Kék meghívó teljesen az Ön egyedi igényeinek megfelelően alakítható. Alapja egy A5 – ös méretű ( 21 x 15 cm ) pausz lap. A pausz papír áttetsző tulajdonsága miatt egy oldalra tudjuk tervezni a meghívó szövegét és a mintát.
Kék színről néhány gondolat:
A kék az ég és a tenger színe. A kékről gyakran a biztonságra és a stabilitásra gondolunk. Ez a szín szimbolizálja a reményt, a hűséget, nyugodtságot, a bölcsességet, a bizalmat, az intelligenciát, a becsületet, az igazságot és a mennyet.
További részletek:
A tekercsen szereplő minta tetszés szerint változtatható. Lehetséges saját fotó ( közös arckép ) illetve hozott kép illetve rajz elhelyezése is. Ennél a meghívó típusnál az a minta érvényesül a legjobban lásd a képen lévőt ami a meghívó alján illetve tetején fut végig. Ez esetben ugyanis a feltekert állapotban is fog látszódni a minta. Ha például egy fotót a meghívó közepén helyezzünk el akkor az kitekerve lehet, hogy jobban érvényesül, de feltekert állapotban nem fog látszani. Fej és láblécben közös fotót meg nem lehet úgy elhelyezni, hogy szépen mutasson. Át kell gondolni, hogy melyik szempont a fontosabb.
Olyan fotó a javasolt ahol a kép széleiből még lehet vágni. ( Ez az effekt miatt szükséges! ) Értelem szerűen a szöveg és az idézet minden esetben egyedi. A betűtípus nagymértékben meghatározza a meghívó stílusát. Ezért a meghívó betűtípusának kiválasztásához kattintson IDE! A meghívón szereplő idézetnél vegyük figyelembe, hogy mennyi helyünk lesz rá a kép és a szöveg mellett. Az idézetek kiválasztásához kattintson IDE!
A kék meghívót, korondi kék szatén szalaggal kötjük meg amihez kis meghívó feliratú kártyát erősítünk!
Lehetséges világos kék szalaggal is átkötni a meghívót. Ha így szeretnék azt kérjük jelezzék! Ez esetben a meghívó szövege is világoskék színt kap. A láthatóság kedvéért egy enyhe árnyékot teszünk ilyenkor a betűk mögé.
Azonosító: PTKEKKEK
Ára: 450 Ft. / Db.
Megrendeléshez kérem kattintson IDE!