benne rejlő tekercs anyaga 120 g – os enyhén csillogós papír amit felül 13 mm – es rosegold szalaggal kötöttünk össze. A tekercset pedig 6 mm – es rosegold szalag tartja össze. Ha tetszik ez a szín de nem papírtasakos meghívót szeretnétek hanem mondjuk üvegcséset vagy pausz tekercseset azt is minden további nélkül meg tudjuk oldani.
A meghívók mellé színvilágában illő ültető kártyát is tudunk ajánlani. Az ültető kártya mérete 10 x 5 cm. Természetesen a méret és a minta is igény szerint változtatható.
Az ültetőkártyák hátuljára rövid köszönő szöveget is el tudunk helyezni az ifjú pár nevével és az ünnepi esemény dátumával!
A mellékelt minta csak egy javaslat. Lehetséges más mintával is kérni illetve minta nélkül! Az ültető kártyához is a jelen mintában szereplő Monotype Corsiva betűtípus helyett is lehet másikkal rendelni.
Az ültető tábla és ültetők kártyák betűtípusa viszont javasoljuk, hogy legyen egyforma!
Az ültető kártyák mellé javasolt egy úgynevezett ültető táblát is kitenni a rendezvény helyszínének bejáratánál. Ugyanis akár csak egy 50 fős lagzi esetében ha ötven ember elkezdi keresni, hogy vajon hol van a helye abból elég nagy kavarodás tud származni. Az ültető táblán fel van tüntetve az asztalszám és azoknak a vendégeknek a listája akik annál az asztalnál fognak ülni. Tehát belép az ajtón a meghívott, megnézi melyik asztalnál ül és rövid úton meg fogja találni a helyét. Ennél az ültető táblánál játszottunk egy kicsit a színekkel. Természetesen lehet egységes színekkel is jelölni az asztalokat. Asztal elnevezéseknél az “1 – es” asztal helyett lehet az asztal neve például “Liliom” vagy “Rózsa” nem kell a száraz számokhoz ragaszkodni.
A5 – ös méretű 220g – os tört fehér papírra készítjük. Külön kérésre laminálni is tudjuk. Laminálás előnye, hogy vízhatlan lesz tőle a kártyánk. Ezt a típusú kártyát általában 4 – 5 meghívottként javasoljuk az ünnepi asztalon elhelyezni.
Ahhoz, hogy a vendégeink egyszerűen megtalálják az ünnepi asztaloknál a helyüket az ültetőkártyákon kívül javasolt az asztalokra egy – egy asztalszám! Mérete: 15 x 15 cm. Ennél a típusnál feltételezzük, hogy van asztalszám tartó! Természetesen olyan asztalszámot is tudunk készíteni ami megáll a saját lábán.
Nagyobb akár tucatnyi teremmel rendelkező helyszíneken nem árt némi útmutatás a vendégeknek, hogy az adott épületen belül merre kell menjenek. A3 – as méretű!
Bordó tasakos esküvői meghívó esetében – elegáns mélybordó színű tasakba csúsztatjuk a kétszer hajtott esküvői meghívót. A kilátszó meghívón pedig jól látszik a “meghívó” felirat. Bordó szatén szalaggal kötjük át. Szabványos A6 – os borítékba pont belefér. Többféle színben rendelhető egyeztetés szerint!
Papír
A meghívónál kétféle papírt használtunk! A külső papír amiből a tasak készült, sötétbordó 120g – os Corious nevezetű papír! Többféle színben létezik! A beszerezhető papírok színskáláját IDE kattintva tudják megtekinteni! Többféle színes papírból is rendelhető a meghívó! ) A második papír egy 170g – os tört fehér papír. Erre nyomtattuk a meghívó szöveges részét illetve a mintát.
Méret
Bordó tasak mérete: 10,5 cm x 16 cm. A belső kétszer hajtott, meghívó szövegét tartalmazó rész kinyitott mérete pedig: 27 cm x 15 cm.
Díszítő minta
A meghívó belső illetve külső részére pedig egy indamintás motívumot nyomtattunk. Külön kérésre ettől el tudunk térni. Ha a tasak színe módosul akkor a minta színét is a tasak színéhez tudjuk igazítani. Két tasak esetén pedig kék mintával díszítjük a belső részt.
Szatén szalag
A meghívót tartalmazó tasakot bordó 6 mm – es szatén szalaggal kötöttük át! A szalag színe opcionális.
A bordó tasakhoz tehát akár 6 mm – es fehér szalagot is tudunk használni.
Boríték
Alap esetben a meghívóhoz sima fehér A6 – os méretű borítékot adunk! Amennyiben a meghívó tasakjának színével megegyező anyagú borítékot szeretne rendelni hozzá, kérje árajánlatunkat!
Bordó tasakos esküvői meghívó – további információk
Azonosító:TASEM
A választható betűtípusok megtekintéséhez kattintson IDE!
Arany tasakos esküvői meghívó – ennél a meghívó típusnál egy virágszirmot mintázó papírlapból hajtjuk össze a meghívót tartó tasakot. Jelen esetben a tasak színe arany , ami igény szerint külön kérésre változtatható. A fotón látható tasak sötétebb óarany színű szalaggal van megkötve.
Papír
Kétféle papírt használtunk. Maga a tasak anyaga egy 120g- os Corius nevű arany színű papír. A tasakot vágógéppel vágtuk szirom formára amiből hajtogatással készült a tasak forma. A belső rész papírja az “rives tradition” 170g – os változata.
Elrendezés
A meghívó szöveges része egy kétszer hajtott papírlapra került. A külső oldalra került az ifjú pár neve és a cseresznyevirágos díszítés. A belső oldalra pedig maga a meghívó szövege. A két hajtás miatt három részre oszlik a belső rész. Jelen meghívónál az első részre került az idézet. Második részre maga a meghívó szövege. Harmadik részben pedig az úgynevezett pénzes versike. A másik megoldás amikor egy oldalként kezeljük a rendelkezésre álló teret. Ekkor a felső részre került az idézet. Utána jön a meghívó szövege majd pedig opcionálisan a pénzes versike. Ennek talán az az előnye, hogy nem kell olyan sokszor sort törni a szövegben mint az előző verzió esetében.
Szalag
A fotón látható meghívó 6 mm – es sötétbarna szatén szalaggal van átkötve. Ezt kérésre természetesen bármilyen más színű szalagra is le tudjuk cserélni például “pink” színűre.
Arany tasakos esküvői meghívó – további információk
Maga a szöveges részt tört fehér papírra nyomtuk. Kívül egy cseresznyevirág minta látszik a pár nevével. Belülre kerül a szöveges rész az idézettel. Három illetve egy hasábos tördelés lehetséges. Általában szerencsésebb egy hasábos tördelést választani mivel nem kell annyi sortörést használni.
Ha még nem választottál meghívó idézetet akkor az idézetek kiválasztásához kattints IDE!
Ha a meghívó szöveges részét még egy motívummal is szeretnéd díszíteni akkor tekintsd meg motívum galériánkat. A galéria megtekintéséhez kattintson IDE!
Kék fehér esküvői meghívó mely esetében a kék csillogós szirom alakú tasakban helyezzük el a kétszer hajtott fehér papírra nyomott indamintás esküvői meghívót. A kék tasakot fehér szatén szalaggal kötjük meg. A belső lapon a bal oldalon szerepel az idézet , középen a meghívó szövege jobb oldalon pedig kiegészítő információk. A külső oldalon szerepel a pár neve illetve más esetben a meghívó felirat. Kérésre bármilyen más elrendezést is szívesen megvalósítunk!
A külső tasak színe tetszőlegesen változtatható tehát lehet akár zöld fehér szín összeállításban is. Vagy rózsaszín fehérben. A belső részen középen akár a pár közös fotója is elhelyezhető. Bármilyen egyéb elképzelés is megvalósítható ha nem látja az oldalon kérem írja meg mit szeretne és ha lehetséges akkor elkészítjük. A tasak 120g – os papírból készül. A tasak belsejében lévő kétszer hajtott papír 170g – os. A díszítése használt szatén szalag 6 mm vastagságú.
Boríték
Sima fehér A6 – os méretű fehér borítékot adunk a meghívóhoz. Külön kérésre a sima fehér borítékra nyomtatni is tudunk! Külön rendelésre színes például a tasak színével egyező borítékot is be tudunk szerezni. Mindkét esetben kérjetek árajánlatot a borítékra és a nyomtatásra.
Kék szín elsősorban a reménység a hűség, bölcsesség és becsületesség szimbóluma párkapcsolati szempontból megközelítve. Fehér szín a tisztaság és az egyszerűség jelképe. Egyszóval mindkét szín ennél a meghívónál tökéletes választás!
A mintában használt betűtípus neve “Snell”. Ha ezt tetszik akkor a megrendelő űrlapba ezt válasszátok ki!
Ha még nem választottál meghívó idézetet akkor az idézetek kiválasztásához kattints IDE!
Javasolt négy vagy maximum hat soros idézet választani a hely és az elrendezhetőség miatt.
Ha a meghívó szöveges részét még egy motívummal is szeretnéd díszíteni akkor tekintsd meg motívum galériánkat. A galéria megtekintéséhez kattintson IDE!
Azonosító: KEKFEHER
Ára: 800 Ft. / Db. + opcionálisan színes boríték ( Sima fehér borítékot adunk hozzá! )
A meghívó szövegét gyöngyház színű papírra nyomjuk ( enyhén csillogós ) és feltekerjük szatén szalaggal megkötjük. Tekercses esküvői meghívó papír tasakban esetében a feltekert meghívót pedig egy egyedi formájú papír tasakba helyezzük amelyen a pár neve szerepel. Egyedi mintával díszíthető tetszőleges szatén szalaggal átkötjük. Mérete: 15 cm x 9 cm x 2 cm
A papírtasakban elhelyezett meghívót tartalmazó tekercs A5 – ös méretű. A papírtasak 170g – os papírból készül melynek a színe opcionálisan kiválasztható. Általában a tört fehér és a halvány bézs szín amit a tasak színének javasolni tudunk. Lehetséges lenne akár rózsaszín tasak is de az elnyomná az összes többi mintát és a kiválasztott szalagot. A belső tekercs papírvastagsága 120g – os. A belső tekercsre mivel nem áttetsző mint a pauszpapír lehetséges a két oldalas nyomtatás. Az első oldalra kerül a pár neve és a megkötött masni. A másik oldalon az opcionálisan kiválasztott minta szerepel. A tekercset is szatén szalaggal kötjük át. A mellékelt fotón egy lila – fekete színvilágú változat látható párizsi hangulatban “Eiffel” torony fotó díszítéssel.
Ennél a meghívó változatnál is a variációk száma szinte végtelen. Javasolt azonban úgy gondolkodni a rendelésnél, hogy ha például ragaszkodunk a lila szalaghoz akkor ahhoz illő színű mintát és betűszínt válasszunk. A fenti példánkban a fekete színű toronyhoz illett a fekete betűszíni amit “feldobott” a lila szalag kombináció.
A tekercses formátum lehetővé teszi, hogy a meghívó egyedi és kreatív legyen. A papír tasak pedig nemcsak védelmet nyújt a meghívónak, hanem izgalmasan rejtélyessé is teszi az ajándékot. A felbontás pillanata izgalmas és emlékezetes élményt nyújt, ahogy a vendégek kibontják a tasakot és felfedezik a tekercselés mögött rejlő részleteket.
Ezek a meghívók nemcsak szépek és egyediek, hanem a párok stílusát és személyiségét is tükrözik. A tekercses esküvői meghívó papír tasakban olyan koncepciót teremt, amely már a meghívás pillanatában elindítja az esküvői hangulatot. Így a meghívottak már előre izgatottan várnak az eseményre, és egyúttal megérzik a párok szeretetét és odafigyelését az apró részletek iránt.
Többféle színű papírból is el tudjuk készíteni a tekercset tartó papír tasakot. Pl.: halvány bézs, fehér stb.
Tekercses esküvői meghívó papír tasakban – További információ
A meghívó betűtípusának kiválasztásához kérem kattintson IDE!
Díszítő elemek kiválasztásához kérem kattintson IDE!