Ültetőkártya kraft kartonra – természetes hatású megjelenést biztosít a nevek számára az esküvői asztalon. Mellette szól, hogy ez egy fehérítetlen papír ami által sokkal kevésbé terhelték a környezet a gyártásánál. Barna színéhez leginkább a fekete – zöld betűszín illik.
A fenti mintában egy kombinált ültetőkártyát illetve egy hasonló méretű menükártyát láthatunk. Az ültető kártyán ez esetben az asztal számot illetve a pár logóját megjelenítettük. Ha nincs logótok az nem gond mert egy közös monogrammal is helyettesíteni lehet.
Méret
A jelen mintában szereplő ültetőkártya mérete ( 10 cm x 5 cm ). Természetesen egyeztetés után bármilyen más méretben is el tudjuk készíteni. Át kell gondolni az elhelyezését is. Lehetséges pl.: táblára kitűzni vagy egy ültetőkártya tartóba helyezni illetve simán csak az asztalra tenni. Sima – hajtott saját lábán megálló ültető kártya formátumban is rendelhető.
Szín
A fotón is látható barna színű. Csak ebben a színben kapható, tehát nincs belőle zöld vagy kék stb.
Minta és betűszín
Bármilyen mintát rá tudunk nyomni. Itt azonban figyelembe kell venni a papír anyagát. Egy rózsacsokor összes részlete nem fog jól mutatni rajta, de egy rajzos minta lásd a logót igen. Javasoltak a sötétebb betű színek pl.: fekete, sötétbarna, sötétzöld stb.
Menükártya
A4 – es kétszer hajtott formában igazi spárgával megkötve a természetesebb hatás kedvéért. A4 – es méret esetében 3 oldalra tudjuk elhelyezni az információkat. Pl.: első oldalon az asztalszám, második oldalon az itallap, harmadik oldalon az étlap.
Papír vastagságok
100, 160, 225, 280g – os vastagságban rendelhető! A 225 g – os bőven elég vastag mind ilyen jellegű felhasználási módra.
Hajtott típusú ültetőkártya tehát külön tartó nélkül is megáll az esküvői asztalon. Az ültetőkártya mérete általában 10 cm x 5 cm – es előröl nézve. Ez a méret természetesen kérésre tetszés szerint módosítható. A betűtípustól is függ, hogy a kártyán lévő nevek milyen messziről olvashatóak. Javasolt karakteresebb betűtípust választani.
A kártyára a neveket egy betű mérettel visszük fel. Javasolt átgondolni, hogy teljes neveket vagy csak keresztneveket írunk az ültetőkártyákra. A kártya lehet hajtás nélküli is! Ez esetben azonban kártya tartó szükséges hozzá, hogy megálljon az asztalon. A kártya hátuljára javasolunk rövid köszönő szöveget írni. Ettől nem lesz drágább viszont a köszönő ajándékot is kiválthatja egybe. További ötlet ha valamilyen információt egy QR – kóddal a kártya hátuljára nyomunk. Például az esküvői honlap elérhetőséget.
Az esküvői ültetőkártya betűtípusának kiválasztásához kérem kattintson IDE!
A kártya mintájának kiválasztásához kérem kattintson IDE!A minta helyett lehet akár egy saját közös fotót is rá tudunk nyomni a kártyára. A minta elhelyezése általában három módon történhet. Első variáció mikor a minta a bal oldalra kerül. Második variáció mikor a minta középre kerül ( Ez esetben a nevek a mintára lesznek írva! ). Harmadik eset pedig amikor a minta a kártya másik oldalára is “átfolyik”.
Esküvői ültetőkártya – további információ
Ára: 250 Ft. / Db.
Ebben a témakörben javasoljuk még, hogy tekintsék meg a menükártyáinkat illetve az ültető tábláinkat. Ültető tábla esetében amennyiben kör asztalok illetve kisebb asztalok vannak az ültető táblával és az asztalokon egy asztal számmal ki lehet váltani a személyenkénti ültetőkártyát. Mivel mindenki a bejáratnál már látja, hogy melyik asztalhoz fog ülni. Az asztalon belül pedig már felesleges megmondani, ki hová üljön pontosan. Ezt sajnos egy nagy “U” alakú asztal esetében már nem lehet megoldani. További lehetséges megoldás az ültető tekercs. Ez esetben egy A5 – ös méretű pausz tekercsre kerül a meghívott neve úgy, hogy feltekerve látszik. A szalag a helyén tartja a tekercset a tányér mellett. Előnye, hogy köszönő szöveget illetve az esküvői menüt is rá lehet nyomni a tekercsre. Papír anyaga: 170g – os Rives Tradition.
Barokk stílusú ültető és menükártya a reneszánszot közvető stílus irányzatot a barokkot követi! Ünnepélyes és díszes jegyeket magán hordó elegáns stílus. Ezen stílusjegyeket igyekeztünk felvonultatni esküvői kiegészítőinken.
Menükártya
Barokk stílusú menükártyánk mérete A4 – es méretű. Formája háromszög alakú, tehát kétszer van meghajtva és hátul középen 6 mm – es szatén szalaggal összekötve. Mint ahogy a mintán is látható a középső részen szerepel az asztalszám és az ifjú pár neve illetve a dátum. A jobb illetve a bal oldali részen pedig az Étlap és az Itallap. Ez az elrendezés és a tartalom értelem szerűen igény szerint módosítható.
Ültetőkártya
Barokk stílusú ültetőkártya mérete általában 10 x 5 cm – es méretű. Ez igény szerint módosítható. Ha ültetőkártya tartóban szeretnénk elhelyezni a kártyát akkor ez lesz a tényleges méret. Ha önálló saját “lábán” megálló ültetőkártyát szeretnénk akkor ez a méret 10 x 10 cm – es lesz. Kettéhajtott állapotban pedig 10 x 5 c m – es. Mint a mintában is látható a kártya hátuljára köszönő szöveget is írhatunk a meghívottak részére.
Ültető tábla
Barokk stílusú ültető tábla. Bár a fő címsorunkban nem szerepel, ne feledkezzünk meg róla sem. Fő funkciója, hogy a ünnepi terembe érkező vendégsereg a táblát megtekintve már tudni fogja, hogy hol keresse a helyét az asztaloknál nem kell felesleges köröket róni senkinek sem. Mérete A3 – as. Lehet fekvő és álló kivitelben is.
Barokk stílusú ültető és menükártya – További információk
Betűtípus kiválasztásához kattintson IDE! ( Ez csak akkor szükséges ha a mintában látottaktól eltérőt szeretne! )
A betűtípus kiválasztásánál kérjük vegyétek figyelembe, hogy a kiválasztott betűtípus befolyásolhatja az olvashatóságot. Javasolt betűtípus mint a mintában: Liberty
Menükártya ( barokk ) ára: 600 Ft./db.
Menükártya ( barokk ) megrendelési azonosító: MENUKARTYABAROKK
Ültetőkártya ( barokk ) ára: 250 Ft./db.
Ültetőkártya ( barokk ) megrendelési azonosító: ULTETOKARTYABAROKK
Ültetőtábla ( barokk ) ára: 3500 Ft./db.
Ültetőtábla ( barokk ) megrendelési azonosító: ULTETOTABLABAROKK
Fehér rózsa ültetőkártya az esküvői asztal méltó díszítő és segítő eleme lehet. Bármilyen más virággal és színben is el tudjuk készíteni ezt az ültető kártyát. Példának okáért ha vörös rózsával szeretné akkor vörös rózsát használunk díszítésre és vörös színű betűkkel írjuk rá a meghívottak neveit.
Színvilág
Ezen ültetőkártya esetében a tört fehér, zöld és a halvány kék színek dominálnak.
Betűtípus(ok)
Javasoljuk a Monotype Corsiva betű típust mint ahogy a mintában is látható. Jól olvasható és elegáns az evvel a betűtípussal írott szöveg. Természetesen bármilyen más betűtípussal is rendelhető.
Betűszín
Az ültető kártya betű színét mindig az adott díszítő minta egy sötétebb színéből vesszük. Ha valamilyen konkrét szín elképzelése van akkor kérem küldje el a szín “RGB” kódját és olyan színnel fogjuk nyomni.
Méret
Alap esetben a méretet 10 cm x 5 cm – es állítva, meghajtott helyzetben. Ez a méret azonban nincsen kőbe vésve. A 10 cm x 5 cm – es méret akkor javasolt, ha nem teljes neveket írunk ki például: “Apa” , “Tibi” stb. Hosszún nevek esetében rugalmasan némileg nagyobb méretben készítjük el a kártyákat például: 12 cm x 5 cm – es méretben.
Elrendezés
Bal oldalon szerepel a rózsa minta, mellette pedig a meghívott neve. Az ültetőkártya hátuljára rövid köszönő szöveget is tudunk nyomni ami nem növeli meg az árat. Például: “Köszönjük, hogy eljöttetek!”. Dátum és az ifjú pár neve is szerepelhet rajta.
Forma
Téglalap alakú lekerekített sarkokkal. A lekerekítést külön kérésre el tudjuk hagyni!
Papír
Tört fehért kreatív papír “Rives Tradition” 170g – os vastagságú papír.
3D ültetőkártya mely kiváló kiegészítője lehet az esküvői asztalunknak! Felépítését tekintve egy egyszer hajtott saját lábán megálló ültetőkártyáról beszélünk jelen esetben! A kártyát jelen példában narancs színű szatén szalaggal és egy kis papír lepkével díszítettük!
Ültetőkártya anyaga:
Maga az alap 170g- os tört fehér papírból készül! A ráragasztott fehér lepke szintén 170g – os tört fehér papírból készül! A tetszőleges színben kiválasztható szatén szalag 6 illetve 12 mm széles lehet! Értelem szerűen a kiválasztott szatén szalag színéhez javasoljuk illeszteni a betűk színét! Ha más színű szalagot szeretne, tudjuk ajánlani kedvenc szalagos boltunkat! ( Beszerezzük Önnek csak mondja meg melyiket szeretné! ) Külön kérésre a kis lepke lehet más színű is például rózsaszín, halványkék stb.
Ültetőkártya mérete:
Elsősorban a lepke miatt ajánlott egy picivel nagyobb méretű kártya. Jelen esetben 11 cm x 6 cm – es a lefotózott kártyánk! A lepke 7 cm x 5 cm ha a legtávolabbi pontjait mérjük meg! Nincs kőbe vésve a lepke elhelyezése! Lehet középen mint a fotón, de jobb és bal oldalt is elhelyezhető! A lepke mérete sincsen fixen rögzítve, bizonyos határok között tudjuk módosítani!
3D ültetőkártya – további információk
Ültetőkártya elrendezése:
Mivel ennél a típusnál nincsen plusz díszítő minta a nevet(ket) a kártyán teljesen végig lehet írni! Felül a szalag és a lepke! A kártya hátuljára tetszőleges kis szöveget is tudunk nyomtatni! Például az ifjú pár nevét és az esemény időpontját egy rövid köszönő szöveggel! De lehet egy vers idézet is!
Az ültetőkártyák kiegészítéséhez javasoljuk az asztal beazonosításában segítséget nyújtó asztalszámot! Illetve a bejáratnál elhelyezett ültető táblát! Az ültető tábla az asztalok helyét mutatja meg a vendégek feltüntetésével! Mindkét másik kiegészítő is készülhet ugyanavval a színvilággal mint az ültetőkártya. Még az ültető táblára is el tudunk helyezni kis 3D lepkéket az összhatás végett!
Néhány gondolat az ültetőkártya funkciójával kapcsolatosan: A hagyományos keretek között tartott esküvői vendégfogadás általában ültetett vacsorát jelent. Ilyenkor a vendéglista összeállítása után a következő nagy feladat az ültetéssel kapcsolatos döntések meghozatala. Az asztalok ideális elrendezése a helyszín, a létszám és a vendégfogadás típusának függvénye. Ez alapján választhatunk pl. kör alakú vagy ovális asztalokat, U-alakba rendezett hosszabb asztalsorokat, majd elkezdhetjük törni a fejünket azon, hogy ki hol üljön majd a vacsorán? Ha nagyon nincsen ötletünk az ülésrendre, hagyhatjuk szabadon helyet foglalni vendégeinket, egyszerűen az érkezésük sorrendjében. Ennek előnye a kötetlenség és hogy nem igényel különösebb előkészületet a részünkről, hátránya hogy egy-egy később érkező kedves barát vagy rokon esetleg kevésbé szórakoztató asztaltársaság mellett, tőlünk félreeső helyen lesz kénytelen elkölteni az esküvői vacsorát.
Kicsit szervezettebb megoldás, ha az egyes asztalokhoz behatárolható vendégcsoportokat rendelünk az ültetőkártyával, mint pl. (1) rokonok, (2) barátok, (3) kollégák, (4) zenészek stb. Ez nagyjából orientálja a vendégeket, de nem szab szoros kereteket, hogy ki hol foglaljon helyet. Precízebben kidolgozott változata ennek az ültetési módnak, ha névsort is mellékelünk az asztal számához, így biztosan nem lesz belőle félreértés, hogy kit melyik asztalnál szeretnénk vendégül látni.
A biciklis esküvő egyedi és emlékezetes választás, amely frissességet és romantikát csempész az esküvőkre. A két keréken való egymásra találás nemcsak környezetbarát, de élettel teli élményt is nyújt. A biciklis esküvők során a menyasszony és a vőlegény stílusosan és kényelmesen választhatnak ruhát, miközben együtt tekernének az esküvői kaland felé. A kerékpárok nemcsak közlekedési eszközként szolgálnak, hanem a romantika és szabadság szimbólumai is lehetnek. Az ilyen esküvői stílusban a helyszínválasztás is változhat – egy park, erdő vagy éppen városi környezet kiváló lehetőséget biztosít a kétkerekű menetelésre. A biciklis esküvők családiasabb hangulatot teremtenek, ahol a vendégek is könnyedén csatlakozhatnak a kerekező vidámsághoz. Emellett a fotózás is könnyedebb és természetesebb lesz, hiszen a biciklik játékos elemeket adnak a képeknek. A biciklis esküvő nem csak a környezetbarát szemlélettel hívja fel magára a figyelmet, hanem egyedi karakterével is emlékezetessé varázsolja az esküvő napját. Tehát, ha a szokásostól eltérő, izgalmas élményre vágysz, tekerni egyet az esküvői boldogság felé!
Biciklis esküvő esetén a szertartásra is bicajjal érkeztetek és a nagyérdeműt is bicajos meghívóval hívtátok meg akkor az ünnepi asztalon is legyen biciklis az ültetőkártya. Biciklis mintájú esküvői ültetőkártya hátulján köszöntő versikével barna színben! Igény szerinti mintával és méretben tudjuk szállítani. A köszönő szöveg azért praktikus mert evvel a köszönő ajándék gondját is letudtátok egyeben igen költséghatékonyan. Természetesen a saját bringátokkal készült fényképet is rá tudjuk tenni az ültetőkártyára.
Fontos megjegyezni még egyszer, hogy a méretet a mintát vagy a fotót Ti határozhatjátok meg! Az ültető lehet egy lapos is ha például egy kis tartóba szeretnétek bele helyezni, ez esetben javasoljuk a 9 cm x 5 cm névjegykártya szabvány méretet.
Többféle színű papírra is rendelhető pl.: bézs színű papír.
Biciklis esküvő – További információ
Az ültetőkártya betűtípusának kiválasztásához kattints IDE!
Nemzetközi esküvő táblája ugyanúgy A3 – as méretű lehet illetve annak a két maximum háromszorosa. Itt az asztalszámok helyett az asztalokon az országok nevei szerepelnek ahonnan a vendégek jöttek. A térképen pedig a vendégek nevei az országoknál. Laminálva szállítjuk. ( Laminálás hatására az ültető táblának stabil tartása lesz kb.: 2 mm vastag. ) Természetesen bármilyen más egyedi motívummal is díszíthető az oldal pl.: virágcsokor, gyűrű saját fotó, ország térkép stb. Szükség esetén több ültetőtábla is összekapcsolható, hogy kényelmesen minden név elhelyezhető legyen. Az ültető tábla hátuljára igény szerint akasztót is tudunk rakni így azt fel is lehet akasztani. Az ültetőkártyák, menükártyák elkészítését is vállaljuk több nyelven is igény szerint. Kérjük az esetleges szempontokat e-mailban megküldeni! Pontosítás után minden esetben előbb egy demót fogunk küldeni jóváhagyás végett. A jóváhagyott demót 2 – 3 napon belül elkészítjük és szükség esetén utánvéttel postázzuk. Csomagolás karton dobozban amiben biztosan nem történik semmi gond a szállítás folyamán.
A második mintában az ifjú pár nevét is szerepeltettük. Mivel mindkét esetben a meghívott vendégeket a származási városuk szerint ültették egy asztalhoz az asztalszámok helyett a táblán szereplő városok kaptak helyet. Lehetséges megoldás az is , hogy az asztalokon csak a városok nevét tüntetjük fel és az esetben minden vendégnek készítünk még egy egy személyes ültetőkártyát a saját nevére. Itt még lehet esetlegesen az adott ország lobogóját az ültetőkártyára nyomni illetve a hátuljára egy köszönő szöveget az adott vendég nyelvén!
Nemzetközi esküvő – További információk
A betűtípus is nagymértékben meghatározza az ültetőtábla stílusát. Viszont nem minden betűtípus használható minden nyelvterületre. Ezért ha a választott betűtípussal nem működik a dolog akkor mindenképpen javaslunk másikat. Az második mintában direkt a Lucia nevezetű betűtípust kérték ami véleményem szerint szép ugyan de nehezebben olvasható mint a Monotype Corsiva amit ilyen esetekben ajánlani szoktam. Ezért a meghívó betűtípusának kiválasztásához kattintson IDE!
Gyűrűs ültetőkártya versikével a hátoldalán. Mérete: 10 x 5 cm értelem szerűen igény szerint módosítható. Az ültető kártya mérete igény szerint módosítható! Ha van ültetőkártya tartóban szeretnék elhelyezni akkor egy laposra csináljuk. Az ültetőkártyára nyomott minta tetszőlegesen változtatható. Saját fotót is elhelyezhetünk a kártyán például a pár saját gyűrűjének a fotóját. Ha nincs saját elképzelésünk a mintát illetőleg akkor a minta galériánk megtekintéséhez kérem kattintson IDE!
Az ültetőkártyára írt nevek esetében át kell gondolni, hogy, hogy milyen hosszan szeretnénk a kártyákra írni a neveket. Ha minden nevet teljesen kiírunk akkor lehet, hogy a kisebbik méretű kártya nem elegendő. pl.: 9 cm x 5 cm – es kártyán a D. Horváth Elekné Tasánszky Zsófia csak két sorban fog elférni és értelem szerűen csak kisebb betűkkel lehet ráírni ami az olvashatóság rovására mehet. Összefoglalva ha csak röviden írjuk a neveket pl.: Tibi, Zoli, Laci stb. akkor elég a kis méretű kártya is. Ha hosszú és teljes neveket szeretnénk kiírni akkor nagyobb méretű kártyára lesz szükségünk. Ha átküldik nekünk a listát és a kiválasztott betűtípust, javaslatot teszünk a kártya optimális méretére.
Gyűrűs ültetőkártya – További információ
Az ültetőkártya betűtípusának kiválasztásához kattintson IDE!
Köszönet ajándék a kártyának tehát hármas funkciója van! Belsejében az esküvői menü szerepel három oldalra elosztva. Az étlap és az itallap is! Erre a részre általában halványan rányomjuk azt a mintát amit kívülre is így belül is átérződik a külső hangulat. Első funkció tehát menükártya. Kívül az egyik oldalon a pár fényképével egy köszönő szöveg van elhelyezve tehát köszönő ajándék. Kívül a másik oldalon egy elegáns minta vagy fotó és a meghívott neve szerepel tehát ültető kártyaként is funkcionál. A minta színéhez illetve a teríték színéhez illő szatén szalaggal van megkötve. További előnye, hogy a menüt a vendég a végén emlékül hazaviheti a nagy nap emlékére. Ha ezt a három funkciót a legolcsóbb megoldással akarnánk helyettesíteni akkor is minimum a kétszerese jönne ki a költségnek mint így.
Köszönet ajándék további információ
A kártya betűtípusának kiválasztásához kérem kattintson IDE!