Magyaros meghívók

Bordó magyaros meghívó – népies mintával

Ezen magyaros meghívó esetében mint ahogy a nevében is szerepel a minta bordó színű magyaros motívumokkal díszített. Egy egyszerűbb minta szerepel a meghívó elején. A belsejében a kinyitott lap jobb oldalán fut végig a minta. Felső részén az idézet helyezkedik el. Középső részen az ifjú pár neve szerepel egy minta részlettel. Az alsó részre került pedig maga a meghívó szövege.

Bordó magyaros meghívó
Bordó magyaros meghívó
Bordó magyaros meghívó
Bordó magyaros meghívó- kinyitva

Papír

A meghívó esetében 170g – os Rives Tradition nevű kreatív papírt használtunk.

Elrendezés

Jelen meghívónál van összesen hat oldalunk ahová a meghívó szövegét és a mintát el tudjuk helyezni. Első oldal a borító, ide a nyitó minta és a “Meghívó” felirat kerül elhelyezésre. Kinyitva a felső harmadra kerül az idézet, középső harmadra az ifjú pár neve, harmadik harmadra pedig a meghívó konkrét szövege. A visszahajtott oldalra illetve a hátsó részre, további kiegészítő információk kerülhetnek mint például a pénzes versike vagy a program.

Színek

A meghívó mintája és betűk színe jelen esetben bordó. Azonban külön kérésre majdnem bármilyen más színben is el tudjuk készíteni. Készítettük már a bordón kívül: zöld, piros illetve kék színben is.

Méretek

Kihajtott állapotban pont A4 – es méretű: 297 mm x 210 mm. Összehajtott állapotban: 210 mm x 100 mm. Szabványos LA4 – es borítékban kényelmesen elfér.

Bordó magyaros meghívó – további információk

A meghívó kétszer hajtott. A hátsó oldalra is tudunk nyomni például pénzes versikét. A vissza hajtott oldalra is tudunk nyomni például értesítési címet telefonszámot vagy értelem szerűen azt amire szükség van az adott esetben.

A betűtípus kiválasztásához kérlek kattints IDE!

A mintában látható betűtípus neve: Lucia ( Ajánlott még: Monotype Corsiva )

Ha még nem választottál meghívó idézetet akkor az idézetek kiválasztásához kattints IDE!

Ha a meghívó szöveges részét még egy motívummal is szeretnéd díszíteni akkor tekintsd meg motívum galériánkat. A galéria  megtekintéséhez kattintson IDE!

Azonosító: BORDOMAGYAROS

Ára: 500 Ft. / Db. + opcionálisan boríték

A meghívó megrendeléséhez kattintson IDE!

Hagyományőrző esküvői meghívó – magyaros minta

Hagyományőrző esküvői meghívó esetében kék karton alapra helyeztük el a tört fehér felfelé kihajtható meghívót melynek a borító részén egy népies minta látható. Alapból felfelé nyílik de rendelhető jobbról vagy balról nyitható változatban is.

Hagyományőrző esküvői meghívó
Hagyományőrző esküvői meghívó

Minta

A meghívót bármilyen más mintával is el tudjuk készíteni. Csupán egyeztetés kérdése. ( Küldhettek mintát! ) Ugyanezt a mintát többféle színben is ki tudjuk nyomni. Tehát ha ugyanez a minta megfelel csak bordó színben akkor az megoldható. Ez esetben a bordó alap karton illik hozzá.

Elrendezés

Nyitó oldalon a mint és a “Meghívó” felirat szerepel. ( Az első oldalra lehet még tenni az ifjú pár nevét is! ) Kinyitva a felső részen helyezzük el az idézetet az alsó részre pedig a konkrét szöveg kerül. Igény szerint más mintával és más karton alappal is rendelhető. A betűk színében a meghívó mintájának a színvilága köszön vissza. A betűtípus szabadon választható de javasolt például a mintán látható ami jól igazodik ehhez a stílusirányzathoz.

Papír

A kék karton 220g – os vastagságú. A tört fehért papír pedig az “Rives Tradition” nevezetű 170g – os vastagsággal.

Méret

A karton mérete 13 cm x 13 cm. A meghívó rész összehajtott állapotban 12 cm x 12 cm. Tehát háromszor ekkora felületünk van amint a meghívót el tudjuk rendezni.

Boríték

Tört fehér borítékot a meghívó anyagából készültet, külön rendelésre tudunk beszerezni. Kérjétek árajánlatot. Sajnos sima fehér borítékot nem gyártanak ebben a méretben.

Hagyományőrző esküvői meghívó – további információk

A betűtípus kiválasztásához kérlek kattints IDE!

Javasolt betűtípus a “Monotípe Corsiva”. ( Nem túl cirádás viszont szép és jól olvasható betűtípus. )

Ha még nem választottál meghívó idézetet akkor az idézetek kiválasztásához kattints IDE!

Mivel bőven van hely a meghívón gyakorlatilag bármelyik idézet megfelelő lehet.

Ha a meghívó szöveges részét még egy motívummal is szeretnéd díszíteni akkor tekintsd meg motívum galériánkat. A galéria  megtekintéséhez kattintson IDE!

Azonosító: HAGYOMANYORZO

Ára: 500 Ft. / Db. + opcionálisan boríték

A meghívó megrendeléséhez kattintson IDE!

Népies meghívó

Népies meghívó esetében a meghívó borítóját egy népies mintájú motívummal díszítettük. A piros színű háttér kartonra helyeztük el a meghívó kinyitható szöveges részét. Alapból felfelé nyílik de rendelhető balról vagy jobbról nyitható változat is. A meghívó felső részén szerepel általában az idézet az alsó részen pedig maga a meghívás szövege. A népies meghívó típus más népies mintákkal is rendelhető például korondi kék vagy matyó.

Ez a meghívó nem csupán esemény, hanem időutazás is, ahol az idő lassabban száll. Felejtsd el a rohanó hétköznapokat, és mártózz meg a múlt egyszerűségében, melyet a modern kényelemmel ötvöztünk. Itt az autenticitás és meghittség találkozik, alkotva emlékezetes pillanatokat.

Népies meghívó
Összehajtott minták.

Ezen meghívó esetében a borítót egy hagyományőrző mintájú motívummal díszítettük. A piros színű háttér kartonra helyeztük el a meghívó kinyitható szöveges részét. Alapból felfelé nyílik de rendelhető balról vagy jobbról nyitható változat is. A meghívó felső részén szerepel általában az idézet az alsó részen pedig maga a meghívás szövege. Más népies mintákkal is rendelhető például korondi kék vagy matyó.

Népies meghívó – további információk

A betűtípus kiválasztásához kérlek kattints IDE!

Ha még nem választottál meghívó idézetet akkor az idézetek kiválasztásához kattints IDE!

Ha a meghívó szöveges részét még egy motívummal is szeretnéd díszíteni akkor tekintsd meg motívum galériánkat. A galéria  megtekintéséhez kattintson IDE!

Azonosító: NEPIESKALOCSA

Ára: 550 Ft. / Db. + opcionálisan boríték

A meghívó megrendeléséhez kattintson IDE!

Rovásírásos esküvői meghívó

A rovásírásos esküvői meghívó esetében a meghívó egy kiválasztott résztét vagy a teljes meghívó szövegét is “Székely – Magyar” rovásírással is feltüntetjük. Alap esetben javasolt a meghívó felirat az elején illetve az idézetet rovásírással is leírni. Lehetséges olyan megoldás is, hogy a meghívó egyik felén rovásírással szerepel a meghívó mellette pedig a mindenki által ismert betűkkel. A meghívón szereplő minták igény szerint változtathatóak!

Rovásírásos esküvői meghívó
Rovásírásos esküvői meghívó
Rovásírásos esküvői meghívó
Bordó színben
Rovásírásos esküvői meghívó
Zöld – piros színben

Rovásírásos esküvői meghívó – További információk

A rovásírást már a honfoglalás előtti időben is használták őseink. Mint ahogy a nevéből is kitűnik általában botra vagy kőre rótták. A kereszténység felvételével a rovásírás kezdett feledésbe menni mivel az egyház a latin ábécét támogatta. Jelen oldalunkon illetve a meghívóknál a székely – magyar rovásírást fogjuk használni. Ennek az írásmódnak a régi neve a szittya szkíta írásmód. Az írás iránya mivel anno leggyakrabban botra rótták jobbról balra történik. Nincsenek külön kis és nagybetűk. Többen is megalkották a rovásírásos ábécét mi a Magyar Adorján féle ábécét használjuk a továbbiakban. A Magyar Adorján féle ábécé nem tartalmaz külön jeleket a hosszú magánhangzókra! A számjegyek nagyon hasonlítanak a római számjegyekhez, ezt a későbbiekben látni is fogjuk. Fontos tudnivaló, hogy itt jobbról balra írunk! Természetesen a kevésbé rovástudók érdekében ami rovásírással szerepel a meghívón azt hagyományos írásmóddal is feltüntetjük! Megkülönböztetünk az rovásírásban még úgynevezett csoport jeleket, számokat. Ha valaki még mélyebben szeretne elmerülni a rovásírás tudományában a következő rovásírással foglalkozó honlap megtekintéséhez kattintson IDE!

További információ

Ára: 550 Ft. / Db. + Opcionálisan boríték

Azonosító: ROVASIRAS

Amennyiben a képektől eltérő mintát szeretnének a minta galériánkhoz kérem kattintson IDE!

A megrendelés elindításához kérem kattintson IDE!

Virágos esküvői meghívó – kivágott mintával

virágos esküvői meghívó
vagottmintaju_kocka1

A virágos esküvői meghívó két részből áll. A külső kartonba a magyaros mintát vágtunk. Több mint egytucatnyi minta közül lehet választani! A küldő karton színe is választható! A belső fehér papíros részre kerül a meghívó szövege. Felső részben az idézet, alsó részben pedig a meghívó szövegét helyezzük el. A kivágott mintán keresztül látszik a meghívó belső összehajtott része. A mellékelt minta katalógusban szereplő további mintákat is lehet választani a borítóra! Többféle színben is rendelhető! Mérete: 14 cm x 14 cm.
Tulipános kivágás korondi kék színű kartonnal!

Kivágott magyaros mintájú esküvői meghívó
Kivágott magyaros mintájú esküvői meghívó

Arra is van lehetőség bizonyos határok mellett, hogy az Önök által küldött képet használjuk mintának a kivágáshoz. Fontos megjegyezni, hogy ezt nem minden képpel tudjuk megcsinálni! Ha ilyen elképzelés felmerül küldjék át a képet kipróbáljuk és ha működik akkor megcsináljuk a küldött kép alapján. A meghívóhoz opcionálisan hozzá illő méretű boríték is rendelhető akár színesben is! A sima matt felületű borítékra nyomtatást is vállalunk! Az adott színű meghívóhoz, hozzá illő ültetőkártyát és menükártyát is készítünk.

Virágos esküvői meghívó – További információ

A meghívó betűtípusának kiválasztásához kattintson IDE!

Azonosító: KOCKAMAGYKIV

Ára: 700 Ft. / Db. + opcionálisan boríték

Megrendeléshez kérem kattintson IDE!

További választható minták:

kivágható minták
kivágható minták

Kör alakú meghívó

Kör alakú meghívó melyet magyaros piros mintával díszítjük. Szükség szerint több lapos is lehet! pl.: első oldal idézet, második oldal meghívó szövege. Bármilyen más mintával is rendelhető! Átmérő: 14 cm

Kör alakú meghívó
Kör alakú meghívó

Az esküvői meghívók tervezésekor a forma nem csupán egy egyszerű döntés, hanem egy kreatív kijelentés is. Ez a meghívó, mint dizájnelem, egyedülálló formavilágot hoz létre, amely azonnal megragadja a figyelmet és sugallja, hogy az esküvő is egyedi és különleges lesz.

A meghívó egyfajta kreatív lázadás a hagyományos téglalap alakú meghívók ellen. Az egyediség és különlegesség érzetét kelti, hiszen már az első pillantásra eltér a megszokottól. A kör forma magában hordozza a harmóniát és az örökkévalóságot, tökéletesen illeszkedve egy esküvői ünnepség üzenetéhez.

A meghívó dizájnja lehet egyszerű és letisztult vagy éppen díszített és gazdag részletekkel. Az elegáns minimalizmus vagy éppen a bohém stílus mindig hangsúlyozza a kör forma varázsát. Az egyedi grafikai elemek, mint például virágok, levelek vagy geometriai minták, még inkább erősítik a kör alakú meghívó különlegességét.

A színek terén a kör alakú meghívók széles skálán mozognak. A pasztell árnyalatok a romantikát keltik életre, míg az élénk színek dinamizmust és vidámságot sugároznak. A színválasztás a párok egyedi stílusát és az esküvői témát is tükrözheti.

A tipográfia is kulcsfontosságú szerepet játszik a kör alakú meghívó tervezésében. Az ívelt betűk és stílusos elrendezés tovább fokozza a kreativitást és az eleganciát. A szöveg elhelyezése, mérete és formája mind-mind részei a meghívó dizájn összetettségének.

A meghívó nemcsak a kreativitást és a stílust hordozza, hanem az is sugallja, hogy az esemény körül minden összefonódik és harmóniában van. A kör forma egyúttal az örökkévalóságot és az egységet is szimbolizálja, tökéletesen illeszkedve az esküvő szertartásának szellemiségéhez.

Kör alakú meghívó – további információ

Azonosító: MAGYAROSKOR

Ára: 650 Ft. / Db. + opcionálisan boríték

A meghívó betűtípusának kiválasztásához kérem kattintson IDE!

Díszítő elemek kiválasztásához kérem kattintson IDE!

A rendeléséhez kérem kattintson IDE

Korondi kék meghívó

Fehér kartonra nyomott korondi kék magyaros mintájú esküvői meghívó. Egyszer van meghajtva. A minta és a szín is opcionálisan változtatható! Méret: 21 x 10,5 cm

Korondi kék meghívó
Korondi kék meghívó

Amikor a hagyományos és a modern stílus összeér, születik valami különleges. Ez a meghívó pontosan ezt az egyedülálló találkozást örökíti meg, hozva elénk a korondi fazekasság művészi hagyományait és a modern dizájn eleganciáját.

A kék szín mindig is hordozott egyfajta misztikumot és békességet. A meghívó pedig mindezt tovább viszi, mély árnyalataival és finom részleteivel. A kék szín választása nem csupán esztétikai döntés, hanem egy történetmesélő is. A korondi fazekasság hagyománya, mely a mély kék színeket használja, itt találkozik a modern események stílusával, teremtve egy egyedi és lenyűgöző meghívót.

A meghívó tervezése során minden részletre gondos figyelmet fordítottak, az ívektől a betűtípusig. A meghívó nem csupán egy meghívó, hanem egy kis műalkotás is, mely mindazt magában hordozza, amit a korondi kézművesség képvisel. Az aprólékos részletek és a kék árnyalatainak összjátéka egy érzékien elegáns eredményt hozott létre.

Az esemény előtt állók már az első pillantásra érzik a meghívó által árasztott különleges atmoszférát. A kék szín pszichológiailag is a nyugalmat és békét sugallja, így az esemény előzetes hangulatát megteremti, és a vendégek lelkét már az első pillantásra megérinti.

Nem csak egy papiros lap; ez egy történet, mely egyedülállóan ötvözi a múlt és a jelen szépségét. Ez az elegáns meghívó nem csak a hagyományok iránti tiszteletet fejezi ki, hanem azt is, hogy a modern események is örök értékeket hordoznak magukban.

Ahogy a korondi kék meghívó a vendégek kezébe kerül, úgy érzi az ember, mintha egy művészien szőtt történetbe csöppent volna. A kék szín mélysége és a korondi minták eleganciája egyaránt lenyűgöző. Ez a meghívó nem csupán egy formális értesítés egy eseményről; ez egy csábító ablak a rendezvény atmoszférájába.

A korondi kék meghívó tehát nem csupán egy anyagi tárgy, hanem egy érzelmekkel teli, vizuális kavalkád, amely a meghívottakat már az elején elrepíti az esemény különleges világába. Ez a meghívó nem pusztán egy kezdet; ez az előjáték egy olyan eseményhez, ahol a hagyomány és modernség találkozása kifinomult eleganciával táncol.

Korondi kék meghívó – további információ

Azonosító: KORONDIH

Ára: 550 Ft. / Db. + opcionálisan boríték

A meghívó betűtípusának kiválasztásához kérem kattintson IDE!

A rendeléséhez kérem kattintson IDE

Kivágott magyaros mintájú téglalap alakú esküvői meghívó

A meghívó két részből áll. A külső kartonba a “meghívó” feliratot és egy magyaros mintát vágtunk. A belső részbe kerül a meghívó szövege. A kivágott mintán keresztül látszik a meghívó belső része. A mellékelt minta katalógusban szereplő mintákat lehet választani! Többféle színben is rendelhető! Mérete: 15 cm x 10,5 cm

Kivágott magyaros mintájú téglalap alakú esküvői meghívó
Kivágott magyaros mintájú téglalap alakú esküvői meghívó
vagottmintaju_teglalap1

További információ

Azonosító: KIVMMTEGLA

Ára: 700 Ft. / Db. + opcionálisan boríték

A rendeléséhez kérem kattintson IDE

További minták:

kivágható minták

Tulipános esküvői meghívó – kivágott mintával

Tulipános esküvői meghívó – néhány gondolat erről a motívumról: Egy ősi népművészeti motívum, első sorban a női szimbólum.  Néhány gondolat a virágról: Minden tavasszal virágzik, majd száz faja létezik. A liliomfélék családjába tartozik. Közép – Ázsiából származik. Magyarországon a 16. század óta termesztik. Sziklás köves vagy pedig a rövid füves környezetet kedveli.

Tulipános esküvői meghívó
Tulipános esküvői meghívó – kivágott mintával

Meghívó felépítése

A piros tulipános mintát egy 220g – os kartonból vágtuk ki! Felfelé nyílik. Egy beleragasztott, kettéhajtott lapon tudjuk elhelyezni a meghívó szövegét. A belő borítón elfér a “Meghívó” felirat illetve az ifjú pár neve! Kinyitva felülre kerülhet az idézet alulra pedig a meghívó szövege! A betűk színe piros zöld vagy fekete színűnek javasoljuk! Négy illetve hat soros idézetet lehet szépen elhelyezni a meghívón! Két versszakos vagy annál hosszabb idézetet nem javasolunk!

Meghívó mérete

13,5 cm x 13,5 cm – es méretű így a szabványos 14 cm x 14 cm – es borítékba pont belefér. A belső rész amin a szövegeket elhelyeztük 12,5 x 12,5 – es méretű összehajtott állapotban!

Borítékok

Zöld – fehér vagy pedig piros színű borítékot javaslunk hozzá! Boríték tárgyában kérjetek árajánlatot a szín megjelölésével!

Meghívó színe

Jelen esetben szép piros. Viszont rendelhető más színekben is például lilában, zöldben, kékben. Ha van más szín elképzelésetek, kérjük írjátok meg és ha lehetséges akkor beszerezzük azt a színt amit szeretnétek!

Betűtípusok

Mivel ez a meghívó elsősorban a népies hangulatot képviseli a túl modern betűtípusok nem igazán javasoltak hozzá. Kedvenc betűtípusunk a Monotype Corsiva viszont itt is megállja a helyét! És bónusz előny, hogy még jól is olvasható!

Tulipános esküvői meghívó – további információ

Ezt a különleges formájú meghívót mindenképpen javasoljuk azoknak kik ki szeretnének törni a megszokott esküvői meghívó formavilágból egy virág kedvéért.

Azonosító: TVIRAG

Ára: 650 Ft. / Db. + opcionálisan boríték

Betűtípus kiválasztásához kattintson IDE!

Betűtípus kiválasztásánál kérjük vegyétek figyelembe, hogy a kiválasztott betűtípus erősen befolyásolhatja az olvashatóságot!

A rendeléséhez kérem kattintson IDE

Subscribe To Our Newsletter

 

 


You have Successfully Subscribed!

Subscribe To Our Newsletter

 

 


You have Successfully Subscribed!