Blog

Kalocsai tekercs – esküvői meghívó

Kalocsai tekercs – tekercses esküvői meghívó melyet kalocsai népies mintákkal díszítettünk és 6 mm – es piros szatén szalaggal kötöttünk át. A tekercshez kis meghívó feliratú kártyát kötöttünk melyet szintén népies motívum díszít.

Kalocsai tekercs
Kalocsai tekercs

Kalocsai tekercs esküvői meghívó esetében a kalocsai mintát a meghívó felső részén helyeztük el úgy, hogy az feltekert állapotban is látszódjék. A tekercs tetején látható minta és a kis kártya díszítése a szatén szalaggal adja meg a telje összhatást.

Lehetséges elrendezés a meghívó szöveges részére.

Meghívó elrendezése

Mint ahogyan a példában is látható a meghívó tetején szerepel a fő díszítő minta. Utána következik az ifjú pár neve kiemelve. A nevek után következik a meghívó szövege melyben a dátum külön kiemelést kapott. A meghívó alsó részén pedig a násznagyok kerültek feltüntetésre.

Minta

Alapból a fotón látható mintával készítjük a tekercset, de természetesen bármilyen más mintával is el tudjuk készíteni legyen az “Kalocsai” mintás vagy sem.

Tekercs papír

A meghívó papírja a 120g – os Corius fehér kreatív papír.

Meghívóhoz kötött kis kártya papír

180g – os fényes fotópapírra nyomtuk a kis kártya mintáját és szövegét. A kis kártya széleit külön kérésre le tudjuk kerekíteni. Ha lekerekítve kérik akkor ezt a megrendelésnél kérjük jelezzék.

Szalag

A meghívót 6 mm -es piros szatén szalaggal kötöttük át. Bármilyen más színű szalaggal is rendelhető ami megy a meghívó színvilágához pl.: Zöld, bordó vagy sárga.

Méret

A5 – ös méretű papírlapra nyomtatjuk a meghívót. Ennek mérete 148 x 210 mm, Feltekerve a tekercs átmérője 3,5 cm.

Postázás

A meghívókat MPL – es postával “postabiztos” karton dobozba küldjük el amennyiben postázni szükséges a meghívókat.

Kalocsai tekercs – További információk

Betűtípus kiválasztásához kattintson IDE!

Betűtípus kiválasztásánál kérjük vegyétek figyelembe, hogy a kiválasztott betűtípus erősen befolyásolhatja az olvashatóságot!

Javasolt betűtípus: Petit Formal Script ( Mint a mintán! ) A betűkre színátmenetet tettünk!

Ára: 450 Ft. / Db.

Rendelési azonosító: KALOCSAITEKERCSES

Megrendeléshez kérem kattintsatok IDE!

Fehér rózsa ültetőkártya

Fehér rózsa ültetőkártya az esküvői asztal méltó díszítő és segítő eleme lehet. Bármilyen más virággal és színben is el tudjuk készíteni ezt az ültető kártyát. Példának okáért ha vörös rózsával szeretné akkor vörös rózsát használunk díszítésre és vörös színű betűkkel írjuk rá a meghívottak neveit.

Fehér rózsa ültetőkártya
Fehér rózsa ültetőkártya az esküvői asztalra!

Színvilág

Ezen ültetőkártya esetében a tört fehér, zöld és a halvány kék színek dominálnak.

Betűtípus(ok)

Javasoljuk a Monotype Corsiva betű típust mint ahogy a mintában is látható. Jól olvasható és elegáns az evvel a betűtípussal írott szöveg. Természetesen bármilyen más betűtípussal is rendelhető.

Betűszín

Az ültető kártya betű színét mindig az adott díszítő minta egy sötétebb színéből vesszük. Ha valamilyen konkrét szín elképzelése van akkor kérem küldje el a szín “RGB” kódját és olyan színnel fogjuk nyomni.

Méret

Alap esetben a méretet 10 cm x 5 cm – es állítva, meghajtott helyzetben. Ez a méret azonban nincsen kőbe vésve. A 10 cm x 5 cm – es méret akkor javasolt, ha nem teljes neveket írunk ki például: “Apa” , “Tibi” stb. Hosszún nevek esetében rugalmasan némileg nagyobb méretben készítjük el a kártyákat például: 12 cm x 5 cm – es méretben.

Elrendezés

Bal oldalon szerepel a rózsa minta, mellette pedig a meghívott neve. Az ültetőkártya hátuljára rövid köszönő szöveget is tudunk nyomni ami nem növeli meg az árat. Például: “Köszönjük, hogy eljöttetek!”. Dátum és az ifjú pár neve is szerepelhet rajta.

Forma

Téglalap alakú lekerekített sarkokkal. A lekerekítést külön kérésre el tudjuk hagyni!

Papír

Tört fehért kreatív papír “Rives Tradition” 170g – os vastagságú papír.

Fehért rózsa ültetőkártya – További információk

Betűtípus kiválasztásához kattintson IDE!

Jelen esetben csak akkor ha a mintában látható betűtípustól eltérőt szeretne!

Betűtípus kiválasztásánál kérjük vegyétek figyelembe, hogy a kiválasztott betűtípus erősen befolyásolhatja az olvashatóságot!

Javasolt betűtípus: Monotype Corsiva ( Mint a mintán! )

Ára: 270 Ft. / Db.

Rendelési azonosító: FEHERROZSAULTETOKARTYA

Megrendeléshez kérem kattintsatok IDE!

Rózsatekercs esküvői meghívó

Rózsatekercs esküvői meghívó mint a nevében is szerepel típusát tekintve egy tekercses esküvői meghívó. A tekercs díszítő mintázata a fehér rózsa. A tekercshez szatén szalaggal “Meghívó” felületű kis kártyát kötöttünk. A kis kártya sarkait lekerekítettük.

Rózsatekercs esküvői meghívó
Rózsatekercs esküvői meghívó – arany szalaggal átkötve

Meghívó elrendezése

A meghívó egy oldalára nyomtatunk mégpedig úgy, hogy feltekerten látszódjék az ifjú pár neve. Klasszikus elrendezésben ez után következik egy idézet majd pedig a meghívó konkrét szöveges része. A blokkokat rózsa minta díszekkel választjuk el egymástól.

Meghívó mérete

Mérete A5 – ös! Ez egy A4 – es papírlapnak pont a fele pontosan 210 x 148 mm. A kis kártya mérete pedig 45 mm x 30 mm. A szalagot egy 8 mm – es lyukasztás segítségével fűzzük át rajta.

Papír

A meghívó papírja a Corius fantázia nevű enyhén csillogós fehér, de nem hófehér papír. Vastagsága 120g – os.

Szalag

A kis kártyát kétféle színű szatén szalaggal kötöttük a meghívóhoz. Arany és halvány bézs színű szalagokat használtunk. Ha kétféle szövegezésű meghívót használunk ( pl.: vacsorás és nem vacsorás meghívással ) akkor javasolt az egyik típus a második szalaggal megkülönböztetni. Például az egyik bézs szalagot a csak szertartásos meghívónál 6 mm – es helyett 3 mm – re cseréljük. Így a meghívók egyszerűen megkülönböztethetők egymástól úgy, hogy csak Ti tudjátok mint jelent a különbség.

Színek

Alap színek a fehér, zöld, arany és a bézs szín. Ezen színek mindegyike megy egymáshoz. Lehet a meghívót más színvilágban is rendelni de akkor a mintát is ahhoz kell igazítani.

Postázás

A meghívókat “készre szerelt” állapotban postázzuk a fotón látható módon. Fizetés lehetséges előre utalással vagy utánvéttel illetve a helyszínen átvételkor. MPL – es postát használunk, tehát ha nem vagytok otthon mikor jön a postás nem gond mert értesítőt hagy és a körzeti postátokon átvehetitek a csomagot.

Rózsatekercs esküvői meghívó – További információk

Betűtípus kiválasztásához kattintson IDE!

Betűtípus kiválasztásánál kérjük vegyétek figyelembe, hogy a kiválasztott betűtípus erősen befolyásolhatja az olvashatóságot!

Javasolt betűtípus: Janda Romantic ( Mint a mintán! )

Ára: 500 Ft. / Db. + Opcionálisan boríték

Rendelési azonosító: FEHERROZSATEKERCS

Megrendeléshez kérem kattintsatok IDE!

Rajzolt esküvői meghívó

Rajzolt esküvői meghívó esetében a meghívó elejét egy rajzolt motívummal díszítettük. Első sorban a népies motívumok közül válogattunk. Jelen esetben a tulipán, szívecske motívumok változatait használtuk fel a díszítéshez.

Meghívó felépítése

A meghívó borító oldalán a mintát egy 350g – os színes karton lapra vittük fel. Ehhez a kartonhoz került ragasztásos eljárással rögzítve a meghívó kinyitható része. Ennél a meghívónál tehát három oldalra tudjuk elrendezni a meghívó szöveges részét. Lehetséges elrendezés: kinyitva bal oldalra kerül az idézet illetve jobb oldalra a meghívó szövege, hátsó oldalra pedig a kiegészítő információk pl.: pénzes versike.

Rajzolt esküvői meghívó
Rajzolt esküvői meghívó – minták többféle színben

Meghívó mérete

Összehajtott állapotba na meghívó 10,5 cm x 14,5 cm – es méretű. Kihajtott állapotban értelem szerűen ennek a duplája 21 cm x 14,5 cm – es méretű. Méretéből adódik, hogy A6 – os méretű szabvány borítékba ebből adódóan el tudjuk elhelyezni a meghívót. Fehér borítékot adunk a meghívóhoz. Viszont ha ettől el kíván térni, kérjük azt a rendelésnél jelezze felénk és adunk az igényelt borítékra árajánlatot.

Meghívó karton színei

Mint a minta fotókon is látható maga a meghívó borítójának színe többféle lehet: bordó, kék, barna, piros. Elméletileg a kereskedelemben kapható kartonok közül majdnem mindegyik használható borítóra de a fent látható kartonokat élőben kiteszteltük.

A meghívó belsejének papírja 170g – os tört fehér Rives Tradition.

Meghívó betűtípusa

A megrendelésnél a meghívó belsejébe írt szöveg betűtípusát tudjuk módosítani. A meghívó borítóján látható betűtípus adott.

Meghívó betűinek színe

A borító betűinek és rajzának színe az ezüst szín. A meghívó belső részének betű színét pedig a borító kartonjának színéhez igazítjuk – például sötétkék.

Meghívó borító minta

Egyszerűbb vonalas mintákat használtunk díszítő motívumként a rajzolt technológia miatt. 10 – 15 minta közül lehet választani első sorban a virágos motívumok közül tudunk további alternatívákat mutatni.

Rajzolt esküvői meghívó – További információk

Meghívó árai:

Ára: 800 Ft.

Betűtípus kiválasztásához kattintson IDE!

A betűtípus kiválasztásánál kérjük vegyétek figyelembe, hogy a kiválasztott betűtípus befolyásolhatja az olvashatóságot. Ezért a javasolt betűtípus: Monotype Corsiva ( Csak a meghívó belső részének betűtípusát tudjuk módosítani! )

Megrendeléshez kérem kattintsatok IDE!

Koktél party meghívó – tekercses és színes

Koktél party meghívó segítségével, színes és egyben vidám módon tudjuk meghívni azokat a vendégeket akikkel együtt szeretnénk ünnepelni egy születésnapot, előléptetést kinevezést vagy bármilyen más jeles alkalmat. A meghívó felépítése, tekercses.

Papír

Ezen meghívó a Curious Metallics Ezüstfehér (Ice silver) 120g – os papírjára készítjük. A papír kétoldalas nyomtatásra is alkalmas. Ezen papírcsalád még legalább harminc színben érhető el! Lehet arany – fekete betűkkel. Halvány zöld sötét betűkkel stb.

Forma

Meghívónk formája tekercses. Egy oldalra történik a nyomtatás.

Koktél party meghívó
Minta fotó

Méret

A5 – ös méretű lap feltekerve. Ennek a szabványos mérete: 148 x 210 mm. Természetesen A4 – es méretű is lehet. Illetve teljesen egyedi méret is.

Tartalom

Fejlécben helyezzük el a meghívó azon részét amit feltekerve látni szeretnénk. Utána jön a meghívás apropója p.: születésnap. Utána következik az idézet. Ez után az időpont, helyszín illetve az esetleges fellépők nevei. Italok sem maradhatnak le a meghívóról.

Javasolt ötlet a meghívó másik oldalán a felszolgált koktélok receptjeinek feltüntetése. Pl. Borhab receptje: 6db tojássárga, 12dkg porcukor, 1csom vaníliás cukor, 2dl muskotályos fehérbor, 5dkg aszalt áfonya, 0.5dl vörösbor. Elkészítése: Áfonyára ráöntjük a megmelegített vörösbort, hagyjuk legalább egy órát állni, hogy jól magába szívja. Beleöntjük egy szűrőbe, és lecsepegtetjük. Tojássárgához hozzáadjuk a porcukrot és a vaníliás cukrot, majd simára keverjük. Hozzákeverjük a fehérbort is. Gőzfürdő fölött, állandó keverés mellett, pár perc alatt sűrűre főzzük. Amikor már kellően besűrűsödött, és jó habos, levesszük, és langyosra hűtjük. A borhabot ezután a poharakba kanalazzuk, majd hagyjuk teljesen kihűlni.

Szalagok

Jelen meghívónkat 12 mm – es narancs szatén szalaggal kötöttük át! A szín lehet bármilyen más szín ami illik az adott koktélok színéhez. Javasolt színek: zöld, bordó, narancs, citromsárga.

Betűk

A mintában szereplő betűtípus a Monotype Corsiva. Karakteres szép betűtípus. Méltán javasoljuk. A betűk színeit a meghívón szereplő koktélok színeihez igazítottuk.

Koktél party meghívó
Javasolt tartalom

Koktél party meghívó – További információk

Meghívó ára: 390 Ft. / db

Rendelési azonosító: KOKTELPARTY

A betűtípusának kiválasztásához kattints IDE!

( A mintán a meghívó Monotype Corsiva betűtípussal látható! )

A megrendeléséhez kattints IDE!

Natúr esküvői meghívó – csak természetesen

Natúr esküvői meghívó esetében a természetességre és az egyszerűségre törekedtünk mind kinézet mind pedig a színek esetében. Dominálnak tehát a természetes színek mint a barna és a halvány zöld.

Natúr esküvői meghívó
Natúr esküvői meghívó

Felhasznált papírok

A meghívóhoz kétféle papírt használtunk. Az első ami a külső borítót képezi az úgynevezett Kraft karton, melynek súlya 280g – os! Ha erről a kartonról részletesen szeretnél olvasni akkor kattints IDE! A meghívó belső részénél amire a meghívó szövege is került az úgynevezett Rives tradition nevű 170g súlyú papírt használtuk. A kis kör a meghívó felirattal is ebből a papírból készült.

Natúr esküvői meghívó felépítése

A meghívó négy részből áll. A Kraft kartonos külső rész. A Rives tradition – os belső rész. A meghívóhoz kötött kis kör alakú címkéből és a szalagokból. A belső részt többféle módon is ki lehet alakítani. Az első legegyszerűbb mód amikor egy egyszer hajtott lapot rögzítünk a meghívó belsejébe ragasztással. Ez esetben három oldalra tudjuk tervezni a meghívó szövegét. A formátum lehet álló és fekvő is. A kicsit bonyolultabb verzió amikor mindegyik oldalra egy külön álló lapot ragasztunk a Rives tradition papírból az oldallal arányos méretben úgy, hogy még maradjon a hatás kedvéért egy kb.: fél centiméternyi margó.

Méretek

Külső karton összehajtott állapotban: 15 x 10,2 cm – es. Kihajtott állapotban: 28,5 x 10,2 cm – es. Belső részek méretei: 9,8 – 10,2 – 8,5 = 28,5 cm. A belső rész összehajtott állapotban: 9,2 x 14 cm. Kinyitott állapotban: 18.7 x 9,2 cm. A meghívóhoz kötött kis kör alakú címke átmérője: 6 cm. A sarkokat lekerekítettük. Külön kérésre ez elhagyható.

Szalagok

A fotón szereplő esetben egy 6 mm – es világosbarna és egy 3 mm – es világos zölt szalaggal kötöttük át a meghívót, ami egyben a kör alakú kis bilétát is rögzítette. Lehetséges a hatás kedvéért simán natúr spárgával átkötni a meghívót.

Natúr esküvői meghívó – borítékok

Borítékok

A meghívóhoz alapból A6 – os méretű sima fehér borítékot adunk. Rendelhető hozzá a fenti fotón is látható natúr színű boríték. Kérje árajánlatunkat, ha ezt szeretné!

Natúr esküvői meghívó – További információk

Rendelési azonosító: NATURMEGHIVO

Meghívó ára: 750 Ft. / db + opcionálisan boríték

( Ez az ár a belső részen egy helyen rögzített kinyitható változatra vonatkozik. )

Betűtípus kiválasztásához kattintson IDE!

A fenti mintában szereplő betűtípus neve “Monotype Corsiva”. Ha ez elnyerte tetszését, akkor kérjük ezt jelölje meg a rendelésnél!

Javasolt betűtípusok: Monotype Corsiva, AkaDora, Nuptial

Megrendeléshez pedig kattintson IDE!

Képeslap esküvői meghívó – egyedi fotóval

Képeslap esküvői meghívó mely esetében a meghívó nyitó oldalán egy a meghívó teljes első részét kitöltő képet, fotót helyeztünk el! A jelen oldalon szereplő kép csak egy példa a lehetséges képek száma gyakorlatilag végtelen! A képeslap elején szerepelhet bármilyen virág pl.: rózsa, rózsacsokor többféle színben! Szerepelhet az ifjú pár közös fotója vagy egy olyan helyszín ami kedves nekik például a leánykérés helyszíne.

Képeslap esküvői meghívó
Képeslap esküvői meghívó

Papírok

Jelen meghívónknál a 250g – os tört fehér kreatív papírt használtuk. Ez megfelelő vastagságú ahhoz, hogy a színes fotó ne üssön át az oldalon. A felhasznált papír részletese leírását ITT tudják megtekinteni!

Méret

Összehajtott állapotban: 20,5 cm x 10,5 cm. Kinyitott állapotban: 41 cm x 10,5 cm.

Egyedi fotó

Ha a meghívót saját “egyedi” fotóval szeretnék megrendelni a fotót kérem küldjék el az oldalunkon feltüntetett e-mail címünkre. Ha lehetséges minimum 5 megapixel 2592 x 1944 – es méretű fotót küldjenek. Illetve vegyék figyelembe a képarányokat is. Jelen esetben a fekvő képre van szükség! Egy álló képet a legritkább esetben lehet úgy megvágni, hogy erre a célra megfelelő legyen!

Elrendezés

A meghívó nyitó oldalára kerül tehát a jelen esetben szereplő vörös rózsás fotó vagy pedig bármilyen más az Önök által küldött fotó! A nyitó oldalon a “Meghívó” feliraton kívül mást nem javaslunk megjeleníteni! Kinyitva a meghívót a bal oldalon tudjuk elhelyezni a kiválasztott kedvenc idézetet. A jobb oldalra kerülhet pedig a meghívó konkrét szövege része. A hátsó oldal vagy üresen marad vagy pedig egy “pénzes” versike elhelyezésére ad lehetőséget!

Boríték

A meghívó méretéből adódik, hogy bármilyen szabványos LA4 – es borítékban kényelmesen elfér! Sima fehér borítékot adunk a meghívóhoz. Külön kérésre színes boríték is rendelhető hozzá! Kérje árajánlatunkat!

Képeslap esküvői meghívó
Képeslap esküvői meghívó

Képeslap esküvői meghívó – további információk

Rendelési azonosító: KEPESLAPMEGHIVO

Meghívó ára:

650 Ft. / db + opcionálisan boríték

Betűtípus kiválasztásához kattintson IDE!

A fenti mintában szereplő betűtípus neve “Monotype Corsiva”. Ha ez elnyerte tetszését, akkor kérjük ezt jelölje meg a rendelésnél!

Javasolt betűtípusok: Monotype Corsiva, AkaDora, Nuptial

Megrendeléshez pedig kattintson IDE!

Fehér rózsa esküvői meghívó – egyszer hajtott

Fehér rózsa esküvői meghívó alapja egy csodás, a tisztaságot jelképező virág. Jelentése ezért olyan közel áll mindenhez, amit minden ifjú pár szeretne kifejezni és amely olyan sok mindenben visszaköszön egy esküvő kapcsán. Bátran díszíthetjük hát vele az esküvői meghívónkat is!

Fehér rózsa esküvői meghívó
Fehér rózsa esküvői meghívó

Papír

Fehér rózsa esküvői meghívó motívumához a hozzá legjobban illő, tört fehér, 170 g – os kreatív papírt ajánlunk. A fotón látható meghívó is erre készült! Bár ugyanebből a papírtípusból létezik 250g – os is, az kevésbé ajánlott, mert nem lehet annyira szépen hajtani. Amennyiben más papírra szeretné elkészíttetni a meghívót, természetesen erre is lehetősége van. Kérem kattintson ide a további papírok megtekintéséhez.

Méret

A meghívó kinyitott állapotban 20 x 15, míg összehajtott állapotban 10 x 15 cm. Kényelmesen elfér a szabványos A6 – os méretű borítékban. Sarkai lekerekítettek, de természetesen kérésre ez is módosítható.

Színek

Fehér rózsa meghívónk esetében a betűk színének alapját a rózsa motívum szárából vett zöld szín adja. A szövegen belül ennek a zöldnek a különböző árnyalataival játszottunk, kecses színátmenetet hoztunk létre, ami a sötétből a világos felé hajlik.

Fehér rózsa esküvői meghívó – További információk

Díszítő elemek

Fehér rózsa meghívónk ihletet adhat annak is, aki más virággal vagy formával szeretné díszíteni álmai meghívóját. IDE kattintva megtekintheti ötletadó galériánkat, de természetesen egyedi elképzeléseket is örömmel megvalósítunk. Ne feledje: csak a fantáziája szab határt! Ha virág motívumban gondolkodik, de élénkebb színeket álmodott meg, akkor ide kattintva más virágmintás meghívónk közvetlenül is elérhető.

Boríték:

Fehér rózsa meghívónkhoz A6 – os méretű borítékot ajánlunk, melyből a sima fehéret mi adjuk Önnek ajándékba! Ha az alapnál magasabb minőségű, esetleg színében eltérő borítékot szeretne, akkor kérje bátran ajánlatunkat. A Fehér rózsához szívünk szerint mi a meghívó anyagából készült tört fehér színűt választanánk.

Kiegészítők:

Ugyanezen díszítő elemekkel rendelhető még ültetőkártya, menükártya, asztalszám és ültető tábla is. Kérje árajánlatunkat! (A fenti fotón az ültetőkártya is szerepel.) Fehér rózsa ültetőkártyához kattintson IDE!

Rendelési azonosító: FEHERROZSA

Betűtípus kiválasztásához kattintson IDE!

Segítség képen: a fenti mintában szereplő betűtípus neve “Monotype Corsiva”. Ha ez elnyerte tetszését, akkor kérjük ezt jelölje meg a rendelésnél!

Meghívó ára: 550 Ft. / db. ( Ne feledje, a sima fehér borítékot mi adjuk Önnek ajándékba! )

Megrendelő űrlap kitöltéséhet kérjük kattintson IDE!

Sziluett esküvői meghívó – egymásra tekintve

Sziluett esküvői meghívó esetében vettünk egy enyhén csillogós látványos színű kreatív papírt. Ez lehet bordó, élénk kék, világos kék, bronz, arany stb. színű! Ebből a papírból vágtuk ki azt a hátteret ami a meghívó szöveges részét öleli át. A kivágott női és férfi sziluett a meghívó szöveges részére van visszahajtva! A meghívó megtekintése esetén a két sziluettet kell kihajtani.

Papír

A háttér papír amiből a meghívó két alakját kivágtuk egy 120g – os kreatív papír. A meghívó szöveges részét egy 180g – os tört fehér papírra nyomtuk! Mindkét papír színe külön kérésre módosítható! A belső papír amire a meghívó szövegét nyomtuk, egy oldalas. Szükség esetén kinyithatóvá tudjuk tenni és akkor három oldalra lehet a szöveget tervezni, elrendezni! További papírválasztékhoz kattintson erre a linkre!

Sziluett esküvői meghívó
Sziluett esküvői meghívó – bordó színben

Méret

Maga a meghívó mérete 12,8 cm x 12,8 cm! Szabvány 14 x 14 cm – es borítékba kényelmesen elfér! A belső szöveges rész mérete: 11,5 cm x 11,5 cm! A méretet a kapható szabványos kocka alakú borítékokhoz optimalizáltuk!

Sziluett esküvői meghívó – további részletek

Színek

Ennél a meghívó típusnál jól lehet játszani a színekkel! Fehér belső, bordó külső, fehér boríték! Kék külső, kék boríték, fehér belső stb. Ha például többféle szövegezéssel rendelünk meghívót akkor lehet a “vacsorás” bordó színű a “szertartásos” pedig kék színű stb. A mintában a betűket, fekete színnel nyomtattuk. De természetesen lehet más szín is. A kék verziónál sötétkék a bordó verziónál pedig sötétbordó betűszín stb.

Boríték

A meghívóhoz 14 x 14 cm – es borítékot tudunk ajánlani. Többféle minőségű boríték létezik. Sima matt fehér az egyik véglet a csillogó színes a másik véglet árban és minőségben is. Rendelésnél kérem írják meg milyet szeretnének és küldünk rá árajánlatot.

Azonosító: SZILUETT

Betűtípus kiválasztásához kattintson IDE!

Betűtípus kiválasztásánál kérjük vegyétek figyelembe, hogy a kiválasztott betűtípus erősen befolyásolhatja az olvashatóságot!

Javasolt betűtípus: Monotype Corsiva ( Mint a mintán! )

Ára: 800 Ft. / Db. + Opcionálisan boríték

Megrendeléshez kérem kattintsatok IDE!

Meghívó Párizs hangulatával – Eiffel-torony

Meghívó Párizs hangulatával – az alap hangulatot megadó Eiffel-toronnyal! Eiffel eme remekműve 1889 – óta díszíti Párizs központi részét! A romantikára és szerelemre vágyok kedvenc találkozóhelye. Leánykérések ideális helyszíne!

Meghívó Párizs hangulatával
Meghívó Párizs hangulatával – Eiffel-torony

Meghívó felépítése

Kétszer hajtott meghívóról beszélhetünk jelen esetben! Álló formátumú! Összehajtott állapotban a meghívó elején látszik az ifjú pár neve! A meghívót egy enyhén csillogós színű barna kivágott szívecskés papír szalag fogja át! Kinyitott állapotban a bal oldalra kerül az idézet a jobb oldalra pedig a meghívó konkrét szövege! A középső részen maga az Eiffel – torony szerepel! A meghívó hátsó részére még kiegészítő információkat is lehet írni mint például egy kis pénzes versike! Vagy visszajelzést kérünk eddig és eddig!

Papír

Alapból a meghívó papírja egy 170g – os halvány bézs kreatív papír! Ez igény szerint módosítható például tört fehér színűre! A meghívót átfogó szívecskés papír öv színe is változtatható bizonyos határok között! Lehet például bordó vagy sötétkék vagy pedig lila illetve zöld. Értelem szerűen ha ezen az elemen változtatunk akkor a meghívó színvilágát is a módosítani kell! Bordó papíröv esetén például a bordó betűszín javasolt!

Boríték

Sima fehér borítékot adunk a meghívóhoz! Igény szerint lehet az alap változatnál jobb minőségű borítékot is rendelni! Halvány bézs illetve fehér boríték is beszerezhető a meghívó anyagával egyező színben!

Minta

A meghívó fő illetve jelen esetben egyetlen mintája az Eiffel-torony. Ha ez a meghívó típus tetszik de az Eiffel-torony távol áll tőletek, akkor lehet a helyére bármilyen más díszítő eleme rakni! Lehet akár egy jól sikerült közös fotó is! Abban az esetben viszont olyan fotót kell keresni amin mindketten egy és lehetőleg álló képen szerepeltek!

Meghívó Párizs hangulatával – további információk

Azonosító: PARIZSHANGULATU

Betűtípus kiválasztásához kattintson IDE!

Betűtípus kiválasztásánál kérjük vegyétek figyelembe, hogy a kiválasztott betűtípus erősen befolyásolhatja az olvashatóságot!

Javasolt betűtípus: Monotype Corsiva ( Mint a mintán! )

Ára: 600 Ft. / Db. + Opcionálisan boríték

Megrendeléshez kérem kattintsatok IDE!

Subscribe To Our Newsletter

 

 


You have Successfully Subscribed!

Subscribe To Our Newsletter

 

 


You have Successfully Subscribed!