Esküvői meghivók

Masnis esküvői meghívó – arany szatén szalaggal

Masnis esküvői meghívó
Masnis 01. esküvői meghívó – arany szatén szalaggal átkötve

Masnis esküvői meghívó esetében a jelen esetben keresztben vágott, fehér rózsával díszített meghívónkat egy arany színű masnival kötöttük át. Ez esetben a masni miatt a neveket illetve a meghívó feliratot úgy kell elhelyeznünk, hogy a masni kényelmesen elférjen középen és ne takarjon le semmit.

Papír

A meghívónál a Rives Tradition papírcsalád halvány bézs verzióját használtuk fel 170g – os matt változatban. A papír ezen kívül még lehet hófehér illetve igény szerint más színű is. Színes minta esetében a hófehér papír javasolt.

Masni

A meghívót általában 6 vagy pedig 12 mm – es szatén szalaggal kötjük át. A meghívón szereplő fotó színvilágához választható ki a nekünk tetsző masni színe! Lehetséges a 3 és a 6 mm – es masni kombinációt is alkalmazni! Ebben az esetben két egymástól elütő de egymást erősítő színt érdemes kiválasztani! Például jelen esetet nézve meg egy 3 mm – es masnival is ki lehetne egészíteni a meghívót!

Boríték

Minden meghívónkhoz alapból sima fehér borítékot adunk! Tehát ha a sima fehér boríték elegendő akkor nem kel külön rendelni. Ha díszesebb például a meghívó színével megegyező bézs borítékot szeretne a meghívóhoz kérem azt külön jelezzék. Küldünk rá árajánlatot és ha elfogadják beszerezzük!

Masnis esküvői meghívó
Masnis 02. esküvői meghívó – arany szatén szalaggal átkötve

Masnis esküvői meghívó további információk

Minden tetszés szerint változtatható. Tehát a papír színe az átkötéshez használt szalag színe illetve a betűk színe. Lényeg az , hogy amennyiben van egy elképzelésünk akkor egymással harmonizáló részekben gondolkodjunk. Lehet akár egy zöld szalag egy zöldes virágmintával.

A betűtípus kiválasztásához kérlek kattints IDE!

Jelen mintánkban a Snell betűtípust használtuk. Tehát ha a Snell tetszett, nem kell keresni a rendelésnél elég csak a nevét beírni.

Ha még nem választottál meghívó idézetet akkor az idézetek kiválasztásához kattints IDE!

Ha a meghívó szöveges részét még egy motívummal is szeretnéd díszíteni akkor tekintsd meg motívum galériánkat. A galéria  megtekintéséhez kattintson IDE!

Azonosító: MASNIS01

Azonosító: MASNIS02

Ára: 550 Ft. / Db. + opcionálisan boríték

A meghívó megrendeléséhez kattintson IDE!

Magyaros mintájú esküvői meghívó – zöld színben

Magyaros mintájú esküvői meghívó díszítésénél eredeti népies mintákat használtunk fel. A meghívó nyitó oldalán a díszítések egy szívecskét formálnak melynek a közepébe helyeztük el a “Meghívó” feliratot. A minta alá helyeztük el ez esetben az ifjú pár nevét.

Magyaros mintájú esküvői meghívó
zöld színben népies mintával

Az esküvő egyik legfontosabb eleme az előkészületek során a meghívók elkészítése. A meghívók nem csak információkat közvetítenek a vendégek felé, hanem egyben az esküvő hangulatát és stílusát is megjelenítik. Ha egy hagyományos, elegáns, magyaros esküvőt tervezel, akkor a magyaros mintájú esküvői meghívó tökéletes választás lehet.

A magyaros minták gazdag történelmi hagyományainkra és népi motívumokra épülnek. Ezek a motívumok gyakran magukban hordozzák az eredetiség és a hagyományok iránti tisztelet jegyeit. A legtöbb magyaros mintájú meghívó színpompás és részletgazdag díszítéssel rendelkezik, melyek a hímzés és a népi festészet technikáiból merítettek ihletet.

A meghívó alapanyaga is nagyon fontos szempont. A természetes anyagok, mint például a selyem, a csipke, a kender vagy a pergamen tökéletesen illeszkednek a magyaros tematikához. A meghívók lehetnek egyszerű lapos kivitelűek vagy akár hajtogatottak is, amelyekben a minták és a szövegek egyedi módon kerülnek elhelyezésre.

A magyaros mintájú esküvői meghívóknál fontos szerepet kap a színek kiválasztása is. A hagyományos magyar népi motívumok általában élénk színekkel vannak díszítve, mint például a piros, a kék, a zöld vagy a sárga. Ezek a vibráló színek hozzájárulnak az esküvői meghívók látványához és magyaros hangulatához.

Az esküvői meghívó szövege is fontos eleme a meghívónak. A magyaros mintájú meghívóknál érdemes olyan szövegezést választani, amely tükrözi a magyar hagyományokat és értékeket. Az ízléses és tisztelettudó megfogalmazások segítenek abban, hogy a vendégek megérezzék az esküvő autentikus magyar hangulatát.

Papír

Papír típusa a 170g – os Rives Tradition nevű kreatív papír.

Színek

A meghívó mintája és betűk színe jelen esetben zöld. Azonban külön kérésre majdnem bármilyen más színben is el tudjuk készíteni. Készítettük már a zöldön kívül: piros, bordó illetve kék színben is ilyen típusú meghívót.

Méretek

A4 – es méretű: 297 mm x 210 mm. Összehajtott állapotban: 210 mm x 100 mm. Szabványos LA4 – es borítékban elfér.

Magyaros mintájú esküvői meghívó – További információk

A betűtípus kiválasztásához kérlek kattints IDE!

A mintában látható betűtípus neve: Sacramento ( Ajánlott még: Monotype Corsiva )

Ha még nem választottál meghívó idézetet akkor az idézetek kiválasztásához kattints IDE!

Ha a meghívó szöveges részét még egy motívummal is szeretnéd díszíteni akkor tekintsd meg motívum galériánkat. A galéria  megtekintéséhez kattintson IDE!

Azonosító: ZOLDMAGYAROS

Ára: 550 Ft. / Db. + opcionálisan boríték

A meghívó megrendeléséhez kattintson IDE!

Rózsaszín esküvői meghívó – rose gold

Rózsaszín esküvői meghívó mely esetében az esküvői meghívó szöveges részét egy rózsaszínű szirom szerűen összehatott tasakban helyeztük el! A meghívót szintén rózsaszínű 12 mm – es szatén szalaggal kötöttük át! A szatén szalaggal a meghívóhoz egy a meghívó anyagából lévő kis szívecske van erősítve. Erre lehet ráírni a meghívottak neveit.

Rózsaszín esküvői meghívó
Rózsaszín esküvői meghívó

Papírok

Meghívónknál a 120g – os Corius nevű papírtípust használtuk a képen látható rózsaszín változatban. A meghívót további majd egy tucat színben is el tudjuk készíteni. A teljes 120g – os kreatív papír színskála megtekintéséhez kérem kattintson IDE! A meghívó belsejében a szöveges részt pedig kétszer hajtott 170g – os tört fehér papírra nyomtatjuk!

Méret

A meghívó a képen látható összehajtott állapotban 12 cm x 12 cm – es méretű! A belső szöveges rész 11 x 11 cm – es összehajtott ( kétszer ) lapokból áll. Az összehajtott lapoknak van összese hat oldala. Hat oldalból egy oldal a meghívóhoz van ragasztva tehát összesen öt oldalra tervezhetjük a meghívó szöveges részét! Az első oldalra értelem szerűen az ifjú pár nevét szoktuk kiírni. Második oldalon az idézetet helyezzük el. Harmadik oldalra pedig a meghívó szöveges tartami része kerül. És marad még két oldalunk a kiegészítő információk elhelyezésére pl.: program, pénzes versike.

A meghívóhoz kötött kicsi szív mérete 7 cm x 8 cm.

Szalag

A meghívót 12 mm – es szatén szalaggal kötöttük át! Ha más színű papírral rendelik a meghívót, természetesen a szalag színét is módosítani tudjuk a kívánt színre.

Boríték

A meghívóhoz 14 cm x 14 cm – es borítékot tudunk beszerezni a kívánt színben! Kérje árajánlatunkat! Rózsaszín meghívóhoz, pedig fehér borítékot tudunk javasolni, szintén kicsit csillogós kivitelben!

Rózsaszín esküvői meghívó – további információk

Megrendelési azonosító: ROZSASZINTASAKOS

Meghívó ára:

Rózsaszín meghívó ára: 900 Ft. / db + opcionálisan boríték ára

Betűtípus kiválasztásához pedig kattintson IDE!

Betűtípus kiválasztásánál kérjük vegyétek figyelembe, hogy a kiválasztott betűtípus erősen befolyásolhatja az olvashatóságot!

Javasolt betűtípusok: Monotype Corsiva, Lucia, AkaDora, Nuptial

Megrendeléshez pedig kattintson IDE!

Ovális esküvői meghívó – szalaggal átkötve

Ovális esküvői meghívó esetében a meghívó két ovális részből áll. A kisebbik részen helyezhetjük el a “Meghívó” feliratot illetve az ifjú pár nevét. A második ovális részen pedig a meghívó konkrét szöveges részét. A kiegészítő információkat mint például a táviratcím illetve elérhetőség a meghívó alján helyezzük el úgy, hogy a szöveg követi a meghívó ívét. Szükség esetén a meghívó hátsó részére is tudunk írni. Hátulra adott esetben egy pénzes versikét vagy pedig az esküvő főbb eseményeit érdemes feltüntetni az időpontokkal. A betűtípus és betűszín igény szerint kiválasztható! A két részt összekötő szatén szalag színe is igény szerint kiválasztható. Fotópapír használata esetén lehetséges jó minőségű fotókat is nyomtatni a meghívó két részére. Például az ifjú pár fotóját vagy bármilyen más szimbólumot.

Ovális esküvői meghívó - szatén szalaggal átkötve
A meghívó két része, szatén szalaggal átkötve.

Meghívó papír:

Ezen meghívón papírja 170g – os halvány bézs kreatív papír! Kérésre bizonyos határok között lehet más szín is például fehér. Hozzá illő tört fehér vagy bézs borítékot is tudunk hozzá beszerezni. Kedvenc papírboltunk papír kínálatát itt lehet megtekinteni.

Meghívó mérete:

A meghívó feliratú kisebbik ovális rész mérete 12,5 cm x 6,5 cm. A meghívó szöveges részét tartalmazó nagyobb ovális pedig 18 x 10,5 cm – es méretű. A méret igény szerint kis mértékben módosítható!

Ovális esküvői meghívó – további részletek

Kiegészítők:

Természetesen minden más kiegészítőt mint például az ültetőkártyát, menükártyát, ültető táblát és az asztalszámot is el tudjuk készíteni a meghívónál használt betűszínnel és betűtípussal így minden megy mindenhez.

Minta:

Jelenlegi ezen a meghívó típuson nincsen külön díszítő minta. De igény szerint pl.: gyűrűket el tudunk rajta helyezni.

Azonosító: OVALISMEGHIVO

Betűtípus kiválasztásához kattintson IDE!

( Kunstler Script – betűtípust használtuk a fotón látható mintában! )

Ára: 650 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

Virágmintás esküvői meghívó – rózsával

Virágmintás esküvői meghívó díszítésére mint ahogy a nevéből is látszik a kedvenc virágunkat a rózsát választottuk! A rózsacsokrot a meghívó sarkain és közepén helyeztük el úgy, hogy a szövegnek még kényelmesen maradjon helye!

Virágmintás esküvői meghívó
A6 – os méretben!
Virágmintás esküvői meghívó
LA4 – es méretben!

Meghívó papír:

Ezen meghívón papírja 220g – os tört fehér kreatív papír! Kérésre bizonyos határok között lehet más szín is például halvány bézs. Hozzá illő tört fehér vagy bézs borítékot is tudunk hozzá beszerezni. Kedvenc papírboltunk papír kínálatát itt lehet megtekinteni. Alapból sima fehér borítékot adunk hozzá.

Meghívó mérete:

A fotón látható összecsukott állapotban a meghívó 10 cm x 14,5 cm – es méretű és így egy szabvány A6 – os borítékba pont belefér! A meghívó széleit lekerekítettük!

Virágmintás esküvői meghívó – további részletek

Meghívó elrendezése:

Mivel a meghívónk egyszer hajtott, így összesen négy oldalnyi hellyel tudunk gazdálkodni. Első oldalra kerülhet a “Meghívó” felirat és adott esetben még az ifjú pár neve. Kinyitva a második oldalra egy tetszőlegesen kiválasztott idézetet javasolunk elhelyezni. Harmadik oldalra jöhet konkrétan a meghívó tényleges szövege. Negyedik, hátulsó oldalra pedig a program lista vagy pedig egy köszönő szöveget illetve esetlegesen egy “pénzes” versikét érdemes tenni. Méretét tekintve nem ez a legnagyobb méretű meghívónk. Ha adott esetben kevés a rendelkezésre álló hely akkor a meghívót egy – egy betétlappal még ki tudjuk egészíteni. Például megközelítési térkép vagy szállás beosztás stb.

Kiegészítők:

Természetesen minden más kiegészítőt mint például az ültetőkártyát, menükártyát, ültető táblát és az asztalszámot is el tudjuk készíteni rózsás díszítéssel és így minden megy mindenhez. Ültetőkártyánál a mintát a bal illetve a jobb felső sarokban tudjuk elhelyezni. Menükártyánál, ültetőtáblánál, asztalszámnál pedig a négy vagy a két átellenes sarokban.

Minta

Jelenlegi díszítő minta egy rózsacsokor. De kívánságra bármilyen más virág is lehet. Tulipán, nárcisz, orchidea stb. Egyéb minta kiválasztásánál gondoljuk át azért azt, hogy egy szál tulipánnal nem lehet olyan hatásokat elérni mint a mintánkban látott rózsacsokorral. Tehát ha más virágban – virágokban gondolkodunk akkor is javasolt inkább a csokor választása az egy szál virág helyett.

Azonosító: VIRAGMINTASA6

Betűtípus kiválasztásához kattintson IDE!

Ára: 550 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

Azonosító: VIRAGMINTASLA4

Betűtípus kiválasztásához kattintson IDE!

Ára: 650 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

Jin Jang esküvői meghívó – nő és a férfi

Jin Jang esküvői meghívó esetében a meghívó szöveges részét két a jobb és bal oldalról ráhajtott szív öleli át! A Jin Jang az őselemek egymásra hatásának jelképe. Mint ahogy a férfi és a nő hat egymásra!

Jin Jang esküvői meghívó
Jin Jang esküvői meghívó – összehajtott állapot

Megívó felépítése:

Van egy kinyitható alap forma. A jobb és baloldalra nyitható részek, mindegyike egy szívet formál! A középső részre került ragasztással rögzítve a meghívó szöveges része. Itt három vagy öt oldalra tudunk írni. Első rész, ide kerülnek a nevek és a meghívó felirat. Kinyitva felső részre kerülhet az idézet, alsó részre pedig a meghívó tényleges szövege! A meghívó tehát négy részből áll. Az alap papírból, két ellentétes színű szívecskéből illetve a meghívó szövegét tartalmazó papírból.

Jin Jang esküvői meghívó
Jin Jang esküvői meghívó – kinyitott állapot

Papírok

Ennél a meghívó típusnál a fenti képeken látható 120g – os kreatív enyhét csillogó arany színű papírt használtuk alapnak. Amúgy tíz – tizenöt féle szín létezik belőle. Például: Türkizkék, bordó, sárga, világoskék, sötétkék, halvány bézs, fehér, stb. Az ellentétes színű papírok kombinációjával rendkívül látványos hatásokat tudunk elérni. Például a fekete és a fehér illetve arany kombinációja! A teljes 120g – os kreatív papír színskála megtekintéséhez kérem kattintson IDE!

Méret

A meghívó mérete összehajtott állapotban 9 cm x 9cm. Kinyitott állapotban: 28 cm x 9 cm. ( Nagyobb méretben technikai okokból nem tudjuk elkészíteni! )

A meghívó belső szöveges részét tartalmazó papír mérete 7,5 cm x 7,5 cm. A szöveg mennyiségétől függően ez lehet 3 vagy 5 oldal. Harmonika szerűen fog nyílni. A betűk színének váltakozásával tovább lehet fokozni a hatást!

Szalag

A meghívót opcionálisan át tudjuk kötni 6 mm – es szatén szalaggal.

Jin Jang esküvői meghívó – további információk

Meghívó rendelési azonosítója: JINJANG

Meghívó ára: 950 Ft./db.

Betűtípus kiválasztásához kattintson IDE!

Betűtípus kiválasztásánál kérjük vegyétek figyelembe, hogy a kiválasztott betűtípus erősen befolyásolhatja az olvashatóságot!

Javasolt betűtípus: Monotype Corsiva

Megrendeléshez kérem kattintsatok IDE!

Őszi esküvő – meghívó csomag ajánlat

Őszi esküvő meghívó csomagunk esetében az ősz vidám színeit vettük alapul. Első sorban a narancs, bordó, barna és a sárga szín dominál. Vegyük végig a csomagot részletesen!

Őszi esküvő
Őszi esküvő – meghívó csomag ( Kereszt vágott meghívó )

A meghívó típus választásunk jelen esetben a kereszt vágott esküvői meghívóra esett! Egy A4 – es méretű tört fehér vagy halvány bézs 180g – os kreatív papírt három részre osztottunk. A felső illetve az alsó részt a meghívó közepére visszahajtottuk és felesleget keresztben levágtuk! Az ősz színeivel a végtelenségig lehet variálni ezt a változatot. A szalag lehet piros, narancs, barna, bordó, citromsárga, óarany, arany. Lehetséges egy 6 mm – es és egy 3 mm – es pl.: narancs és piros szatén szalag kombináció is! Az elülső részen egy őszi mintázatú szívecske került elhelyezésre. Ennek a grafikának a színmintáját vettül alapul a meghívó szöveges részénél!

Ha más alap színben képzeli el a meghívót akkor javasoljuk a kedvenc papírboltunkat! A bolt eléréséhez kattintson IDE! Bármilyen 180g – os papír megfelelő lehet. Annyi az észrevétel, hogy világos színű papír jöhet csak szóba!

Azonosító: OSZIMEGHIVO

Ára: 550 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

Ültető tábla

Ha azt szeretnénk, hogy a vendégeink ne keringjenek feleslegesen az esküvő helyszínén a helyüket keresve akkor javasolt a bejáratnál egy ültető táblát elhelyezni. Természetesen szintén az ősz színeivel díszítve!

Őszi meghívó
Őszi esküvő – meghívó csomag ( ültető tábla )

Azonosító: OSZIULTETOTABLA

Ára: 3500 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

Őszi esküvő – további kiegészítőink

Asztalszám

Az ültető tábla az irányt mutatta az asztalszám pedig az asztalunk pontos beazonosítását szolgálja! Jelen változathoz asztalszám tartó szükségeltetik ami nem a csomag része. Természetesen olyan asztalszámot is tudunk készíteni ami megáll a saját lábán. Az asztalok elnevezése is lehet őszi például: falevél, gesztenye, fűz stb.

Őszi esküvő
Őszi esküvő – meghívó csomag ( asztalszám )

Azonosító: OSZIASZTALSZAM

Ára: 250 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

Ültetőkártya – szatén szalaggal 3D lepkével

Ha pontosan meg szeretnénk határozni, hogy ki hová üljön miután megtalálta az asztalát akkor szükségünk lesz ültető kártyákra is! Vegyünk először egy kicsit bonyolultabb változatot. Ketté hajtott ültető kártya, narancssárga szatén szalaggal és fehér lepkével díszítve. Természetesen külön kérésre bizonyos határok között a színek variálhatóak! Pl. narancs helyett bordó szalag stb.

Őszi esküvő
Őszi esküvő – meghívó csomag ( Narancs szalaggal és 3D lepkével díszített ültető kártya )

Azonosító: OSZIULTETO3DLEPKEVEL

Ára: 450 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

Ültetőkártya – kettéhajtott változat

Őszi esküvő – meghívó csomag ( Kettéhajtott ültetőkártya eleje )

Őszi esküvő – meghívó csomag ( Kettéhajtott ültetőkártya hátulja )

Mint a mintán is látható az ültető kártyák hátuljára is tudunk nyomtatni, például egy kis köszönő szöveget az esemény dátumával!

Azonosító: OSZIULTETOKETTEHAJTOTT

Ára: 250 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

Menükártya

Természetesen ha már asztalhoz invitáltuk a vendégeket akkor a menüt is illik megmutatni! A menükártya mérete A5 – ös egy lapost! Asztalra helyezhető! Kérésre laminálni is tudjuk! A szín és a betűtípus és a minta is változtatható! Természetesen álló kivitelű menü kártyát is tudunk készíteni!

Őszi esküvő
Őszi esküvő – meghívó csomag ( Menükártya )

Azonosító: OSZIMENU

Ára: 450 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

Útmutató jelzőtábla

Ha segítséget akarunk adni a vendégeknek ahhoz, hogy ne tévedjenek el a rendezvény helyszínét keresve akkor azt egy útmutató jelzőtáblával megtehetjük, szintén őszi színekben! Mérete: A3 – as és laminálva szállítjuk!

Őszi esküvő – meghívó csomag ( Útmutató jelzőtábla )

Azonosító: OSZIUTMUTATOJELZOTABLA

Ára: 2500 Ft. / Db.

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

És még egy kis Galéria a színválasztáshoz

Rózsatekercs esküvői meghívó

Rózsatekercs esküvői meghívó mint a nevében is szerepel típusát tekintve egy tekercses esküvői meghívó. A tekercs díszítő mintázata a fehér rózsa. A tekercshez szatén szalaggal “Meghívó” felületű kis kártyát kötöttünk. A kis kártya sarkait lekerekítettük.

Rózsatekercs esküvői meghívó
Rózsatekercs esküvői meghívó – arany szalaggal átkötve

Meghívó elrendezése

A meghívó egy oldalára nyomtatunk mégpedig úgy, hogy feltekerten látszódjék az ifjú pár neve. Klasszikus elrendezésben ez után következik egy idézet majd pedig a meghívó konkrét szöveges része. A blokkokat rózsa minta díszekkel választjuk el egymástól.

Meghívó mérete

Mérete A5 – ös! Ez egy A4 – es papírlapnak pont a fele pontosan 210 x 148 mm. A kis kártya mérete pedig 45 mm x 30 mm. A szalagot egy 8 mm – es lyukasztás segítségével fűzzük át rajta.

Papír

A meghívó papírja a Corius fantázia nevű enyhén csillogós fehér, de nem hófehér papír. Vastagsága 120g – os.

Szalag

A kis kártyát kétféle színű szatén szalaggal kötöttük a meghívóhoz. Arany és halvány bézs színű szalagokat használtunk. Ha kétféle szövegezésű meghívót használunk ( pl.: vacsorás és nem vacsorás meghívással ) akkor javasolt az egyik típus a második szalaggal megkülönböztetni. Például az egyik bézs szalagot a csak szertartásos meghívónál 6 mm – es helyett 3 mm – re cseréljük. Így a meghívók egyszerűen megkülönböztethetők egymástól úgy, hogy csak Ti tudjátok mint jelent a különbség.

Színek

Alap színek a fehér, zöld, arany és a bézs szín. Ezen színek mindegyike megy egymáshoz. Lehet a meghívót más színvilágban is rendelni de akkor a mintát is ahhoz kell igazítani.

Postázás

A meghívókat “készre szerelt” állapotban postázzuk a fotón látható módon. Fizetés lehetséges előre utalással vagy utánvéttel illetve a helyszínen átvételkor. MPL – es postát használunk, tehát ha nem vagytok otthon mikor jön a postás nem gond mert értesítőt hagy és a körzeti postátokon átvehetitek a csomagot.

Rózsatekercs esküvői meghívó – További információk

Betűtípus kiválasztásához kattintson IDE!

Betűtípus kiválasztásánál kérjük vegyétek figyelembe, hogy a kiválasztott betűtípus erősen befolyásolhatja az olvashatóságot!

Javasolt betűtípus: Janda Romantic ( Mint a mintán! )

Ára: 500 Ft. / Db. + Opcionálisan boríték

Rendelési azonosító: FEHERROZSATEKERCS

Megrendeléshez kérem kattintsatok IDE!

Rajzolt esküvői meghívó

Rajzolt esküvői meghívó esetében a meghívó elejét egy rajzolt motívummal díszítettük. Első sorban a népies motívumok közül válogattunk. Jelen esetben a tulipán, szívecske motívumok változatait használtuk fel a díszítéshez.

Meghívó felépítése

A meghívó borító oldalán a mintát egy 350g – os színes karton lapra vittük fel. Ehhez a kartonhoz került ragasztásos eljárással rögzítve a meghívó kinyitható része. Ennél a meghívónál tehát három oldalra tudjuk elrendezni a meghívó szöveges részét. Lehetséges elrendezés: kinyitva bal oldalra kerül az idézet illetve jobb oldalra a meghívó szövege, hátsó oldalra pedig a kiegészítő információk pl.: pénzes versike.

Rajzolt esküvői meghívó
Rajzolt esküvői meghívó – minták többféle színben

Meghívó mérete

Összehajtott állapotba na meghívó 10,5 cm x 14,5 cm – es méretű. Kihajtott állapotban értelem szerűen ennek a duplája 21 cm x 14,5 cm – es méretű. Méretéből adódik, hogy A6 – os méretű szabvány borítékba ebből adódóan el tudjuk elhelyezni a meghívót. Fehér borítékot adunk a meghívóhoz. Viszont ha ettől el kíván térni, kérjük azt a rendelésnél jelezze felénk és adunk az igényelt borítékra árajánlatot.

Meghívó karton színei

Mint a minta fotókon is látható maga a meghívó borítójának színe többféle lehet: bordó, kék, barna, piros. Elméletileg a kereskedelemben kapható kartonok közül majdnem mindegyik használható borítóra de a fent látható kartonokat élőben kiteszteltük.

A meghívó belsejének papírja 170g – os tört fehér Rives Tradition.

Meghívó betűtípusa

A megrendelésnél a meghívó belsejébe írt szöveg betűtípusát tudjuk módosítani. A meghívó borítóján látható betűtípus adott.

Meghívó betűinek színe

A borító betűinek és rajzának színe az ezüst szín. A meghívó belső részének betű színét pedig a borító kartonjának színéhez igazítjuk – például sötétkék.

Meghívó borító minta

Egyszerűbb vonalas mintákat használtunk díszítő motívumként a rajzolt technológia miatt. 10 – 15 minta közül lehet választani első sorban a virágos motívumok közül tudunk további alternatívákat mutatni.

Rajzolt esküvői meghívó – További információk

Meghívó árai:

Ára: 800 Ft.

Betűtípus kiválasztásához kattintson IDE!

A betűtípus kiválasztásánál kérjük vegyétek figyelembe, hogy a kiválasztott betűtípus befolyásolhatja az olvashatóságot. Ezért a javasolt betűtípus: Monotype Corsiva ( Csak a meghívó belső részének betűtípusát tudjuk módosítani! )

Megrendeléshez kérem kattintsatok IDE!

Wedding pass – Esküvői belépő

Wedding pass egy belépőjegyet formázó esküvői meghívó. Nem túl nagy mérete ellenére gyakorlatilag minden a vendégek számára szükséges információt el lehet rajta helyezni. Esemény helyszíne, programok, időpontok, helyszínről készült fotó stb.

Wedding pass
Esküvői belépő minta

Színvilág

Az itt látható minta színe, nincsen kőbe vésve! Bármilyen más színvilággal is el tudjuk készíteni ezt a meghívó típust.

Betűtípus(ok)

A hatás kedvéért ennél a meghívónál különböző típusú betűtípusokat használtunk részben angol feliratokkal. Ha más betűtípussal szeretnétek akkor írjátok meg bátran és cseréljük arra amit Ti szeretnétek. Az angol feliratok is természetesen magyarra cserélhetőek igény szerint.

Méret

A meghívó mérete 21 cm x 9 cm. Szabványos LA4 – es borítékban tehát elfér ha borítékba szeretnétek rakni.

Elrendezés

Mint a mintában is látható a fő információkat egyszerűen el lehet helyezni a meghívó felületén. Ha ez a felület kevés lenne akkor még mindig van a meghívónknak egy másik oldala ahová szintén tudunk nyomtatni.

Forma

A meghívó formája téglalap. A mintában a sarkok nincsenek lekerekítve, de kérésre lekerekített sarokkal szállítjuk a meghívókat.

Vonal illetve QR kód a meghívón

Mivel a meghívó méretéből adódóan túl sok kiegészítő információt nem tudunk rajta elhelyezni ezért adott esetben javasolt a QR kód használata. A kód tartalmazhat egy GPS információt vagy pedig egy esküvői holnap címet illetve a rendezvény helyszínének elérhetőségét.

Papír

A meghívó papírjának a Rives Tradition nevű fehér kreatív papírt használjuk 170g – os változatban. Jóval vastagabb mint egy átlag belépőjegy de mégsem karton így a belépőjegy letéphető része egyszerűen letéphető.

Wedding pass – További információk

Rendelési azonosító: WEDDINGPASS

Meghívó ára:

600 Ft. / db + opcionálisan boríték

A meghívóra nyomott szöveg betűtípusának ( ha a mintában lévőtől el szeretne térni ) kiválasztásához kérem kattintson IDE!

Ha a mi listánkban nem találtok olyan betűtípust ami tetszik viszont a világhálón igen akkor írjátok meg a fontkészlet nevét és azt fogjuk a meghívónál használni. Javasoljuk a Betűtípusok nevű honlapot.

A megrendeléshez kérem kattintson IDE!

Kérdések feltevéséhez kérem kattintson IDE!

Subscribe To Our Newsletter

 

 


You have Successfully Subscribed!

Subscribe To Our Newsletter

 

 


You have Successfully Subscribed!