Bordó magyaros meghívó – népies mintával

Ezen magyaros meghívó esetében mint ahogy a nevében is szerepel a minta bordó színű magyaros motívumokkal díszített. Egy egyszerűbb minta szerepel a meghívó elején. A belsejében a kinyitott lap jobb oldalán fut végig a minta. Felső részén az idézet helyezkedik el. Középső részen az ifjú pár neve szerepel egy minta részlettel. Az alsó részre került pedig maga a meghívó szövege.

Bordó magyaros meghívó
Bordó magyaros meghívó
Bordó magyaros meghívó
Bordó magyaros meghívó- kinyitva

Papír

A meghívó esetében 170g – os Rives Tradition nevű kreatív papírt használtunk.

Elrendezés

Jelen meghívónál van összesen hat oldalunk ahová a meghívó szövegét és a mintát el tudjuk helyezni. Első oldal a borító, ide a nyitó minta és a “Meghívó” felirat kerül elhelyezésre. Kinyitva a felső harmadra kerül az idézet, középső harmadra az ifjú pár neve, harmadik harmadra pedig a meghívó konkrét szövege. A visszahajtott oldalra illetve a hátsó részre, további kiegészítő információk kerülhetnek mint például a pénzes versike vagy a program.

Színek

A meghívó mintája és betűk színe jelen esetben bordó. Azonban külön kérésre majdnem bármilyen más színben is el tudjuk készíteni. Készítettük már a bordón kívül: zöld, piros illetve kék színben is.

Méretek

Kihajtott állapotban pont A4 – es méretű: 297 mm x 210 mm. Összehajtott állapotban: 210 mm x 100 mm. Szabványos LA4 – es borítékban kényelmesen elfér.

Bordó magyaros meghívó – további információk

A meghívó kétszer hajtott. A hátsó oldalra is tudunk nyomni például pénzes versikét. A vissza hajtott oldalra is tudunk nyomni például értesítési címet telefonszámot vagy értelem szerűen azt amire szükség van az adott esetben.

A betűtípus kiválasztásához kérlek kattints IDE!

A mintában látható betűtípus neve: Lucia ( Ajánlott még: Monotype Corsiva )

Ha még nem választottál meghívó idézetet akkor az idézetek kiválasztásához kattints IDE!

Ha a meghívó szöveges részét még egy motívummal is szeretnéd díszíteni akkor tekintsd meg motívum galériánkat. A galéria  megtekintéséhez kattintson IDE!

Azonosító: BORDOMAGYAROS

Ára: 500 Ft. / Db. + opcionálisan boríték

A meghívó megrendeléséhez kattintson IDE!

Vicces esküvői meghívók – csak vidáman

Vicces esküvői meghívók esetében elsősorban a meghívó nyitó oldalára teszünk valamilyen vicces motívumot. A jelen mintában látható csak egy példa! A lényeg, hogy bármi lehet ami nem szokványos és poénos. Lolka Bolka rajzfilm figurától kezdve a kengyelfutó gyalog kakukkig bármi lehet amit csak a fantázia és a papír elbír.

Vicces esküvői meghívók
Vicces esküvői meghívók

Méret

A meghívó alapjául egy A4 – es méretű papír szolgál, melyet kétszer meghajtottunk. A felső és alsó harmad fele kerül levágásra. Összehajtott állapotban szabványos LA4 – es borítékban kényelmesen elfér!

Papír

A meghívónál használt papír neve “Rives Tradiition” 170g – os vastagságú kreatív papír.

Boríték

Sima fehér borítékot adunk a meghívóhoz. Rendelhető hozzá a meghívó papírjának anyagából is boríték! Kérjétek árajánlatunkat ez esetben! Külön kérésre a “sima” borítékra is tudunk vicces fotót illetve ábrát nyomtatni. Kérjetek erre árajánlatot az igény leírásával.

Szalag

Ez a meghívó alapból nincsen szatén szalaggal átkötve. De természetesen kérésre 6 mm – es szatén szalaggal át tudjuk kötni. Ez esetben a nyitó oldal elrendezésénél vagyunk egy kicsit kötöttek mivel nem szerencsés ha a szalag takarná a szöveget.

Vicces esküvői meghívók – További információk

A mókás elemek kiválasztásánál azért javasoljuk, hogy az egyik a férfira utaljon a másik pedig a hölgyre. Lehetséges az is , hogy a pár a saját karikatúráját helyezi el a nyitó oldalon a móka kedvéért. Az is egy lehetséges megoldás, hogy a pár által küldött két fotóra rakunk egy – egy effektet amitől például rajz vagy pedig festmény szerűen jelennek meg a portrék.

A betűtípus kiválasztásához kérlek kattints IDE!

A mintában látható betűtípus neve “Comic Sans MS”. Ha ez tetszik akkor a megrendelésnél írjátok be ezt a betűtípust.

Ha még nem választottál meghívó idézetet akkor az idézetek kiválasztásához kattints IDE!

Ha a meghívó szöveges részét még egy motívummal is szeretnéd díszíteni akkor tekintsd meg motívum galériánkat. A galéria  megtekintéséhez kattintson IDE!

Azonosító: VICCESM

Ára: 550 Ft. / Db. + opcionálisan boríték

A meghívó megrendeléséhez kattintson IDE!

Kék fehér esküvői meghívó – fehér szalaggal

Kék fehér esküvői meghívó mely esetében a kék csillogós szirom alakú tasakban helyezzük el a kétszer hajtott fehér papírra nyomott indamintás esküvői meghívót. A kék tasakot fehér szatén szalaggal kötjük meg. A belső lapon a bal oldalon szerepel az idézet , középen a meghívó szövege jobb oldalon pedig kiegészítő információk. A külső oldalon szerepel a pár neve illetve más esetben a meghívó felirat. Kérésre bármilyen más elrendezést is szívesen megvalósítunk!

Kék fehér esküvői meghívó
Kék fehér esküvői meghívó

A külső tasak színe tetszőlegesen változtatható tehát lehet akár zöld fehér szín összeállításban is. Vagy rózsaszín fehérben. A belső részen középen akár a pár közös fotója is elhelyezhető. Bármilyen egyéb elképzelés is megvalósítható ha nem látja az oldalon kérem írja meg mit szeretne és ha lehetséges akkor elkészítjük. A tasak 120g – os papírból készül. A tasak belsejében lévő kétszer hajtott papír 170g – os. A díszítése használt szatén szalag 6 mm vastagságú.

Boríték

Sima fehér A6 – os méretű fehér borítékot adunk a meghívóhoz. Külön kérésre a sima fehér borítékra nyomtatni is tudunk! Külön rendelésre színes például a tasak színével egyező borítékot is be tudunk szerezni. Mindkét esetben kérjetek árajánlatot a borítékra és a nyomtatásra.

Kék szín elsősorban a reménység a hűség, bölcsesség és becsületesség szimbóluma párkapcsolati szempontból megközelítve. Fehér szín a tisztaság és az egyszerűség jelképe. Egyszóval mindkét szín ennél a meghívónál tökéletes választás!

Kék fehér esküvői meghívó – további információk

A betűtípus kiválasztásához kérlek kattints IDE!

A mintában használt betűtípus neve “Snell”. Ha ezt tetszik akkor a megrendelő űrlapba ezt válasszátok ki!

Ha még nem választottál meghívó idézetet akkor az idézetek kiválasztásához kattints IDE!

Javasolt négy vagy maximum hat soros idézet választani a hely és az elrendezhetőség miatt.

Ha a meghívó szöveges részét még egy motívummal is szeretnéd díszíteni akkor tekintsd meg motívum galériánkat. A galéria  megtekintéséhez kattintson IDE!

Azonosító: KEKFEHER

Ára: 800 Ft. / Db. + opcionálisan színes boríték ( Sima fehér borítékot adunk hozzá! )

A meghívó megrendeléséhez kattintson IDE!

Fekete fehér esküvői meghívó

Fekete fehér esküvői meghívó esetében igaz az a mondás, hogy a kevesebb néha több. Egyszerű letisztult vonalak jellemzik ezt a meghívó típust.  Az inda minta opcionális és tetszés szerint elrendezhető. Javasolt ehhez a típushoz rövidebb kettő maximum négy soros idézetet választani. Meghívó mérete: 20,5 cm x 10 cm. Természetesen ezt a meghívó típust is el tudjuk készíteni más színben is! Például bordó karton alap bordó szöveg, fehér és bordó szatén szalag kombináció!

Fekete fehér esküvői meghívó
Fekete fehér esküvői meghívó szalagokkal – egy oldalas

Papír

A meghívó alapja egy 320g – os fekete karton. Erre kerül ragasztásos rögzítéssel a 170g – os “Rives Tradition” nevű kreatív tört fehér papír.

Boríték

Szabványos méretű LA4 – es borítékban kényelmesen elfér. Adjuk a meghívóhoz. A borítékra külön kérésre nyomtatni is tudunk. Példának okárért az egyik vízszintes minta és az “Esküvői Meghívó” felirat jól mutat a borítékon.

Szalag

Kétféle szatén szalaggal van megkötve a vastagabb fehérrel ( 6 mm – es )  és a vékonyabb feketével ( 3 mm – es ).

Elrendezés

A szöveg elrendezése tetszés szerint történhet. Elsősorban olyan meghívóknál javasoljuk ahol relatíve nem kell nagyon sok szöveget felvinnünk mivel itt a hely korlátozott. A betűtípus kiválasztásával is tudunk helyet nyerni például : Monotype Corsiva betűi sokkal jobban olvashatóak kis méretben is mint pl.: Luca betűi. Amennyiben sok szövegünk van és ezt a meghívó típust szeretnénk úgy lehetőség van a meghívó méretével megegyező kiegészítő “betétlap” megrendelésére. Például térkép, részletes program stb. megjelenítése.

Fekete fehér esküvői meghívó
Kinyitható változatban – szalagok nélkül

Fekete fehér esküvői meghívó – további információk

A betűtípus kiválasztásához kérlek kattints IDE!

Javaslatunk tehát a “Monotype Corsiva” betűtípus. A megrendelő űrlapban ezt válaszd ki!

Ha még nem választottál meghívó idézetet akkor az idézetek kiválasztásához kattints ( Ne feledjük a rövid idézet itt előnyösebb! )  IDE!

Ha a meghívó szöveges részét még egy motívummal is szeretnéd díszíteni akkor tekintsd meg motívum galériánkat. A galéria  megtekintéséhez kattintson IDE!

Azonosító: FEKETEFEHERSZALAGOS

Ára: 800 Ft. / Db. + opcionálisan boríték

Azonosító: FEKETEFEHERKINYITHATO

Ára: 600 Ft. / Db. + opcionálisan boríték

A meghívó megrendeléséhez kattintson IDE!

Subscribe To Our Newsletter

 

 


You have Successfully Subscribed!

Subscribe To Our Newsletter

 

 


You have Successfully Subscribed!