Kék szalagos esküvői meghívó – üvegcsében

Kék szalagos esküvői meghívó
Kék szalagos esküvői meghívó – rajzos minta díszítéssel

Kék szalagos esküvői meghívó. Ezen meghívó esetében a meghívó szövegét pausz papírra nyomtuk fekete színnel. A meghívó felirat bézs kartonra lett nyomba kék színnel. A kis karton pedig szintén kék szalaggal lett a meghívóhoz hozzákötve. Az arany színű pauszhoz leginkább a vonalas – rajzos minták állnak jól. Például egy virág minta vagy egy rajzolt kép. A fotó ebben az esetben nem javasolt mivel az arany szín a meghatározó ezért egy színes kép nem tudna érvényesülni! Betű illetve az ábra színének javasoljuk a kéket, sötétbarnát és a feketét! A sötét kék szín a biztonságot a stabilitást a reményt és a hűséget szimbolizálja! Ezért is választottuk. Minden pár ugyanis hűséges társat szeretne illetve reménykedik benne, hogy az lesz. Illetve mindenki biztonságban szeretne élni! Úgy véljük tehát, hogy a sötétkék szín jó választás lehet egy meghívóhoz. Az arany szín pedig a dicsőséget és a hallhatatlanságot jelképezi a gazdagságról nem is beszélve.

Kék szalagos esküvői meghívó
Kék szalagos esküvői meghívó – szívecskés minta díszítéssel

Papír:

Arany színű pausz papírra nyomtatuk a meghívó szöveges részét.

Méret:

A meghívó pausz tekercses része A5 – ös méretű.

Színvilág:

Ezen meghívóinknál a kék és az arany szín dominál. Természetesen bármilyen más szín kombinációban el tudjuk készíteni ezt a meghívót.

Szalagok:

A szalag színe lehet, tengerészkék, világoskék, türkizkék. A szalag színének kiválasztásakor gondoljunk arra, hogy annak a mintával és a meghívó színével harmonizálnia kell.

Kék szalagos esküvői meghívó további információ

Lehetséges kétféle, egy vékonyabb 3 mm – es  és egy vastagabb 6 mm – es szatén szalag kombinációt is alkalmazni a kis meghívó feliratú kártya rögzítésénél. A kék és a fehér szín nagyon jól mutat egymás mellett!

A meghívó betűtípusának kiválasztásához kérem kattintson IDE!

Azonosító: KEKSZALAGOSRAJZOS

Azonosító: KEKSZALAGOSSZIVECSKES

Ára: 800 Ft. / Db.

A meghívó rendeléséhez kérem kattintson IDE

Fényképes hűtőmágnes

fényképes hűtőmágnes
Fényképes hűtőmágnes

Fényképes hűtőmágnes ötletes köszönő ajándék az ifjú pár részéről a meghívott vendégek részére. Csupán egy 6 cm x 4,5 cm – es fénykép szükségeltetik hozzá. Lehet álló és fekvő kép is. A fotóra lehet rövid szöveget is írni pl.: a pár neve és az esküvő dátuma. A mágnes miatt a hátsó oldalra nem érdemes szöveget írni. Ezen köszönő ajándék típusnak előny, hogy személyes és költséghatékony. Nem olvad el és nem lehet megenni. Hosszan megmaradó apró emlék lehet a nagy napról. Rendelés esetén kérjük a kiválasztott fotót e-mail – ben csatolva átküldeni részünkre. A fotót minden esetben ellenőrizzük, hogy technikai szempontból megfelelő e! Ha bármi probléma lenne mindenképpen egyeztetünk az ajándékok elkészítése előtt. Javasoljuk a köszönő ajándékok megrendelését a meghívóval párhuzamosan mert úgy el tudjuk őket készíteni a meghívók átadására.

További információ

A kulcstartó betűtípusának kiválasztásához kérem kattintson IDE!

További köszönet ajándék ötletek megtekintéséhez kérem kattintson IDE!

Azonosító: HMAGNES

Ára: Kérjük a darabszám megadásával kérje árajánlatunkat a következő e-mail címen: info@webalbum.hu

Fényképes kulcstartó

fényképes kulcstartó
fényképes kulcstartó

A fényképes kulcstartó kitűnő köszönő ajándék ötlet az ifjú pár részéről a meghívott vendégek részére. Mindösszesen egy 4,5 cm x 3,5 cm – es fotó szükséges hozzá melyen a pár közösen látszik. A fotó bármelyik részére rövidebb szöveget is rá tudunk írni. Általában az esküvő dátumát illetve a pár nevét javasoljuk. Mivel a kulcstartó műanyag tokja hátul is átlátszó a kép hátulsó oldalára is lehet szöveget elhelyezni. Szélessége: 4,3 cm – Magassága: 6 cm – Teljes hossza: 11 cm – Vastagsága: 0,5 cm.

Miért éppen a fényképes kulcstartó mint köszönő ajándék? Mert egyrészt személyes másrészről pedig költséghatékony. Sokkal több pénzt ki lehet adni bármilyen más olyan köszönő ajándékért amit megesznek, elolvad illetve hamar a szemetesben végzi cserében még drága is. Jelen esetünkben csak egy fénykép szükségeltetik hozzá a többi a mi dolgunk. Értelem szerűen ennek a képnek nem feltétlenül az esküvői fotó sorozatból kell származnia. Tökéletes lehet egy eljegyzési fotó illetve bármilyen más közös ünnep legjobb képe.  Bemutató termünkben élőben is megtekinthetitek ezen köszönő ajándékot is.  Megrendelés esetén kérjük a kiválasztott fotót átküldeni az oldalon megadott e-mail címre. Az átküldött képet technikai szempontból ellenőrizzük ha valamilyen probléma lenne mindenképpen visszajelzünk a gyártás előtt. Pl.: probléma lehet ha a képarány és vagy a képen szereplő személyek elhelyezkedése nem mutatna jól a kulcstartón. Értelem szerűen az álló kép az ajánlott forma!

További információ

A kulcstartó betűtípusának kiválasztásához kérem kattintson IDE!

További köszönet ajándék ötletek megtekintéséhez kérem kattintson IDE!

Ára: Kérjük a darabszám megadásával kérje árajánlatunkat a következő e-mail címen: info@webalbum.hu

Azonosító: KULCSTARTO

Tekercses esküvői meghívó – zöld színben

Tekercses esküvői meghívó zöld színben. Az A5 – ös méretű pausz lapra nyomjuk a képen is látható meghívó mintáját illetve az idézetet és a meghívó szövegét. A pausz papírról annyit kell tudni, hogy áttetsző tört fehér színű papír melynek csak az egyik oldalára tudunk nyomni. A tekercset szalaggal átkötjük mely egy kis meghívó feliratú kártyácskát is tart. Ennél a meghívónál a mint az oldal felső részének egyharmadát foglalja el. Az idézet a két név és a meghívó szövege ez alá kerül elrendezésre. Négy maximum hat soros idézetet javaslunk hozzá. A minta azért került a felső részben mert így feltekerve is nagyon jól látszik. Ezt a meghívó típust általában személyesen szokták átadni. Azonban ha mégis postázni kellene akkor A4 – es méretben kinyomjuk és kétszer meghajtva szintén szalaggal átkötve már belefér egy postázható szabvány postai borítékba.

Tekercses esküvői meghívó
Zöld tekercs esküvői meghívó

Papír

A tekercs 90g – os áttetsző papírra készül.

A zöld színnel kapcsolatosan néhány gondolat:  A zöld szín a természet színe! A biztonságot a harmóniát és a fejlődést szimbolizálja első sorban. Úgy vélem tehát, hogy a zöld színt bátran ajánlhatom a meghívóhoz! Természetesen ezt a típusú meghívót bármilyen más színben is el tudjuk készíteni egyeztetés után. Zöld szín jelentésérők ha részletesen szeretne olvasni akkor ( színek jelentése cikkre navigál ) kattintson IDE! 

Tekercses esküvői meghívó zöld inda mintás motívumához más mintát már nem javaslunk. Ami még illik hozzá adott esetben a pár közös fotója illetve a gyűrűk fotója. Lehetséges zöld színvilágú képpel, fotóval is díszíteni a meghívót de az esetben azt nem biztos, hogy el tudjuk helyezni a meghívó alján vagy tetején. Így a kiterítve látszólag tetszetős minta feltekert állapotban kevésbé fog mutatni. A fenti dizájnt az ültetőkártyán, menükártyán, ültető táblán is végig tudjuk vezetni. Ültetőkártya esetében felül visszük végig a mintát.

Tekercses esküvői meghívó – További információ

A meghívó betűtípusának kiválasztásához kérem kattintson IDE!

Rendelési azonosító: ZOLDTEK

Ára: 390 Ft. / Db.

A meghívó rendeléséhez kérem kattintson IDE

Rovásírásos esküvői meghívó

A rovásírásos esküvői meghívó esetében a meghívó egy kiválasztott résztét vagy a teljes meghívó szövegét is “Székely – Magyar” rovásírással is feltüntetjük. Alap esetben javasolt a meghívó felirat az elején illetve az idézetet rovásírással is leírni. Lehetséges olyan megoldás is, hogy a meghívó egyik felén rovásírással szerepel a meghívó mellette pedig a mindenki által ismert betűkkel. A meghívón szereplő minták igény szerint változtathatóak!

Rovásírásos esküvői meghívó
Rovásírásos esküvői meghívó
Rovásírásos esküvői meghívó
Bordó színben
Rovásírásos esküvői meghívó
Zöld – piros színben

Rovásírásos esküvői meghívó – További információk

A rovásírást már a honfoglalás előtti időben is használták őseink. Mint ahogy a nevéből is kitűnik általában botra vagy kőre rótták. A kereszténység felvételével a rovásírás kezdett feledésbe menni mivel az egyház a latin ábécét támogatta. Jelen oldalunkon illetve a meghívóknál a székely – magyar rovásírást fogjuk használni. Ennek az írásmódnak a régi neve a szittya szkíta írásmód. Az írás iránya mivel anno leggyakrabban botra rótták jobbról balra történik. Nincsenek külön kis és nagybetűk. Többen is megalkották a rovásírásos ábécét mi a Magyar Adorján féle ábécét használjuk a továbbiakban. A Magyar Adorján féle ábécé nem tartalmaz külön jeleket a hosszú magánhangzókra! A számjegyek nagyon hasonlítanak a római számjegyekhez, ezt a későbbiekben látni is fogjuk. Fontos tudnivaló, hogy itt jobbról balra írunk! Természetesen a kevésbé rovástudók érdekében ami rovásírással szerepel a meghívón azt hagyományos írásmóddal is feltüntetjük! Megkülönböztetünk az rovásírásban még úgynevezett csoport jeleket, számokat. Ha valaki még mélyebben szeretne elmerülni a rovásírás tudományában a következő rovásírással foglalkozó honlap megtekintéséhez kattintson IDE!

További információ

Ára: 550 Ft. / Db. + Opcionálisan boríték

Azonosító: ROVASIRAS

Amennyiben a képektől eltérő mintát szeretnének a minta galériánkhoz kérem kattintson IDE!

A megrendelés elindításához kérem kattintson IDE!

Poháralátét készítés

Poháralátét készítés lehetőséget teremt a személyes kifejezésre. Bármilyen alkalomhoz, legyen az egy születésnap, ünnep vagy akár egy esküvő, a poháralátét egyedi dizájnnal egyedi élményt kínál. Az elkészített poháralátét nemcsak a funkcióját tölti be, mint italok alátámasztója, hanem egyúttal díszítő elemként is szolgál, feldobja az asztalt és stílust visz az eseménybe.

Egyedi poháralátét készítés – bármilyen rendezvényre igen látványos ha a vendégeit egy egyedi alátéttel köszönti. Az alátétek mérete 10 cm – átmérőjű. Rendelhető kocka vagy kör alakban. Külön kérésre lamináljuk! Több színű papírra is rendelhető pl.: fehér matt vagy bézs matt. A minta tetszés szerint változtatható illetve saját fotóval is kérhető.

Poháralátét készítés
Poháralátét készítés
poharalatet6_

A laminálás folyamán a két oldalára vékony műanyag réteget olvasztunk így az vízállóvá válik. Az oldalon szereplő formáktól el tudunk térni! Tehát háromszög vagy hullámos szélű formát is el tudunk készíteni. A minta kiválasztásánál ügyeljünk arra, hogy az ünnepi asztal színvilágához illő legyen. Az esetek nagy részében a meghívó mintáját is fel tudjuk használni. A tartósságot nagymértékben befolyásolja a papír vastagság illetve a felületi kezelés! Laminálást akkor javasoljuk ha többször is fel szeretnék használni! Legkisebb rendelhető mennyiség 20 db. Megrendelés esetén a tervezésben is szívesen segítünk! A gyártás előtt e-mailban demót küldünk illetve egy fizikai első példányt is elkészítünk jóváhagyás végett és csak utána gyártjuk le a kért darabszámot.

Poháralátét készítés – További információ

Ár: A darabszám megadásával, kérje árajánlatunkat!

Ahhoz, hogy pontos árajánlatot tudjunk adni a rendelés oldalunkon kérjük írja meg a darabszámot a formát illetve, hogy kér-e laminálást!

A betűtípus kiválasztásához kérem kattintson IDE!

A megrendeléséhez kérem kattintson IDE!

Bézs színű esküvői meghívó – saját fotóval

Bézs színű esküvői meghívó saját fényképpel. A meghívó alapja egy A4 – es méretű halvány bézs színű papír melyet először kétszer meghajtunk majd keresztben megvágunk. A meghívó elejének egyik felén a pár közös fotója szerepel a két névvel. A fotó kiválasztásánál lehetőség szerint törekedjünk egy közös portré fotóra mely semleges háttér előtt készült. A megküldött fotókat minden esetben optimalizáljuk illetve demót küldünk a meghívóról! A másik felén a meghívó felirat illetve egy díszítő minta. Belül kinyitva felül opcionálisan egy esküvői idézet az alsó részben pedig értesítési cím vagy program lista szerepelhet. Középen maga a meghívó szövege szerepel. A rendelkezésre álló helyere egy maximum négy soros idézetet tudunk javasolni. Az egyéb információk feltüntetésére a meghívó hátsó oldalát is igénybe lehet venni. A bézs színhez a galériából bátran választható bármilyen színes motívum mivel egy “szépia” szűrővel a színes mintát is elegáns “barna” színűre tudjuk változtatni.

Kereszt vágott kivitelben

Bézs színű esküvői meghívó
Bézs színű esküvői meghívó – kereszt vágott

Tasakos kivitelben

Tasakos meghívónál mint ahogy a nevében is szerepel illetve a fotón is látható magát a meghívót egy tasakban helyeztük el. A meghívó elejére az ifjú pár közös fotója került a fotón látható módon. A meghívó színe halvány bézs. A tasak papírja enyhén csillogós barna színű. A díszítő szatén szalag pedig arany színű! Ezt a meghívó típust több másik színben is el tudjuk készíteni. Mivel alapból a tasak színe dominál a szín lehet kék, bordó, rózsaszín vagy arany színű. Értelem szerűen a más szín pl.: kék esetében a meghívó papírja is más lesz pl.: fehér. A betűk színe is más lesz pl.: kék. Illetve a díszítő minta is a választott színvilágot fogja tükrözni.

Bézs színű esküvői meghívó
Bézs színű esküvői meghívó – tasakos

Bézs színű esküvői meghívó – További információ

A meghívó betűtípusának kiválasztásához kérem kattintson IDE!  Betűtípus kiválasztásánál javasoljuk a jól olvasható mégis elegáns betű típusokat előnyben részesíteni.

Azonosító: BEZSKERESZTVAGOTT

Meghívó ára: 550 Ft. / Db. + opcionálisan boríték

Azonosító: BEZSTASAKOS

Meghívó ára: 800 Ft. / Db. + opcionálisan boríték

A megrendelés indításához kérem kattintson IDE!

Subscribe To Our Newsletter

 

 


You have Successfully Subscribed!

Subscribe To Our Newsletter

 

 


You have Successfully Subscribed!