Ültetőkártyák

Ültetőkártya Kraft kartonra

Ültetőkártya kraft kartonra – természetes hatású megjelenést biztosít a nevek számára az esküvői asztalon. Mellette szól, hogy ez egy fehérítetlen papír ami által sokkal kevésbé terhelték a környezet a gyártásánál. Barna színéhez leginkább a fekete – zöld betűszín illik.

Ültetőkártya Kraft kartonra
Ültetőkártya kraft kartonból

A fenti mintában egy kombinált ültetőkártyát illetve egy hasonló méretű menükártyát láthatunk. Az ültető kártyán ez esetben az asztal számot illetve a pár logóját megjelenítettük. Ha nincs logótok az nem gond mert egy közös monogrammal is helyettesíteni lehet.

Méret

A jelen mintában szereplő ültetőkártya mérete ( 10 cm x 5 cm ). Természetesen egyeztetés után bármilyen más méretben is el tudjuk készíteni. Át kell gondolni az elhelyezését is. Lehetséges pl.: táblára kitűzni vagy egy ültetőkártya tartóba helyezni illetve simán csak az asztalra tenni. Sima – hajtott saját lábán megálló ültető kártya formátumban is rendelhető.

Szín

A fotón is látható barna színű. Csak ebben a színben kapható, tehát nincs belőle zöld vagy kék stb.

Minta és betűszín

Bármilyen mintát rá tudunk nyomni. Itt azonban figyelembe kell venni a papír anyagát. Egy rózsacsokor összes részlete nem fog jól mutatni rajta, de egy rajzos minta lásd a logót igen. Javasoltak a sötétebb betű színek pl.: fekete, sötétbarna, sötétzöld stb.

Menükártya

A4 – es kétszer hajtott formában igazi spárgával megkötve a természetesebb hatás kedvéért. A4 – es méret esetében 3 oldalra tudjuk elhelyezni az információkat. Pl.: első oldalon az asztalszám, második oldalon az itallap, harmadik oldalon az étlap.

Papír vastagságok

100, 160, 225, 280g – os vastagságban rendelhető! A 225 g – os bőven elég vastag mind ilyen jellegű felhasználási módra.

Ültetőkártya Kraft kartonra
Menükártya kraft kartonból

Ültetőkártya Kraft kartonra – További információk

Betűtípus kiválasztásához kattintson IDE!

Betűtípus kiválasztásánál kérjük vegyétek figyelembe, hogy a kiválasztott betűtípus erősen befolyásolhatja az olvashatóságot!

Javasolt betűtípus: Monotype Corsiva 

Ültetőkártya:

Ára: 350 Ft. / Db.

Rendelési azonosító: KRAFTKARTONULTETO

Megrendeléshez kérem kattintsatok IDE!

Menükártya:

Ára: 600 Ft. / Db.

Rendelési azonosító: KRAFTKARTONMENUKARTYA

Megrendeléshez kérem kattintsatok IDE!

Esküvői ültetőkártya

Hajtott típusú ültetőkártya tehát külön tartó nélkül is megáll az esküvői asztalon. Az ültetőkártya mérete általában 10 cm x 5 cm – es előröl nézve. Ez a méret természetesen kérésre tetszés szerint módosítható. A betűtípustól is függ, hogy a kártyán lévő nevek milyen messziről olvashatóak. Javasolt karakteresebb betűtípust választani.

Esküvői ültetőkártya
Rózsamintás díszítéssel

A kártyára a neveket egy betű mérettel visszük fel. Javasolt átgondolni, hogy teljes neveket vagy csak keresztneveket írunk az ültetőkártyákra. A kártya lehet hajtás nélküli is! Ez esetben azonban kártya tartó szükséges hozzá, hogy megálljon az asztalon. A kártya hátuljára javasolunk rövid köszönő szöveget írni. Ettől nem lesz drágább viszont a köszönő ajándékot is kiválthatja egybe. További ötlet ha valamilyen információt egy QR – kóddal a kártya hátuljára nyomunk. Például az esküvői honlap elérhetőséget.

Esküvői ültetőkártya
Halvány bézs papíron lekerekített sarkokkal
Esküvői ültetőkártya
Zöld levéldíszítéssel

Az esküvői ültetőkártya betűtípusának kiválasztásához kérem kattintson IDE!

A kártya mintájának kiválasztásához kérem kattintson IDE! A minta helyett lehet akár egy saját közös fotót is rá tudunk nyomni a kártyára. A minta elhelyezése általában három módon történhet. Első variáció mikor a minta a bal oldalra kerül. Második variáció mikor a minta középre kerül ( Ez esetben a nevek a mintára lesznek írva! ). Harmadik eset pedig amikor a minta a kártya másik oldalára is “átfolyik”.

Esküvői ültetőkártya
Indaminta díszítéssel

Esküvői ültetőkártya – további információ

Ára: 250 Ft. / Db.

Ebben a témakörben javasoljuk még, hogy tekintsék meg a menükártyáinkat illetve az ültető tábláinkat. Ültető tábla esetében amennyiben kör asztalok illetve kisebb asztalok vannak az ültető táblával és az asztalokon egy asztal számmal ki lehet váltani a személyenkénti ültetőkártyát. Mivel mindenki a bejáratnál már látja, hogy melyik asztalhoz fog ülni. Az asztalon belül pedig már felesleges megmondani, ki hová üljön pontosan. Ezt sajnos egy nagy “U” alakú asztal esetében már nem lehet megoldani. További lehetséges megoldás az ültető tekercs. Ez esetben egy A5 – ös méretű pausz tekercsre kerül a meghívott neve úgy, hogy feltekerve látszik. A szalag a helyén tartja a tekercset a tányér mellett. Előnye, hogy köszönő szöveget illetve az esküvői menüt is rá lehet nyomni a tekercsre. Papír anyaga: 170g – os Rives Tradition.

A kártya megrendeléséhez kérem kattintson IDE!

Megrendelésnél a megjegyzés rovatba írja meg melyik ültetőkártyát szeretné megrendelni pl.: Indamintás díszítésűt

Barokk stílusú ültető és menükártya

Barokk stílusú ültető és menükártya a reneszánszot közvető stílus irányzatot a barokkot követi! Ünnepélyes és díszes jegyeket magán hordó elegáns stílus. Ezen stílusjegyeket igyekeztünk felvonultatni esküvői kiegészítőinken.

Menükártya

Barokk stílusú menükártyánk mérete A4 – es méretű. Formája háromszög alakú, tehát kétszer van meghajtva és hátul középen 6 mm – es szatén szalaggal összekötve. Mint ahogy a mintán is látható a középső részen szerepel az asztalszám és az ifjú pár neve illetve a dátum. A jobb illetve a bal oldali részen pedig az Étlap és az Itallap. Ez az elrendezés és a tartalom értelem szerűen igény szerint módosítható.

Barokk stílusú ültető és menükártya
Barokk stílusú menükártya

Ültetőkártya

Barokk stílusú ültetőkártya mérete általában 10 x 5 cm – es méretű. Ez igény szerint módosítható. Ha ültetőkártya tartóban szeretnénk elhelyezni a kártyát akkor ez lesz a tényleges méret. Ha önálló saját “lábán” megálló ültetőkártyát szeretnénk akkor ez a méret 10 x 10 cm – es lesz. Kettéhajtott állapotban pedig 10 x 5 c m – es. Mint a mintában is látható a kártya hátuljára köszönő szöveget is írhatunk a meghívottak részére.

Barokk stílusú ültető és menükártya
Barokk stílusú ültetőkártya eleje
Barokk stílusú ültető és menükártya
Barokk stílusú ültetőkártya hátulja

Ültető tábla

Barokk stílusú ültető tábla. Bár a fő címsorunkban nem szerepel, ne feledkezzünk meg róla sem. Fő funkciója, hogy a ünnepi terembe érkező vendégsereg a táblát megtekintve már tudni fogja, hogy hol keresse a helyét az asztaloknál nem kell felesleges köröket róni senkinek sem. Mérete A3 – as. Lehet fekvő és álló kivitelben is.

Barokk stílusú ültető és menükártya
Barokk mintás ültetőtábla

Barokk stílusú ültető és menükártya – További információk

Betűtípus kiválasztásához kattintson IDE! ( Ez csak akkor szükséges ha a mintában látottaktól eltérőt szeretne! )

A betűtípus kiválasztásánál kérjük vegyétek figyelembe, hogy a kiválasztott betűtípus befolyásolhatja az olvashatóságot. Javasolt betűtípus mint a mintában: Liberty

Menükártya ( barokk ) ára: 600 Ft./db.

Menükártya ( barokk ) megrendelési azonosító: MENUKARTYABAROKK

Ültetőkártya ( barokk ) ára: 250 Ft./db.

Ültetőkártya ( barokk ) megrendelési azonosító: ULTETOKARTYABAROKK

Ültetőtábla ( barokk ) ára: 3500 Ft./db.

Ültetőtábla ( barokk ) megrendelési azonosító: ULTETOTABLABAROKK

Bármelyik megrendeléshez kérem kattintsatok IDE!

Fehér rózsa ültetőkártya

Fehér rózsa ültetőkártya az esküvői asztal méltó díszítő és segítő eleme lehet. Bármilyen más virággal és színben is el tudjuk készíteni ezt az ültető kártyát. Példának okáért ha vörös rózsával szeretné akkor vörös rózsát használunk díszítésre és vörös színű betűkkel írjuk rá a meghívottak neveit.

Fehér rózsa ültetőkártya
Fehér rózsa ültetőkártya az esküvői asztalra!

Színvilág

Ezen ültetőkártya esetében a tört fehér, zöld és a halvány kék színek dominálnak.

Betűtípus(ok)

Javasoljuk a Monotype Corsiva betű típust mint ahogy a mintában is látható. Jól olvasható és elegáns az evvel a betűtípussal írott szöveg. Természetesen bármilyen más betűtípussal is rendelhető.

Betűszín

Az ültető kártya betű színét mindig az adott díszítő minta egy sötétebb színéből vesszük. Ha valamilyen konkrét szín elképzelése van akkor kérem küldje el a szín “RGB” kódját és olyan színnel fogjuk nyomni.

Méret

Alap esetben a méretet 10 cm x 5 cm – es állítva, meghajtott helyzetben. Ez a méret azonban nincsen kőbe vésve. A 10 cm x 5 cm – es méret akkor javasolt, ha nem teljes neveket írunk ki például: “Apa” , “Tibi” stb. Hosszún nevek esetében rugalmasan némileg nagyobb méretben készítjük el a kártyákat például: 12 cm x 5 cm – es méretben.

Elrendezés

Bal oldalon szerepel a rózsa minta, mellette pedig a meghívott neve. Az ültetőkártya hátuljára rövid köszönő szöveget is tudunk nyomni ami nem növeli meg az árat. Például: “Köszönjük, hogy eljöttetek!”. Dátum és az ifjú pár neve is szerepelhet rajta.

Forma

Téglalap alakú lekerekített sarkokkal. A lekerekítést külön kérésre el tudjuk hagyni!

Papír

Tört fehért kreatív papír “Rives Tradition” 170g – os vastagságú papír.

Fehért rózsa ültetőkártya – További információk

Betűtípus kiválasztásához kattintson IDE!

Jelen esetben csak akkor ha a mintában látható betűtípustól eltérőt szeretne!

Betűtípus kiválasztásánál kérjük vegyétek figyelembe, hogy a kiválasztott betűtípus erősen befolyásolhatja az olvashatóságot!

Javasolt betűtípus: Monotype Corsiva ( Mint a mintán! )

Ára: 270 Ft. / Db.

Rendelési azonosító: FEHERROZSAULTETOKARTYA

Megrendeléshez kérem kattintsatok IDE!

Népies mintájú ültetőkártya az esküvői asztalra

Népies mintájú ültetőkártya esetében mint ahogy a nevében is szerepel az ültetőkártyánkat magyaros – népies motívumokkal díszítettük. Ennél az ültetőkártya változatnál a népies motívum az kártya két oldalán jelenik meg indaminta és madárka formájában.

Népies mintájú ültetőkártya
Népies mintájú ültetőkártya

Tartalom

A kártya első oldalára a motívum illetve a meghívott vendég neve kerül. A kártya hátsó oldala alap esetben üresen marad. De lehetséges a motívumot vagy annak bizonyos részét ott is megjeleníteni. A kártya hátsó részére lehetséges rövid köszönő szöveget írni pl.: “Ágynemű és párna helyett, jobban jönne néhány bankjegy!”.

Méret

Az ültető kártya méretes 10 x 5 cm – es összehajtott állapotban. Kihajtva 10 x 10 cm. Maga a méret “nincs kőbe vésve” , ha a vendégek esetében hosszú neveket akarunk megjeleníteni akkor a kártya szélességét növelni is lehet különös tekintettel arra, hogy a két oldali motívum itt levesz az írásra használható helyből.

Forma

Alap esetben a kártya egyszer hajtott tehát megáll a saját lábán. Ha azonban ültető kártya tartót szeretnének használni akkor kérjük azt jelezzék mert akkor a kártya hajtás nélküli mérete lesz pl.: 10 x 5 cm.

Papír

A kártya papírja 170g – os Rives Tradition kreatív, tört fehér papír. Külön kérésre lehet más is de ez megy legjobban a népies motívumhoz.

Egyéb ültetőkártya megoldás

Ha például kisebb méretű 5 – 6 személyes asztalaink vannak és nem szeretnénk azon belül megszabni, hogy ki hová üljön lehetséges ültetőkártya nélkül az asztalszámon vagy a menükártyán felsorolni az asztalhoz rendelt meghívottakat. A helyszín bejáratánál elhelyezhetünk úgynevezett ültető táblát ami alapján a vendégek egyszerűbben azt asztalhoz találnak! Nem kell 50 ültetőkártyát végig nézniük adott esetben!

Népies mintájú ültetőkártya az esküvői asztalra – további információk

Azonosító: NEPIESULTETOKARTYAPIROS

Ára: 250 Ft. / Db.

Az ültetőkártya betűtípusának kiválasztásához kattints IDE

A mintában látható kártya betűtípusa: Nuptial ( Ha ez tetszik, ezt kell beírni a megrendelőbe! ) Mindenképpen javasoltak a teltebb betűtípusok az ültető kártyán, mert úgy messziről is jobban olvashatóak!

A rendeléséhez kérem kattintson IDE

Mozijegy ültetőkártya az esküvői asztalra

Mozijegy ültetőkártya esetében egy kicsit a megszokottól eltérő módon határozhatjátok meg, hogy ki hová üljön az esküvői asztal illetve adott esetben asztalok körül.

Mozijegy ültetőkártya
Mozijegy ültetőkártya

Felhasználási javaslatok

1.

Legegyszerűbb esetben egy darab kis kártya kerül legyártásra és elhelyezve az asztalon. Ez esetben a vendég megkeresi a kis kártyán szereplő saját nevét.

2.

Másik esetben az esküvői meghívó mellé is mellékelünk egy mozijegyes ültetőkártyát. Így a meghívottnak csak össze kell párosítani a kettőt és már meg is találta a helyét.

Javasolt “mozi” hangulatú ültető táblát is rendelni a kártyához mivel úgy sokkal kevesebb keresgéléssel találják meg a vendégek a helyüket. Ez mondjuk 10 – 20 főnél nem probléma de 50 felett már az lehet.

Egy több száz fős rendezvény esetében pedig különösen előnyös lehet, hogy amikor valaki elhagyja a helyét, van egy kis segéd eszköze amire fel van jegyezve merre is ült a “székrengetegben”.

Tartalom

Gyakorlatilag bármi lehet, nincs semmi kőbe vésve! Lényeg, hogy a meghívott oda találjon a helyére és hangulatilag egy mozijegyre hasonlítson.

Minimum adatok tehát amit fel kell tüntetni: Név, Terem ( van olyan helyszín ahol mint a mozikban több is van ), Sor ( ami itt azt asztallal lehet egyenlő ), Szék. Az összes többi információnak csak a fantázia és az adott hely szabhat határt.

Papír

Javasoljuk a 170g- os tört fehér Rives Tradition nevű matt felületű kreatív papírt. De lehet mozijegyesebb a 170g – os fényes fotópapírnak köszönhetően!

Méret

14 cm x 10 cm – es a mérete így az adott esetben A6 – os méretű borítékba a meghívó mellé kényelmesen elférhet. Állítva azt asztalon például egy pohárnak támasztva pedig gyakorlatilag nem foglal el helyet!

A méret opcionális! Külön kérésre gyakorlatilag bármilyen méretben el tudjuk készíteni. Lehet hajtott formában is vágás jellel!

Mozijegy ültetőkártya az esküvői asztalra – további információk

Rendelési azonosító: MOZIJEGYULT

Ára: 250 Ft. / db

A mozijegy ültetőkártya betűtípusának kiválasztásához kattints IDE!

A mozijegy ültetőkártya megrendeléséhez kattints IDE!

3D ültetőkártya – esküvői asztalra

3D ültetőkártya mely kiváló kiegészítője lehet az esküvői asztalunknak! Felépítését tekintve egy egyszer hajtott saját lábán megálló ültetőkártyáról beszélünk jelen esetben! A kártyát jelen példában narancs színű szatén szalaggal és egy kis papír lepkével díszítettük!

3D ültetőkártya
Narancs színű szatén szalaggal
3D ültetőkártya
Barack színű szatén szalaggal
3D ültetőkártya
Lila színű szatén szalaggal

Ültetőkártya anyaga:

Maga az alap 170g- os tört fehér papírból készül! A ráragasztott fehér lepke szintén 170g – os tört fehér papírból készül! A tetszőleges színben kiválasztható szatén szalag 6 illetve 12 mm széles lehet! Értelem szerűen a kiválasztott szatén szalag színéhez javasoljuk illeszteni a betűk színét! Ha más színű szalagot szeretne, tudjuk ajánlani kedvenc szalagos boltunkat! ( Beszerezzük Önnek csak mondja meg melyiket szeretné! ) Külön kérésre a kis lepke lehet más színű is például rózsaszín, halványkék stb.

Ültetőkártya mérete:

Elsősorban a lepke miatt ajánlott egy picivel nagyobb méretű kártya. Jelen esetben 11 cm x 6 cm – es a lefotózott kártyánk! A lepke 7 cm x 5 cm ha a legtávolabbi pontjait mérjük meg! Nincs kőbe vésve a lepke elhelyezése! Lehet középen mint a fotón, de jobb és bal oldalt is elhelyezhető! A lepke mérete sincsen fixen rögzítve, bizonyos határok között tudjuk módosítani!

3D ültetőkártya – további információk

Ültetőkártya elrendezése:

Mivel ennél a típusnál nincsen plusz díszítő minta a nevet(ket) a kártyán teljesen végig lehet írni! Felül a szalag és a lepke! A kártya hátuljára tetszőleges kis szöveget is tudunk nyomtatni! Például az ifjú pár nevét és az esemény időpontját egy rövid köszönő szöveggel! De lehet egy vers idézet is!

Az ültetőkártyák kiegészítéséhez javasoljuk az asztal beazonosításában segítséget nyújtó asztalszámot! Illetve a bejáratnál elhelyezett ültető táblát! Az ültető tábla az asztalok helyét mutatja meg a vendégek feltüntetésével! Mindkét másik kiegészítő is készülhet ugyanavval a színvilággal mint az ültetőkártya. Még az ültető táblára is el tudunk helyezni kis 3D lepkéket az összhatás végett!

Azonosító1: 3DULTETOKARTYA ( NARANCS )

Azonosító2: 3DULTETOKARTYA ( BARACK )

Azonosító3: 3DULTETOKARTYA ( LILA )

Betűtípus kiválasztásához kattintson IDE!

Ára: 350 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

Téli ültetőkártya – esküvői asztalra

Téli ültetőkártya esetében a tél színvilágát hívtuk segítségül a tervezésnél! Ez esetben könnyű dolgunk volt! Az ünnep illetve a tél színei rengeteg ötletet tudnak adni. A variációk száma gyakorlatilag végtelen!

Ültetőkártya anyaga

Általában tört fehér 200g körüli papírt használunk erre a célra. Ha nem csak egy grafikát pl.: hóembert szeretnénk díszítésül hanem egy téli tájat akkor javasolt a fotópapír használata.

Ültetőkártya mérete

Általában kettéhajtott állapotban ( így megáll a saját lábán ) 10 x 5 cm – es méretben gondolkodhatunk! Természetesen igény esetén egyedi méretben is el tudjuk készíteni a kártyákat.

Téli ültetőkártya
Téli ültetőkártya – karácsonyi hangulatban fotópapírra nyomva

Ültetőkártya elrendezése

Többféle is lehet! A piros karácsonyfadísz mintás esetben a minta alul szerepel a név pedig felette. Előnye, hogy hosszú nevek esetében is jól ki lehet használni a helyet. Hátránya, hogy nem minden minta alkalmas erre az elrendezésre. A kártya hátuljára külön kérésre felár nélkül rövid kis szöveget is tudunk nyomtatni. Például: Köszönjük, hogy eljöttetek! Ezen kívül az ifjú pár neve és az esemény dátuma.

Téli ültetőkártya – további részletek

Díszítő mintákkal kapcsolatosan

Lehet fotó vagy díszítő figura pl.: hóember! Fotó lehet saját fotó ha téli hangulatú! De a net tele van jobbnál jobb téli hangulatú figurákkal. Használhatjuk hozzá a Google képkeresőjét vagy a Pixbay nevű képkeresőt is! Az ültetőkártya méretét az is befolyásolja, hogy a leghosszabb nevű meghívottnak milyen hosszú a neve! Mivel a kártya mérete adott a betűtípus illetve a leghosszabb név határozza meg mekkora lehet a kártyán a maximális betűméret a díszítő mintán kívül!

Téli ültetőkártya
Téli ültetőkártya – karácsonyi hangulatban bézs matt papírra nyomva

Ültetőkártya karácsonyi girland díszítéssel! A nevek színét is a díszítő mintához igazítottuk! Betűtípus tetszés szerint válaszható!

Mivel az ültetőkártyákat ritkán használják önmagukban mi is elkészítjük igény szerint az ültetőtáblát illetve az asztalszámokat!

Biankó kártya

Javasolt 2 – 6 úgynevezett biankó kártyát is rendelni. Ezen a kártyán nincsen név! Így ha utolsó pillanatban még van változás a névlistán evvel a kártyával meg lehet oldani a helyzetet!

Azonosító: TELIULTETOKARTYA

Betűtípus kiválasztásához kattintson IDE!

Ára: 250 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

Őszi ültetőkártya – esküvői asztalra

Őszi ültetőkártya az őszi esküvői asztalra tervezve! Ebben az esetben az ősz vidám színeit használtuk fel az ültetőkártyánk megtervezésekor! Ültetőkártya mérete általában 10 cm x 5 cm. Természetesen külön kérésre bármilyen egyedi méretben is legyártjuk. Ebben az elrendezésben rövidebb nevek esetében ajánlott. Lehetséges a mintát a háttérbe tenni úgy majdnem kétszer akkor helye lesz a neveknek!

Őszi ültetőkártya
Őszi ültetőkártya – esküvői asztalra I. ( Első oldala! )

Az ültetőkártya anyaga 170g – os matt tört fehér vagy matt bézs papír lehet alapból mint ahogyan a fotón is látszik! Itt is igaz, hogy bizonyos határon belül más papírra is tudjuk nyomni például halványzöld vagy narancs. Bővebb papírválasztékért érdemes megnézni a kedvenc papírboltunk honlapját!

Az ültetőkártya elrendezése többféle is lehet! Bal oldalt helyezzük el a motívumot. Háttérben helyezzük el a motívumot. Vagy pedig nincsen motívum csak egyszerűen a név! Van amikor a kevesebb több. A kártya hátuljára is tudunk nyomni. Ha nincs konkrét kívánság akkor az ifjú pár neveit az esemény dátumát szoktuk rányomni. Ki lehet egészíteni egy kis köszönő szöveggel pl.: “Köszönjük, hogy eljöttetek!”.

Őszi ültetőkártya
Őszi ültetőkártya – esküvői asztalra I. ( Hátulsó oldala! )
Őszi ültetőkártya
Őszi ültetőkártya – esküvői asztalra II. ( Első oldala! )

Második verzióban azt feltételezzük, hogy már van ültetőkártya tartó amibe a falevelekkel díszített kártyát csak bele kell állítani. Mérete névjegykártya méret: 9 x 5 cm. Ez esetben is mindkét oldalára tudunk nyomtatni. A minta és a színvilág itt is igény szerint módosítható. Ez a kártya is rendelhető kinyitható változatban, tathát amikor a saját lábán is megáll.

Őszi ültetőkártya tudnivalók

Ültetőkártyákat általában akkor használunk ha pontosan meg szeretnénk határozni ki hová fog ülni. Ennek több előnye van! Először is senki nem fog olyan helyre véletlenül ülni ahol a mellé kerülő pl.: kedves rokon nem tartozik éppen a kedvencei közé! Másodszor és ez éppen a nagyobb asztal formációkra igaz, ha ki kihagyunk egy egy helyet amikor véletlen szerűen helyet foglal egy – egy pár vagy család akkor a későn érkező párnak esetleg már nem jut hely vagy csak külön külön. Vagy mindenkinek fel kell állni és odébb ülni ami elég kényelmetlen tud lenni.

Ha külön asztalok vannak akkor javasoljuk az asztalok azonosítására szolgáló asztalszám használatát. Ugyanevvel a mintával azt is el tudjuk készíteni!

Továbbá amennyiben 20 – 30 főnél nagyobb a meghívott vendégek száma úgy javasolt a bejáratnál egy ültető táblát elhelyezni. Ezen a táblán fel vannak tüntetve az asztalok az említett asztal számmal. Az asztalszám mellett pedig szerepel a vendég lista. Így mindenki tudni fogja mely asztalnál fog ülni!

Ültetőkártya hátsó oldala

Azonosító: OSZIULTETOKARTYA I.

Ára: 250 Ft. / Db.

Azonosító: OSZIULTETOKARTYA II.

Ára: 250 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

Ültető tábla megoldások megtekintéséhez kattintson IDE!

Tekercses ültetőkártya

Tekercses ültetőkártya
Zöld szalaggal átkötve

Tekercses ültetőkártya esetében az ültetőnek akár hármas funkciója is lehet. Az első természetesen az hogy a meghívott helyét be lehessen azonosítani az esküvői asztalnál. A második funkció a menükártya. Tehát a név alatti területre rá lehet nyomi az esküvői menüt is. Ezáltal a meghívottnak megmarad emlékül egy névre szóló emlék a nagy napon elfogyasztott ebéd menüjéről. És ha ez még mindig nem lenne elég akkor a harmadik funkcióként egy kis köszönő szöveget is rá lehet nyomtatni a tekercsre. Ezáltal a köszönő ajándék funkcióját is el tudja látni ez a tekercses ültetőkártya. A tekercs készülhet több színű enyhén csillogó papírból például: halvány bézs, halvány rózsaszín. almazöld stb. Javasoljuk a színt értelem szerűen az asztaldíszítés színéhez hangolni. A tekercset egyeztetés után színes szalaggal fogjuk össze. A szalag úgy van megkötve, hogy a masni megtámasztja az asztalon a tekercset ezáltal a nevet tartalmazó rész nem tud magától elfordulni azt asztalon. Gondoljunk bele mennyire költséghatékony megoldás ahhoz képest mintha az ültetőkártya mellé még köszönő ajándékot is kellene venni mindenkinek és külön menükártyát is kellene rendelni. Bármilyen egyéb elképzelést is szívesen megvalósítunk mint ami konkrétan a fotón látható!

Tekercses ültetőkártya – további információ

A tekercses ültetőkártya betűtípusának kiválasztásához kérem kattintson IDE!

Díszítő elemek kiválasztásához kérem kattintson IDE!

Azonosító: ULTETOTEKERCS

Ára: 450 Ft. / Db.

A rendeléséhez kérem kattintson IDE

Subscribe To Our Newsletter

 

 


You have Successfully Subscribed!

Subscribe To Our Newsletter

 

 


You have Successfully Subscribed!