Blog

Kétnyelvű esküvői meghívó – nemzetközi pároknak

Kétnyelvű esküvői meghívó esetében a leendő házaspár egyik tagja nem magyar. Jelen esetben a vőlegény német. Magyar menyasszony és német vőlegény esetében úgy kell meghívnunk a rokonságot az esküvőre, hogy mindegyik rokon a saját nyelvén tudja megérteni a meghívó szövegét. Fontos megjegyezni, hogy majdnem bármelyik meghívó típust el tudjuk készíteni kétnyelvű változatban.

Kétnyelvű esküvői meghívó
Kétnyelvű esküvői meghívó – többnyelvű esküvők esetére

Meghívó típusa:

Kétnyelvű esküvő meghívó típusa: üvegcsés ( kémcsöves ) meghívó. Az üvegcsében egy A5 – ös méretű pausz tekercset helyeztünk el amin a német és magyar meghívó szövege szerepel. Az üvegcséhez egy két nyelvű “Meghívó – Einladung” feliratú kis kártyát kötöttünk.

Itt azt a megoldást választottuk tehát, hogy mindkét nyelven megjelenik a meghívón a meghívás szövege! Lehet egy másik megoldás is amikor ugyanavval a dizájnnal készítünk egy magyar és egy német változatot.

Kétnyelvű esküvői meghívó
Kétnyelvű esküvői meghívó – meghívóhoz kötött kicsi kártya

Meghívó mintája:

Ebben az esetben egy népies virágmintát használtunk díszítésként a kis kártyán és a meghívó tekercses részén is. Természetesen ez a minta opcionálisan igény szerint módosítható. Ha külön magyar és német nyelvű meghívó készül akkor ott a nyelv mellett a minta is lehet teljesen más.

Kétnyelvű esküvői meghívó
Kétnyelvű esküvői meghívó – pausztekercs minta szöveg elrendezés

Meghívó felépítése:

Mint ahogy már említettük az üvegcsében egy A5 – ös pausz tekercsen szerepel a meghívó szövege. Első részben a minta szerepel! Második részben az ifjú pár neve! Harmadik részben egy kis idézet és a meghívó tényleges szövege magyarul. Negyedik részben egy kis elválasztó minta. Ötödik részben az idézet németül. Hatodik részben pedig a meghívó szövege németül!

Meghívó mérete:

Üvegcse teljes hossza: 20 cm és 2 cm széles. A kis kártya általában 5 cm x 3 cm – es méretű!

Szalagok:

Jelen esetben egy 6 mm – es élénk lila szalaggal kötöttük a kis meghívó feliratú kártyát a meghívóhoz. A szalag szín egyeztetés kérdése, lehet bármi más is!

Fordítás

Német nyelv esetén el tudjuk vállalni a fordítást is! Más nyelvek esetében nem!

Kétnyelvű esküvői meghívó – további információk

Azonosító: KETNYELVUUVEGCS

Betűtípus kiválasztásához kattintson IDE!

Betűtípus kiválasztásánál kérjük vegyétek figyelembe, hogy nem minden nyelven fog működni egy kiválasztott betűtípus. Ha mást szeretnétek mint a mintában szereplő akkor írjátok meg a nyelvet és a betűtípust és ellenőrizzük!

Javasolt betűtípus: Monotype Corsiva ( Mint a mintán! )

Ára: 800 Ft. / Db. + Opcionálisan boríték

Megrendeléshez kérem kattintsatok IDE!

Fotócsík esküvői meghívó – saját fotóiddal

Fotócsík esküvői meghívó és mint ahogy a nevében is szerepel itt a fő dísztő elem a Ti saját fotóitok! Ha találtok 4 – 5 olyan fotót amin mindketten tetszetek egymásnak, magatoknak akkor már nyert ügyetek van ebben a témában. A fotókon lehettek párban vagy külön – külön. Fontos, hogy mindegyikből legyen legalább egy – egy!

Fotócsík esküvői meghívó
Négy fotóval ( kék szalaggal megkötve )
Fotócsík esküvői meghívó
Fotócsík esküvői meghívó – saját fotóiddal ( zöld szalaggal megkötve )
Fotócsík esküvői meghívó
Fotócsík esküvői meghívó – saját fotóiddal ( bordó szalaggal megkötve )

Felépítése

Jelen változatunk három részből áll össze! Van egy alap amin maga a meghívó szövege szerepel. Ezen nincsen fénykép csak a szöveg. Második réteg maga a fotócsík ami 4 fotóból állt össze. Harmadik réteg pedig az ifjú pár nevét tartalmazó rész az esemény dátumával. És végezetül ezek a részek egy 6 mm – széles szatén szalaggal vannak összekötve a tetején.

Ha csak 2 réteget szeretnél, hogy a fotó legyen a legelöl az is lehetséges, akkor a név és a dátum a meghívó belsejébe fog kerülni. Bármilyen más megoldás is lehetséges!

Meghívó anyaga – színek

Tört fehér, halvány bézs, kartonpapír, mint a mintán majdnem bármi lehet. Maga a fotócsík szerencsésebb ha fotópapírra készül mivel a fotók azon fognak a legjobban kinézni. A betűk színe illetve a szalag is variálható. Természetesen nincs kőbe vésve, hogy fekete fehérben kell mindennek lennie! Lehet fehér alapon élénk színekkel írni a szöveget, színes fotókat használni, pink szalaggal összekötni stb. Bármilyen egyedi elképzelés megvalósításában partnerek vagyunk!

Meghívó mérete

Legnagyobb méretei 21 x 10 cm ami egy szabvány LA4 – es borítékban elfér!

Boríték

Sima fehér borítékot adunk a meghívóhoz! Ha ettől eltérőt szeretnétek például bordó színűt vagy halványlilát stb. akkor kérjetek rá árajánlatot és ha megfelel rövid átfutással beszerezzük. És a kész meghívókkal együtt adjuk át őket.

Fotócsík esküvői meghívó – további információk

Azonosító: FOTOCSIK

Betűtípus kiválasztásához kattintson IDE!

Betűtípus kiválasztásánál kérjük vegyétek figyelembe az adott stílust! A nagyon cirádás betűtípusok nem illetnek hozzá! Javasolt betűtípus: Freehand ( Mint a mintán! )

Ára: 800 Ft. / Db. + Opcionálisan boríték

Megrendeléshez kérem kattintsatok IDE!

Őszi ültetőkártya – esküvői asztalra

Őszi ültetőkártya az őszi esküvői asztalra tervezve! Ebben az esetben az ősz vidám színeit használtuk fel az ültetőkártyánk megtervezésekor! Ültetőkártya mérete általában 10 cm x 5 cm. Természetesen külön kérésre bármilyen egyedi méretben is legyártjuk. Ebben az elrendezésben rövidebb nevek esetében ajánlott. Lehetséges a mintát a háttérbe tenni úgy majdnem kétszer akkor helye lesz a neveknek!

Őszi ültetőkártya
Őszi ültetőkártya – esküvői asztalra I. ( Első oldala! )

Az ültetőkártya anyaga 170g – os matt tört fehér vagy matt bézs papír lehet alapból mint ahogyan a fotón is látszik! Itt is igaz, hogy bizonyos határon belül más papírra is tudjuk nyomni például halványzöld vagy narancs. Bővebb papírválasztékért érdemes megnézni a kedvenc papírboltunk honlapját!

Az ültetőkártya elrendezése többféle is lehet! Bal oldalt helyezzük el a motívumot. Háttérben helyezzük el a motívumot. Vagy pedig nincsen motívum csak egyszerűen a név! Van amikor a kevesebb több. A kártya hátuljára is tudunk nyomni. Ha nincs konkrét kívánság akkor az ifjú pár neveit az esemény dátumát szoktuk rányomni. Ki lehet egészíteni egy kis köszönő szöveggel pl.: “Köszönjük, hogy eljöttetek!”.

Őszi ültetőkártya
Őszi ültetőkártya – esküvői asztalra I. ( Hátulsó oldala! )
Őszi ültetőkártya
Őszi ültetőkártya – esküvői asztalra II. ( Első oldala! )

Második verzióban azt feltételezzük, hogy már van ültetőkártya tartó amibe a falevelekkel díszített kártyát csak bele kell állítani. Mérete névjegykártya méret: 9 x 5 cm. Ez esetben is mindkét oldalára tudunk nyomtatni. A minta és a színvilág itt is igény szerint módosítható. Ez a kártya is rendelhető kinyitható változatban, tathát amikor a saját lábán is megáll.

Őszi ültetőkártya tudnivalók

Ültetőkártyákat általában akkor használunk ha pontosan meg szeretnénk határozni ki hová fog ülni. Ennek több előnye van! Először is senki nem fog olyan helyre véletlenül ülni ahol a mellé kerülő pl.: kedves rokon nem tartozik éppen a kedvencei közé! Másodszor és ez éppen a nagyobb asztal formációkra igaz, ha ki kihagyunk egy egy helyet amikor véletlen szerűen helyet foglal egy – egy pár vagy család akkor a későn érkező párnak esetleg már nem jut hely vagy csak külön külön. Vagy mindenkinek fel kell állni és odébb ülni ami elég kényelmetlen tud lenni.

Ha külön asztalok vannak akkor javasoljuk az asztalok azonosítására szolgáló asztalszám használatát. Ugyanevvel a mintával azt is el tudjuk készíteni!

Továbbá amennyiben 20 – 30 főnél nagyobb a meghívott vendégek száma úgy javasolt a bejáratnál egy ültető táblát elhelyezni. Ezen a táblán fel vannak tüntetve az asztalok az említett asztal számmal. Az asztalszám mellett pedig szerepel a vendég lista. Így mindenki tudni fogja mely asztalnál fog ülni!

Ültetőkártya hátsó oldala

Azonosító: OSZIULTETOKARTYA I.

Ára: 250 Ft. / Db.

Azonosító: OSZIULTETOKARTYA II.

Ára: 250 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

Ültető tábla megoldások megtekintéséhez kattintson IDE!

Esküvő ősszel – szív formájú esküvői meghívó

Esküvő ősszel – minden kedves leendő esküvői vendégét meg tud majd lepni a meghívó átadásánál evvel a szívet formáló meghívóval. Tehát a meghívóra nem csak egy szív motívum került nyomtatásra hanem valóban szív formájú!

Esküvő ősszel
Esküvő ősszel – szív formájú esküvői meghívó őszi köntösben

De nézzük tovább a részleteket! A meghívó méretét úgy alakítottuk ki, hogy egy szabványos 14 cm x 14 cm – es borítékba kényelmesen elférjen! Alap esetben két részből áll ( lehet három részes is ) melyet a fotón is látható módon az ősz színeiben pompázó 6 mm – es szatén szalaggal kötöttünk össze. Szalag színek: narancs, citrom, bézs, arany, óarany, barna, drapp. Ha ezek a szalag színek nem lennének megfelelőek akkor javasoljuk kedvenc szalagos oldalunkat! Az itt megadott szalag kód alapján be tudjuk szerezni a kiválasztott szalagot!

A meghívó papír típusa több féle lehet! Általában a 170g körüli bézs vagy tört fehér papírt javasoljuk! Általános tapasztalat, hogy a fehér alapon a színek jobban érvényesülnek!

Esküvő ősszel – további részletes leírás

Nézzük meghívó egy lehetséges elrendezését! Az első oldalon ahol a szívet formázó minta is szerepel, helyeztük el a “Meghívó” feliratot. Az ifjú pár nevét is el tudjuk helyezni még ezen a részen! A második oldalon ( a szív minta mögötti rész ) lehetséges egy esküvői idézet elhelyezése. A harmadik oldalon ( ez már a második lap ) lehet elhelyezni magát a meghívó szövegét! A negyedik oldalon ( a meghívó hátulja ) pénzes versike vagy nászajándékra utaló információt kerülhet elhelyezésre.

A betűtípus nagymértékben meghatározza a meghívó stílusát és olvashatóságát. Ezért a meghívó betűtípusának kiválasztásához kattintson IDE!

Jelen esetben javasoljuk a mintán látható betűtípussal. ( Monotype Corsiva ) Nem túl cirádás, de szépen formált és jól olvasható!

A meghívón szereplő idézetnél vegyük figyelembe, hogy nincsen korlátlan helyünk ez esetben. Négy illetve hat soros idézet az optimális terjedelmű! Az idézetek kiválasztásához kattintson IDE! 

További szín inspirációk

Azonosító: ESKUVOOSSZEL

Ára: 650 Ft. / Db. ( Változhat az ár ha több oldalra van szükség! )

Boríték opcionálisan rendelhető több féle színeben!

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

Téli esküvő – meghívó csomag ajánlat

Téli esküvő csomagunk színvilágánál ennek az évszaknak a színeit vettük alapul. Ezért első sorban a kék és a fehér dominál. De nézzük részletesen!

Téli esküvő - tasakos meghívó külseje
Téli esküvő – tasakos meghívó külseje

Meghívó

Ez a Tasakos esküvői meghívó. A 120g – os élénk, de sötétebb kék tasakban helyeztük el, melyet 6 mm – es fehér szatén szalaggal kötöttünk át. A tasak belsejében található a meghívó tartalmi része, mint ahogy a következő képen is látszik.

Téli esküvő - tasakos meghívó belseje
Téli esküvő – tasakos meghívó belseje

A meghívó belső részészét három részre osztottuk. Az első oszlopban egy idézet és egy kis minta található. A középső oszlopban a meghívó szövege és a programok látszanak. A harmadik oszlopban pedig egy pénzes kis versike került. Természetesen egyedi megoldások is megvalósíthatók! Ha a tasakot más színben képzeli el, akkor javasoljuk, hogy nézzen szét a kedvenc papírboltunkban! A bolt eléréséhez kattintson IDE! A tasakot bármilyen 120g – os papírból el tudjuk készíteni.

Azonosító: TELIMEGHIVO

Megjegyzés: Ha ez a minta tetszik, de az esküvőt nem télen rendezik meg, akkor a “karácsonyi díszeket” le tudjuk venni a meghívóról!

Ára: 800 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

Ültető tábla

Ha egyszerűsíteni szeretnék a vendégeik életét, akkor a bejáratnál helyezzenek el egy ültető táblát, melynek segítségével a vendégek sokkal gyorsabban megtalálják a helyüket!

Téli esküvő - ültető tábla
Téli esküvő – ültető tábla

Természetesen az ültetési rendet bármilyen formájú (L-alakú, U-alakú, szögletes vagy kör) asztalokhoz el tudjuk készíteni.

Azonosító: TELIULTETOTABLA

Megjegyzés: Ha ez a minta tetszik, de az esküvőt nem télen rendezik, akkor a “karácsonyi díszeket” le tudjuk venni az ültetőtábláról!

Ára: 3500 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

Téli esküvő – további kiegészítőink

Asztalszám

Számozás helyett az asztalokat névvel is jelölhetjük. Például (ha már a téli témánál maradunk): Hópehely, Jégvarázs, Dér, Hófúvás, Száncsengő. Asztalszám tartó nem tartozék!

Téli meghívó - asztalszám
Téli meghívó – asztalszám

Azonosító: TELIASZTALSZAM

Megjegyzés: Ha ez a minta tetszik, de az esküvőt nem rendezik, akkor a “karácsonyi díszeket” le tudjuk venni az asztalszámról!

Ára: 250 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

Ültetőkártya

Ha biztosra akar menni abban, hogy mindenki arra a helyre ül, amit Ön szánt neki, akkor hasznos segítség lehet az ültetőkártya. Javasolt méret: 10 x 5 cm, de természetesen minden más méretben is el tudjuk készíteni! A kis kártyák hátuljára egyedi szöveget is tudunk nyomtatni, lásd a mellékelt mintát!

Téli esküvő – ültető kártya eleje
Téli esküvő – ültető kártya hátulja

Azonosító: TELIULTETOKARTYA

Megjegyzés: Ha ez a minta tetszik, de az esküvőt nem télen rendezik, akkor a “karácsonyi díszeket” le tudjuk venni az ültetőkártyáról!

Ára: 250 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

Menükártya

Nincs az a vendég akit ne érdekelne, hogy mi lesz az ünnepi menü. Ezért a csomag része lehet a téliesített menükártya is. Mérete A5 – ös és 220g – os tört fehér papírra készül. Kétszer hajtott vagy pedig tekercses menükártyát is el tudunk készíteni, hasonló stílusban. Kérje ajánlatunkat!

Téli esküvő - menükártya
Téli esküvő – menükártya

Azonosító: TELIMENUKARTYA

Megjegyzés: Ha ez a minta tetszik, de az esküvőt nem télen rendezik, akkor a “karácsonyi díszeket” le tudjuk venni a menükártyáról!

Ára: 450 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

Útmutató jelzőtábla

Útelágazásnál vagy egy hatalmas rendezvény helyszínen jól jöhet a vendégek irányítására egy esküvői útmutató jelzőtábla. A táblán szerepel az ifjú pár neve, az esküvő pontos helyszíne illetve annak iránya.

Téli esküvő – útmutató jelzőtábla

Azonosító: TELIUTMUTATOTABLA

Megjegyzés: Ha ez a minta tetszik, de az esküvőt nem télen rendezik meg, akkor a “karácsonyi díszeket” le tudjuk venni a tábláról!

Ára: 2500 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

Zöld tavasz esküvői meghívó – csomag ajánlat

Zöld tavasz esküvői meghívó csomagunkban a természet színeiből merítettünk. A harsány zöld, pink, narancs színek mind megtalálhatóak ebben az összeállításban.

Esküvői meghívó

Nézzük először a csomag esküvői meghívó részét. A meghívó típusát tekintve egy üvegcsés más szóhasználattal élve kémcsöves meghívóról beszélhetünk. Amúgy fizikai paramétereit tekintve ténylegesen strapabíró üvegből van amit igazi parafa dugóval zártuk le.

Zöld tavasz esküvői meghívó
Zöld tavasz esküvői meghívó!

Ahogyan a fotón is látszok tavaszi színeket követő 6 mm – es zöld és 3 mm – es halvány barack színű szalaggal kötöttük a kis meghívó feliratú kártyát az üvegcséhez. Az üvegcsében egy A5 – ös méretű pausz papíron szerepel a meghívó szövege.

Zöld tavasz esküvői meghívó - tekercs minta!
A5 – ös pausz minta amit az üvegcsébe helyezünk el!

A színek és a betűtípus természetesen variálhatóak!

Azonosító: ZTUVEGCSES

Ára: 800 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

Ültető tábla

Fontos, hogy a vendégein gyorsan megtalálják a helyszínen a helyüket. Ebben van segítségünkre az ültető tábla.

Zöld tavasz esküvői meghívó - ültető tábla minta!
Esküvői ültető tábla minta!

Azonosító: ZTULTTABLA

Ára: 3500 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

További kiegészítők

Ültető kártya

Ha gondoskodni szeretnénk arról, hogy minden rokon az őt megillető legjobb helyre üljön akkor szükségünk lesz ültető kártyára is. Ennek a kis kártyának a hátuljára még egy kis köszönő szöveget is el tudunk helyezni. Általában a 10 x 5 cm – es méret elég szokott lenni de természetesen külön kérésre ettől el tudunk térni.

Zöld tavasz esküvői meghívó csomag - ültető kártya minta eleje!
Ültető kártya eleje!
Zöld tavasz esküvői meghívó csomag - ültető kártya hátulja minta!
Ültető kártya hátulja minta!

Azonosító: ZTULTETOKARTYA

Ára: 250 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

Asztalszám

Amennyiben külön álló asztalok vannak az ültető kártyák mellett javasolt az asztalok számozása is. Jön a vendég és az ültető táblán megnézi melyik asztalnál ül. Odamegy és az asztalánál már az ültető kártyával jelzett helyére kérdezés nélkül le tud ülni. Jelen asztalszámunknál feltételeztük, hogy a helyszínen van asztalszám tartó.

Zöld tavasz esküvői meghívó csomag - asztalszám minta!
Asztalszám minta!

Azonosító: ZTASZTALSZAM

Ára: 450 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

Menü kártya

Elmaradhatatlan kelléke az esküvői asztalnak. A csomagban egy A5 – ös méretű asztalra fektethető menü kártya található. Természetesen bármilyen más megvalósítás is lehetséges!

Zöld tavasz esküvői meghívó csomag - menü kártya minta!

Azonosító: ZTMENU

Ára: 600 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

Esküvői irányító táblácska

Nemes egyszerűséggel útba igazítja a kedves vendéget abba az irányba ahol az esküvő terme található! A mellékelt minta csupán egy ötlet. Bármilyen más elképzelést is megvalósítunk! Mérete: A3 – as!

Zöld tavasz esküvői meghívó csomag - irányító tábla minta!

Azonosító: ZTIRANYITOTABLA

Ára: 2500 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

Rosegold esküvői meghívók – csomag ajánlat

Rosegold esküvői meghívók esetében a papírtasakos megoldás került kialakításra. A fotón is látható papír tasakban egy feltekert A5 – ös méretű papírtekercset helyeztünk el. Ezen a tekercsen található maga a meghívó szövege. A papírtasak masni felőli oldalán az ifjú pár neve szerepel. A másik oldalon pedig a meghívó felirat.

Rosegold esküvői meghívók
Rosegold esküvői meghívók

Rosegold esküvői meghívók

A tasak és a benne rejlő tekercs anyaga 120 g – os enyhén csillogós papír amit felül 13 mm – es rosegold szalaggal kötöttünk össze. A tekercset pedig 6 mm – es rosegold szalag tartja össze. Ha tetszik ez a szín de nem papírtasakos meghívót szeretnétek hanem mondjuk üvegcséset vagy pausz tekercseset azt is minden további nélkül meg tudjuk oldani.

Rosegold esküvői meghívók
Rosegold esküvői meghívók

Azonosító: ROSEGOLDTASAOKOS

Ára: 800 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

Ültető kártyák

A meghívók mellé színvilágában illő ültető kártyát is tudunk ajánlani. Az ültető kártya mérete 10 x 5 cm. Természetesen a méret és a minta is igény szerint változtatható.

Az ültetőkártyák hátuljára rövid köszönő szöveget is el tudunk helyezni az ifjú pár nevével és az ünnepi esemény dátumával!

A mellékelt minta csak egy javaslat. Lehetséges más mintával is kérni illetve minta nélkül! Az ültető kártyához is a jelen mintában szereplő Monotype Corsiva betűtípus helyett is lehet másikkal rendelni.

Az ültető tábla és ültetők kártyák betűtípusa viszont javasoljuk, hogy legyen egyforma!

Ültetőkártya eleje minta - rosegold csomag!
Ültetőkártya eleje minta!
Ültetőkártya hátulja minta - rosegold csomag!
Ültetőkártya hátulja minta!

Azonosító: ROSEGOLDULTETO

Ára: 250 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

További kiegészítőink

Ültető tábla

Az ültető kártyák mellé javasolt egy úgynevezett ültető táblát is kitenni a rendezvény helyszínének bejáratánál. Ugyanis akár csak egy 50 fős lagzi esetében ha ötven ember elkezdi keresni, hogy vajon hol van a helye abból elég nagy kavarodás tud származni. Az ültető táblán fel van tüntetve az asztalszám és azoknak a vendégeknek a listája akik annál az asztalnál fognak ülni. Tehát belép az ajtón a meghívott, megnézi melyik asztalnál ül és rövid úton meg fogja találni a helyét. Ennél az ültető táblánál játszottunk egy kicsit a színekkel. Természetesen lehet egységes színekkel is jelölni az asztalokat. Asztal elnevezéseknél az “1 – es” asztal helyett lehet az asztal neve például “Liliom” vagy “Rózsa” nem kell a száraz számokhoz ragaszkodni.

Ültető tábla minta - rosegold csomag!
Ültető tábla minta!

Azonosító: ROSEGOLDTABLA

Ára: 3500 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

Egy oldalas menü és italkártya

A5 – ös méretű 220g – os tört fehér papírra készítjük. Külön kérésre laminálni is tudjuk. Laminálás előnye, hogy vízhatlan lesz tőle a kártyánk. Ezt a típusú kártyát általában 4 – 5 meghívottként javasoljuk az ünnepi asztalon elhelyezni.

Azonosító: ROSEGOLDMENU

Ára: 450 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

Asztalszám

Ahhoz, hogy a vendégeink egyszerűen megtalálják az ünnepi asztaloknál a helyüket az ültetőkártyákon kívül javasolt az asztalokra egy – egy asztalszám! Mérete: 15 x 15 cm. Ennél a típusnál feltételezzük, hogy van asztalszám tartó! Természetesen olyan asztalszámot is tudunk készíteni ami megáll a saját lábán.

Asztalszám minta - rosegold csomag!
Asztalszám minta!

Azonosító: ROSEGOLDASZTALSZAM

Ára: 350 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

Útmutató jelzőtábla esküvőre

Nagyobb akár tucatnyi teremmel rendelkező helyszíneken nem árt némi útmutatás a vendégeknek, hogy az adott épületen belül merre kell menjenek. A3 – as méretű!

Azonosító: ROSEGOLDUTMUTATO

Ára: 2500 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

Esküvő a koronavírus idején – tervezz meghívót!

Esküvő a koronavírus alatt
Meghívók a koronavírus árnyékában

Frissítés – 2022.03.07.

Kormányzati Tájékoztatási Központ – tájékoztatása alapján!

2022.03.07 – tól:

A sikeres védekezésnek és a lakosság átoltottságnak köszönhetően a járvány ötödik hulláma visszahúzódóban van, ezért a még meglévő korlátozások is megszűnnek.
A maszkviselési kötelezettség hétfőtől megszűnik a tömegközlekedési eszközökön, az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és sportrendezvényeken, valamint a vendéglátó egységek dolgozóinak sem kell maszkot viselniük munkájuk során.

Fentieken túl megszűnik minden olyan korlátozás, amely védettségi igazolványhoz kötötte valamely hazai szolgáltatás igénybevételét. Megszűnnek a rendezvényekre vonatkozó korlátozások, nem kell már védettségi igazolvány sportrendezvényre, kulturális rendezvényekre, zenés- táncos rendezvényre, 500 főnél nagyobb létszámos szabadtéri rendezvényekre sem.

Frissítés – 2021.11.18.

Kormányzati Tájékoztatási Központ – tájékoztatása alapján!

2021.11.20 – tól:

Szombattól ismét kötelezővé tette a kormány a zárt terekben a maszkhasználatot – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten a kormányinfón.

Kérjük, ha hozzánk jöttök, viseljetek Ti is maszkot!

Frissítés – 2021.07.05.

Kormányzati Tájékoztatási Központ – tájékoztatása alapján!

2021. június 30 – tól:

  • Mostantól nem kötelező a maszkviselés (a kivételt a szociális intézmények és a kórházak jelentik).
  • Védettségi igazolvány nélkül lehet belépni a vendéglátó üzletekbe, a szálláshelyekre, a szabadidős létesítményekbe és az előreváltott ülőhelyes nézőtérrel megrendezett kulturális rendezvényekre.
  • Az üzletekre vonatkozó korlátozások megszűnnek.
  • Családi eseményeken és magánrendezvényeken az eddigi 50 fős létszámkorlátozás 100 főre, lakodalom esetén a 200 fős létszámkorlátozás 400 főre emelkedik.

Frissítés – 2021.04.06.

Holnaptól 2021.04.07. – től a személyes ügyfélfogadás újra lehetséges bemutatótermünkben!

( Elértük a 2,5 millió beoltottat így a kisvállalkozások újra nyithatnak! )

Időpont egyeztetés: 06-70-509-2549

Mivel a világjárványnak azért még sajnos nincsen vége Mi is maszkban fogadunk Titeket! Kérjük ha eljöttök hozzánk Ti is maszkban látogassatok meg minket!

Tervezz meghívót!

Álmodozni, tervezgetni bármikor lehet! Használjátok ki ezt az időt! Ha még bizonytalanok vagytok a konkrét dátumokban és a helyszínekben, akkor sincs semmi gond. Kiválaszthatjátok a formát, a betűtípust, a díszítő elemeket is. Így lesz egy 95 % – ban kész tervetek. Küldjétek el nekünk, mi pedig elkészítjük a mintapéldányt. Ezt befotózzuk és elektronikus úton vagy ha kéritek, postán is elküldjük Nektek. Természetesen- tekintettel a rendkívüli helyzetre- ezért nem számolunk fel plusz költséget. A tervezés- szerkesztés 2.000 forintos költségét már csak a konkrét rendelés esetén kell kifizetnetek. Ugye nem is olyan rossz? Reméljük jobb kedvetek lett! Tervezésre, álmodozásra fel, mert lehet esküvő a koronavírus idején!

Ha bármilyen kérdésetek van a meghívókkal kapcsolatban, keressetek minket bizalommal

a +36/70/509-2549-as telefonszámon. Ezen a számon Viber -en is elérhetőek vagyunk.

Ha inkább írnátok nekünk, kattintsatok IDE! vagy küldjetek nekünk üzenetet az info@webalbum.hu– ra, mi pedig garantáljuk, hogy legkésőbb 24 órán belül válaszolunk Nektek.

Amennyiben az élő konzultációt preferáljátok, akkor arra ott a Skype! Elérhetőségünket webalbum néven találjátok és már cseveghetünk is! Ha a Messenger-t részesítitek előnyben, annak sincs semmi akadálya.

Még egyszer összefoglalva tehát:

Esküvő a koronavírus idején – tervezz meghívót:

Első lépésként a megálmodott meghívóról küldünk egy elektronikus tervet e-mail-ban, jpg formátumban.

Ha jóváhagytátok (vagy megbeszéltük az esetleges változtatásokat), akkor második lépésként elkészítjük a mintapéldányt. Ezt lefotózzuk Nektek és szintén e-mail-ban elküldjük. Ha kéritek, akkor el is postázzuk Nektek. Ne feledjétek! Ezért most nem kell fizetnetek! Ha már tudjátok, hogy hány darab meghívót szeretnétek, akkor a mintapéldánnyal együtt küldünk Nektek egy előzetes árkalkulációt.

Esküvő a koronavírus alatt
Meghívók a koronavírus árnyékában

Ha úgy döntötök, hogy megrendelitek a meghívókat, akkor ezt e-mail-ban tehetitek meg a kiegészítő információk (pl. dátumok, nevek, idézet) pontos megadásával. A darabszámot se felejtsétek el! A meghívók árát előre utalással kell kifizetnetek. Amikor elkészültünk és már lehetőségünk nyílik a személyes találkozóra, akkor szeretettel várunk Titeket a bemutatótermünkben. Ha erre nincs lehetőség, akkor az MPL segítségével elküldjük Nektek a meghívókat. Mi azért preferáljuk ezt a csomagküldési módot, mert ha véletlenül senki sincs otthon a csomag érkezésekor, akkor a postaládába bedobott értesítő alapján a legközelebbi postán átvehetitek a küldeményt.

Esküvő a koronavírus alatt
Meghívók a koronavírus árnyékában

Kérdés esetén a fenti elérhetőségen állunk rendelkezésetekre.

Egy kis segítség a meghívók tervezéséhez:

Javasolt betűtípusok megtekintéséhez kattintsatok IDE! (Ha saját elképzelésetek van, akkor a TTF – et küldjétek el nekünk.)

Díszítő elemek megtekintéséhez kattintsatok IDE! (Ha saját elképzelésetek van, akkor az általatok választott mintával is tudunk dolgozni, csak küldjétek el nekünk!)

Idézetgyűjteményünk megtekintéséhez kattintsatok IDE! (Természetesen idézetet is küldhettek nekünk, ha valami más áll közelebb a szívetekhez!)

Meghívóinknál használt papírok megtekintéséhez kattintsatok IDE!

Esküvői ötletek 2021-re, amelyeket Te is imádni fogsz!

Esküvői ötletek – minden évben hoznak meglepetést: egyre több kreatív, akár extravagáns megoldással is találkozhatsz, ha követed mások ötleteit – és ez nincsen máshogy 2021-ben sem. Ha szeretnéd valamivel még különlegesebbé tenni a nagy napot, ha még keresed a kreatív megoldásokat – van egy jó hírünk! A Zsidai Group esküvőszervezésben is jártas csapatával összegyűjtöttük néhány szuper ötletet, amellyel meglepheted a vendégeket – és még emlékezetesebbé teheted a Nagy Napot!

Esküvői ötletek

Esküvői ötletek

Esküvői ötletek – Polaroid fotók a vendégkönyvbe: emlékek első kézből!

Míg a korábbi években sok menyasszony kifejezett kérése volt, hogy a vendégsereg a fotózást hagyja a profikra – addig most új trend jelent meg az esküvők körében.

Esküvői ötletek ,kreatív megoldás szuper, kisebb létszámú esküvőkre, de akár nagyobb lagzikra is. Lényege, hogy néhány polaroid fényképezőgépet biztosítsatok a vendégek számára, akik saját készítésű fotókat készítenek majd! Kérjétek meg őket, hogy egy-egy képet válasszanak ki fejenként, és ragasszák a Vendégkönyvbe néhány szép szóval. Így teljesen egyedi, különleges emlékkönyvet kaptok a Nagy Napról, ami biztosan csodás emlék lesz még évek múltán is!

Tematikus esküvők és bohém helyszínek – egyre szélesebb a választék!

Több éven át hódított a klasszikus elegancia, és a vintage stílus az esküvők körében. Természetesen ez a trend időtlennek látszik, ám az ifjú párok egyre gyakrabban választanak más típusú esküvői helyszínt. Szakértőink elmondása alapján ma már nem ritka, hogy a Baltazár étterem stílusos borospincéjébe,  vagy épp a Spíler Biergarten bohém, szabadtéri helyszínére esik a választás. Egy biztos: a technika és a vendéglátás, catering fejlődésével megszűntek a határok, és bárhol kimondhatjátok a boldogító Igent!

A helyszín mellett sokan terveznek tematikus esküvőt is, ahol akár öltözékben, akár dekorációban is megjelenik egy központi téma.

További esküvői ötletek – Unplugged esküvő – mobilokat a kosárba!

Szeretjük a technika fejlődését, ami a legtöbb esetben az esküvőknek is új lehetőségeket biztosít. Kétség kívül van azonban hátránya is ezeknek: ugye ismerős a mobilokat nyomkodó vendégsereg?

Ha szeretnétek elkerülni, hirdessétek ki hogy a Ti esküvőtök más lesz! A legnépszerűbb megoldás, ha a bejáratnál lehet elhelyezni a mobilokat egy erre kinevezett helyen.

Fotósarok vagy selfie-fal: hogy mindenki sztár lehessen egy pillanatra!

Mindenki szeret emlékeket gyártani, pláne egy olyan jeles eseményen, mint amilyen az esküvőtök lesz. A selfie-fal pedig nem csak a tiniknek jó móka, de ha elég kreatív a megvalósítás, még a nagyszülők is imádni fogják!

Ha szeretnétek, készíttessetek egy rátok jellemző, az esküvőtöket idéző selfie-falat vagy épp fotósarkot, ahol minden vendég sztárnak érezheti magát egy percre. Hidd el, nagy sikere lesz!

Hitvallásod és jótékonyság, vagy épp környezetvédelem az esküvőn?

Kétség sem férhet hozzá, hogy napjaink egy legfontosabb témája a környezetvédelem… Na de egy esküvőn? Bizony, sok ilyen példát láttunk már! Van, aki csak kicsiben – és van, aki hihetetlen felkészültséggel vitte véghez a környezetbarát esküvőt – ami valljuk be, igen szép gondolat. Ha Titeket is foglalkoztat ez a kérdés bátran vágjatok bele, a legtöbb esetben szuper fogadtatása van a vendégek körében is.

Az sem ritka, hogy az ifjú pár ajándékok helyett jótékony célokra gyűjt, vagy épp a menyasszonytáncból beérkezett összeget fordítja erre. Mindegy, hogy Te miben hiszel, vagy mit népszerűsítenél – vágj bele bátran!

Esküvői timeline egyszerűen: teendőid a nagy nap előtt, időrendben

Életed szerelme megkérte a kezed – ideje gratulálnunk! Kezdődhet az esküvőszervezés, amely egy életre szóló kaland, egy akár éven át húzódó élmény, ahol megvalósíthatod álmaid és életed nagy napját. Biztosan Te is izgatottan várod már a kezdeteket, de ne feledd: a tökéletes esküvő megszervezése nem csak élményekkel teli, de néha bizony bonyolult feladat is.

Azért, hogy minden percét ki tudd élvezni és ne maradjon el semmi, a Városliget Rendezvény csapatát kértük fel segítségül egy esküvői timeline összeállítására, akik Budapest legromantikusabb esküvői helyszíneit kínálják az ifjú párok számára, így több száz esküvő lebonyolítása után pontosan tudják, mire érdemes figyelni!

1 évvel az esküvő előtt: a nagyobb „falatok”

Természetesen az, hogy mennyi idő áll rendelkezésedre az esküvő megszervezésére, sok mindentől függ. Az azonban kétségtelen, hogy ideális esetben legalább egy évet szoktunk javasolni az előkészületekre – így elkerülhető a rohanással járó stressz, és bőven lesz időd élvezni a menyasszony létet is.

Ami mindent meghatároz: a vendéglista elkészítése

Kis létszámú esküvő, vagy világra szóló lagzi? Szűk családi körben, vagy barátok és rokonok gyűrűjében? Rajtatok áll, de mindenképp határozzátok meg a létszámot még időben! Természetesen kalkuláljatok a kísérőkkel és hagyjatok egy kis mozgásteret magatoknak!

Az egyik legfontosabb: az esküvői helyszín kiválasztása

Talán nem túlzás azt mondani, hogy a helyszín határozza meg leginkább az esküvő stílusát és megjelenését, és az álom-helyszínt az egyik legnehezebb is megtalálni. Kezdjétek el időben! Látogassatok el minél több helyre – és ne feledjétek, egy jó szolgáltató csapattal szó szerint bárhol kimondhatjátok a boldogító Igent!

Az esküvői menü: a hangulat meghatározó eleme

Ha megvan a helyszín, annak függvényében már tudhatjátok hogy képes-e az ellátást, cateringet biztosítani, vagy külsős céget kell keresnetek. Az ételek, italok ízvilága és megjelenése is befolyásolja az esküvődről alkotott képet, így ne féljetek akár több szolgáltatót is felkeresni, kóstolni és tervezni!

Végre jöhet: a menyasszonyi ruha kiválasztása

Talán az egyik legizgalmasabb feladat az esküvőszervezésben, amire minden menyasszony nagyon vár! A ruhád tükrözi a Te és esküvőd stílusát is, és biztosak vagyunk benne, hogy többet is szeretnél felpróbálni a döntés előtt – így erre bőven hagyj időt magadnak!

A hangulatos részletek: a dekoráció

Ha meg van a helyszín, és megálmodtad az esküvő stílusát, jöhetnek a részletek! Bátran tervezz, de hallgass esküvőszerveződre is: ő pontosan tudja, mi fog jól mutatni. Jó ötlet lehet inspirálódni Pinteresten vagy a neten bárhol, hiszen elképzelhető, hogy olyan ötletet találsz, amit el sem tudtál képzelni!

Fél évvel az esküvő előtt – a részletek megtervezése

Az esküvő már körvonalazódni látszik, a hangulat, a dekoráció és a vendéglista is készen áll. Tudjátok a menüt, csodás ruhád is készen várja a Nagy Napot – jöhetnek a részletek!

Életre szóló emlékek: a fotós és a videós megtalálása

Az egymásra hangolódás, a megfelelő stílus megtalálása kiemelten fontos a maradandó élményekhez, az emlékekhez. A legjobb szakemberek pedig igen elfoglaltak – főként a tavaszi, nyári esküvők esetében – így érdemes jó előre elkezdeni a keresést! Nézzetek referenciamunkákat, beszéljetek több szolgáltatóval is – hiszen ezeket a fotókat fogjátok mutogatni a gyerekeknek, unokáknak is!

A tökéletes ceremónia záloga: a ceremóniamester

Talán a Nagy Nap egészéből csak kis idő jut magára a ceremóniára, mégis ez az egyik legfontosabb esemény – és biztosak vagyunk benne, hogy Te is tökéletesre álmodtad meg a beszédet és minden részletet. Ideje hát megkeresni azt a szimpatikus ceremóniamestert, aki összead titeket!

Ideje értesíteni a vendégeket!

Már szinte minden készen áll, tudjátok az időpontot és a helyszínt, valamint az esküvő stílusa is körvonalazódott – ideje elkészíttetni, és kiküldeni a meghívókat! Ezek tükrözik szerelmeteket, és előrejelzést ad a vendégeknek az est stílusáról is.

A hangulat fokozása: Zene, technika

Élőzene vagy DJ, vetítés vagy beszédek? Csak rajtatok múlik! Érdemes egyeztetni a kiválasztott helyszínnel, hogy milyen lehetőségek vannak – bár a legtöbben ezt már annak kiválasztásakor megteszik.

Ami szimbolizálja szerelmeteket: a gyűrűk kiválasztása

A gyűrűt egy életen át viselitek majd, örök emlékként és emlékeztetőként szolgál szerelmetekre – így érdemes erre bőven adni időt magatoknak. Pároddal együtt a gyűrű kiválasztása az egyik legromantikusabb program lesz, amiben valaha részed volt!

És végül: a hab a tortán…

Ha ünnep, akkor torta – és ha esküvőszervezés, akkor tortaválasztás! Az utolsó simítások közé tartozik ugyan, de ne vegyétek fél vállról: nem csak finomnak, de gyönyörűnek is kell lennie!

Subscribe To Our Newsletter

 

 


You have Successfully Subscribed!

Subscribe To Our Newsletter

 

 


You have Successfully Subscribed!